2023. március 24., péntek
EMELJ, ÉS NE ALÁZZ!
„Mert mindenki, aki magát felmagasztalja, megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik.” (Lk 14:11)
Csodálatos érzés kerít hatalmába, amikor egy barátod, munkatársad, üzlettársad vagy családtagod azt érezteti veled, hogy értékes vagy. Ám az élettárstól kapott ilyesfajta értékelés a legbecsesebb és legfontosabb dicséret, amit egy ember kaphat.
Mások is megdicsérhetnek – a munkahelyeden, a gyülekezetben, a baráti körben –, viszont semmi sem fogható ahhoz, mint amikor a házastársad kijelenti: „Büszke vagyok rád!”. Ez a házasságban az egyik legnagyobb áldás, amiben részesülhetünk.
A bevezető szöveg arra bátorít, hogy kerüljük önmagunk felmagasztalását, és törekedjünk az alázatosságra. Ez azért is fontos, mert tudjuk, hogy Isten megígérte nekünk a „felmagasztalást”, amit akkor fog véghezvinni, amikor majd jónak látja. Ennek az ígéretnek a legfontosabb üzenete Isten ama szándéka, hogy az élettársam „felmagasztalását” némely esetben általam fogja megvalósítani. Nagy előjogunk az isteni terv részének lenni, amely mások felmagasztalását tűzte célul, természetesen különösen akkor, ha a mellettem élő házastársamról van szó.
Ez a „felmagasztalás” bekövetkezhet akár négyszemközt, akár nyilvánosan elhangzó kedves szavak által is, valamint akkor is, ha például addig nem vagy hajlandó teljesíteni a gyermeked kérését, míg előbb nem beszélgetsz el a pároddal. Továbbá bekövetkezhet egy ehhez hasonló kijelentés elhangzása után is: „Nagyon boldog vagyok, hogy te vagy a feleségem/férjem, és nagyon szeretlek!”
Attól függetlenül, hogy mi váltja ki, a házastárs „felmagasztalása” létfontosságú a pár bensőséges kapcsolata szempontjából. Ugyanakkor remek lehetőség, mely révén egymás szeretetében osztozhatnak a családnak fenntartott bennsőséges pillanatokban.
Mit mondhatsz és tehetsz ma annak érdekében, hogy a házastársadat felmagasztald?
Uram, add, hogy a szavaim és a tetteim ma a férjem/feleségem javát szolgálják!
Marius Andrei
Napnyugta: B 18:32, CT 18:22, IS 18:27, MS 18:39, SM 18:46, CJ 18:47, DJ 18:41, AR 18:50