A remény foglyai

„Térjetek vissza az erősséghez, reménységnek foglyai! Ma is azt hirdetem nektek: kétszeresen megfizetek neked!” (Zakariás 9:12)

Igazán kimeríthetetlen a remény témaköre, mert az e világban elszenvedett fájdalom is végtelen és elkerülhetetlen – a bennünket a bizonytalan kimenetelű dolgokhoz kötő láncok okozzák a szenvedésünket, és ezektől magunk képtelenek vagyunk szabadulni. A filozófiai bölcsességirodalom megjelenése előtt a régi görögök kitalálták a mitológiai bölcsességet, hogy ezzel magyarázzák a megélt valóságot és szenvedést a földön. Prométheusz mítoszában ez az olümposzi titán tüzet lopott el az istenektől, és azt az embereknek adta. Büntetésül Zeusz egy sziklához láncolta, ahová minden nap egy sas röpült, és a máját tépkedte, de mivel Prométheusz halhatatlan volt, így éjjelente regenerálódhatott, vagyis a sas által okozott szenvedése végtelenül ismétlődött.
Egy nap Héraklész (Hercules), Zeusz fia megkönyörült rajta, megölte a sast, és megszabadította Prométheuszt a láncaitól. A régiek így érzékelték az emberiségnek nyújtott megoldás lehetőségét: Héraklész, a közvetítő, volt a reményük. Később Arisztotelész így fogalmazta meg: „A remény egy ébredező álom.”
Bár pogány köntösben, de ez a gondolat lényegében hasonlít a Szentíráshoz. Valóban, mert hiszen a remény ideje volt és még ma is a bibliai kinyilatkoztatás kiváló üzenete, megoldás az emberi szenvedésre, nemcsak az eszkatológiailag megígért távoli jövőben, hanem életünk minden napján. Azt mondhatjuk, hogy aki hisz Jézus Krisztusban, kilátás nyílik meg előtte az életre, menedéket és védelmet kap a fájdalommal és a szenvedéssel szemben.
A Bahama-szigeteki Nassaun kívül egy felséges erőd romjai vannak a hegyen, ami egykor a várost védte a kalózok támadásaitól. Ágyúik sortüzétől egy csónak sem közelíthette meg. És mikor támadástól tartottak, Nassau lakossága kimenekült a városból, és menedéket, reményt kapott az erődítményben. Ostrom idején a vár elhagyása veszélybe sodorta az életüket.
Így működik a mai Igénkben említett remény is. Az erődben mi is a remény rabjai vagyunk a mindenható Isten tenyerén, aki foglyul ejtett minket meleg és védelmező mellkasán, mi pedig ujjongunk az örökkévalóságban reménykedve.