2020. május 26., kedd
A halálos fenyegetés
„Midőn pedig nappal lőn, a zsidók közül némelyek összeszövetkezvén, átok alatt kötelezék el magukat, mondván, hogy sem nem esznek, sem nem isznak addig, míg meg nem ölik Pált. Többen valának pedig negyvennél, kik ezt az összeesküvést szőtték.” (Apostolok cselekedetei 23:12–13)
Egyszer ellátogattam a Badalona gyülekezetbe (a spanyolországi Barcelonában), aminek a lelkészét akkor még nem szentelték föl. Egy 29 éves hölgy keresztsége előtt állt, és engem kért föl, hogy kereszteljem meg. Már mindennel elkészültek a keresztségre, mikor hirtelen megjelent a férj. Hihetetlenül dühöngött. Semmilyen körülmények között nem volt hajlandó megengedni a felesége keresztségét, és felbőszülten a tudtunkra is adta; viszont a nő szilárdan kitartott amellett, hogy ő meg akar keresztelkedni. Amennyire tőlünk telt, beszéltünk a férjével, próbáltuk megnyugtatni, de hiába; így arra kértük őket, hogy beszéljenek négyszemközt. Végül semmi sem változott meg, ezért felvetettük a keresztségre készülőnek, hogy máskor más helyen tartsuk meg a keresztséget, de ő ezt visszautasította, mondva, hogy ez a döntés róla és nem a férjéről szól, és kérte a megkeresztelését. Erre a férje lerántotta a jegygyűrűjét, a földre hajította, és hozzám fordult: „Biztosíthatom róla, hogy az életével fizet, ha megkereszteli a feleségemet!” – majd elviharzott. Az egész gyülekezet buzgón imádkozott az Úrhoz. Rettegés ülte meg a testvérek szívét, de a keresztség megtörtént.
Alig egy évre rá találkoztam a házaspárral az aktív laikus testvérnők gyűlésén: a férj elmondta, hogy azért jött, mert a tanácsomat szeretné kérni. Milyen tanácsot? Szomorúan könyörgött, hogy segítsek nekik a házasságuk megmentésében. Barátokként beszélgettünk, mintha tanácsadóvá tett volna engem, de nem fogadta meg a javaslataimat, ezért a feleséget közelítettem meg, és útmutatást adtam neki, hogyan irányítsa a házasságát egy olyan adventista feleség, akinek nem adventista férje van. Még két alkalommal találkoztam velük, de nem javult a helyzet: a férj ellehetetlenítette az életét, akadályozta, hogy gyülekezetbe járjon, és végül el is váltak. A férfi újra megnősült, ám az asszony, akivel az oldal megírása előtt beszéltem, 40 évvel később is hű maradt a hitéhez a barcelonai központi gyülekezetben. A pár egyik lánya is az egyház tagja lett. Sajnos a férfi megözvegyült, és végstádiumú prosztatarákja van.
A jó Isten sokszor megvédte Pál apostolt a rá leselkedő veszélyektől és halálos fenyegetésektől. Az Úr továbbra is gondoskodik mindazokról, akik Őt szolgálják és szeretik, és hűségesen engedelmeskednek neki.