2023. április 12., szerda
MEGBOCSÁTÁS
„Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképpen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképpen ti is.” (Kol 3:13)
A makacs gyermekek hatalmas kihívást jelentenek a szülőknek. Hogyan fegyelmezzek egy négyéves kislányt, aki folyamatosan megbünteti az öccsét, amiért megfosztja a figyelem egyetlen haszonélvezői szerepétől a családunkban? A folyamatos testvéri versengés könnyen kicsúszhat az ellenőrzés alól, és nem mindig könnyű kezelni ezeket az érzelmekkel terhelt helyzeteket. Küzdök azért, hogy ráébredjek, mit is kellene tennem, de mivel nem ismerem az összes választ, megértettem, mennyire fontos minden helyzetet Isten elé hoznom imában.
Egyik nap oly sok dolog történt, hogy közel kerültem a határaimhoz. A lányom majdnem ugyanolyan dühös volt, mint én, és tudtam, hogyha abban a pillanatban bármit teszek vagy mondok, később megbánom. Mély levegőt vettem, és a szobájába küldtem, közölve, hogy csak akkor jöhet vissza, ha megnyugodott.
Lerogytam a kanapéra, szántam néhány percet arra, hogy lenyugtassam a megfeszült idegeimet, majd imára hajtottam a fejem Az előtt, Aki minden kérdésemre tudja a választ.
„Mit kellene tennem, Atyám?” – kérdeztem szinte könnyek között. – „Hogyan kezeljem ezt a helyzetet?”
Mély békét éreztem, mialatt imádkoztam. A válasz a maga egyszerűségében mélyreható volt: Bocsáss meg neki!
Amikor 15 perccel később lejött a lépcsőn, magam mellé ültettem a kanapéra, és megbeszéltük a történteket.
„Kicsikém” – magyaráztam –, „amit az öcséddel tettél, rossz dolog volt. Jézus azt akarja, hogy mindenkivel kedvesen bánjunk, bármennyire is bosszantanak minket, és azt is szeretné, ha megbocsátanánk egymásnak, amikor hibázunk. Szeretném, ha tudnád, hogy Jézus megbocsát neked, és én is megbocsátok.”
Azt olvastam ki a szeméből, hogy alig hitte el, ami történik. A megbocsátás nagyobb leckét jelentett számára, mint bármiféle büntetés.
Mennyei Atyám, köszönöm Neked a megbocsátás leckéit! Segíts Hozzád hasonlókká lennünk: késedelmesek a haragra és gyorsak a megbocsátásra!
Carey Pearson