myBible logó myBible
Fiókom

2023. március 13., hétfő

ÉN EZT JOBBAN TUDOM…

„Építse egyik a másikat…” (1Thess 5:11)

Fel sem fogjuk, milyen könnyű aláásni a társunk szülői tekintélyét, pedig nagyon sokszor megtesszük. Ezt a legtöbb esetben csak akkor érzékeljük, amikor egy másik család életének a történéseit látva, magunkra ismerünk.
Az édesapa megbünteti a fiát, elmondja neki, hogy mit szabad és mit nem szabad megtennie, erre közbelép az édesanya, és hozzátesz vagy épp elvesz az apa által meghatározott szabályokból, s mindezt a gyermek füle hallatára. Ezzel a következőt sugallja a gyermekének: „Az édesapád által kiszabott büntetés nem elég hatásos, ezért jól figyelj: ehhez kell tartanod magad a jövőben!”
Egy ilyen jelenet szemtanúiként azonnal rájövünk, hogy ezt a hibát már mi is többször elkövettük. Általában hajlamosak vagyunk hangsúlyozni bizonyos szabályokat, vagy újabbakkal állunk elő, mintha a társunk nem tudná, hogy mit csinál és mire van szüksége, s ezért a segítségünkre szorul. Be kell vallanunk, hogy sok esetben nem voltunk képesek hozzájárulni társunk tekintélyének megerősítéséhez, hanem inkább kritizáltunk vagy zúgolódtunk. Meggyőződésem, hogy az édesapának és az édesanyának egymást kellene erősíteniük, kerülvén a tiszteletlen kommunikációt egymás között.
Ez néha megköveteli, hogy a hibakeresés helyett inkább „harapjuk” meg a nyelvünket. Néha meg kell adnunk a társunknak a szabadságot, hogy másképp gondolkozzon, és le kell mondanunk a saját, tökéletesnek tartott véleményünkről. Ilyenkor kérjük Isten segítségét, hogy legyünk képesek különbséget tenni a fontos és a jelentéktelen dolgok között, különösen akkor, ha azt képzeljük, hogy a megoldás a mi „bölcs” beavatkozásunkat teszi szükségessé, különben összedől a világ.
Egymás erősítése az egyik legfontosabb tényező egy házaspár életében. Ez néha megnyilvánulhat az értékelés és a köszönetnyilvánítás szavaiban, máskor viszont épp akkor kell hallgatnunk, amikor beszélni szeretnénk. Leggyakrabban az apró, de hosszútávon hatásos gesztusok számítanak a legtöbbet.
Mit tehetsz annak érdekében, hogy erősítsd a társad szülői tekintélyét?

Marius Andrei

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.