2023. március 2., csütörtök
JÓSÁG ÉS HŰSÉG
„Az irgalmasság és igazság ne hagyjanak el téged: kösd azokat a te nyakadra, írd be azokat a te szívednek táblájára!” (Péld 3:3)
Egyszerű, falusi környezetben nőttem fel. Az életemet természetesen a családhoz, az iskolához és a gyülekezethez való viszonyulásom határozta meg. Évek múltán aztán arra a megállapításra jutottam, hogy a legmélyebb hatást édesanyám szeretetteljes gondoskodása és édesapám felelősségteljes szigora tette rám, ami egyfajta egyensúlyérzetet adott. Volt benne igazságosság és jóság is. Viszont két felnőttel volt dolgom. Hogyan részesíthetne csupán egyikük egyenlő és bölcs módon mindkét elbánásban? Úgy vélem, a kérdésemre a válasz magába foglalja gyermekeink helyes nevelésének tudományát mind a családban, mind pedig a gyülekezetben és az iskolában.
E két szó – jóság és hűség – képviselheti ugyanakkor a kegyelmet és az igazságot, vagy a szeretetet és a szigort. Ismertek olyan személyt, akinek eszményi módon sikerült mindkét tulajdonságot kifejeznie? A keresztre tekintek, és tiszteletem, hódolatom jeléül csendben maradok. Ott található a mi szülői és oktatói bölcsességünk. Az eszményi megvalósításhoz áldozatra van szükség. A jóság igazságosság nélkül ölhet, mint ahogy a szeretet nélküli igazság is megfoszthatja a lelket a szépségtől és a reménységtől. Ezek csak összefonódva jelenthetik az életet.
A király gyermekeit a nyakukon viselt aranytáblácska különböztette meg a többi gyermektől. A nevelők a családban és az iskolában akkor állhatnak meg méltósággal Isten előtt és a rájuk befolyást gyakorlók előtt, ha megtanulták egységesen és megfelelő módon kifejezni ezt a két jellemtulajdonságot: az erkölcsi gyengeségek nélküli jóságot és a szeretettel átitatott igazságosságot.
Tekintsünk Példaképünkre! Mielőtt nevelnénk kicsinyeinket, előbb ismerjük el, hogy életünk az alázatos názáreti Tanítómestertől függ! Lelkületünk, magatartásunk és tetteink a jellemünkről árulkodik. Hasonlít-e a Krisztus jelleméhez? Gondolataink, szavaink és cselekedeteink megmutatják, hogy a Király gyermekei vagyunk-e. Járuljunk ma a kereszthez, hogy megtanulhassuk a jóságot és a hűséget!
George Șchiopu