A barlang mítosza

„Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem.” (1Korinthus 13:12)

Dr. Norbert Hugède a görög és újszövetségi exegézis professzora volt a Collonges-i Adventista Lelkészképző Iskolában (Franciaországban). A tükör példázata és Pál írásai c. doktori értekezésében világosan kimutatja a formai egyezést a barlangról szóló mítosz, ami Platón A köztársaság című munkájának egyik dialógusa, és az ebben az Igében említett tükör példája között. Pál itt a szeretet nagyszerűségéről – amint azt a Lélek többi ajándéka fölé emeli –, az örökkévalóságban is folytatódó létezéséről, a fejlődéséről és a beteljesüléséről beszél, mikor már nem lesz részleges a tudásunk, és a szeretet megértése már nem tökéletlen, mint egy rejtély a tükörben visszatükröződve, mikor már elérkezik a tökéletesség ideje, és színről színre láthatunk.

A barlang mítoszában Platón azt mondja, hogy az emberek oda vannak láncolva egy barlanghoz, és csak annyi fény jut el hozzájuk, ami kevés a barlang száján át eléri őket. A falon azon teherhordóknak az árnyai tünedeznek fel, akik terheket cipelnek: ők a világ kézzelfogható és látható anyagi valóságai. A barlangban tengődők tudása a körülöttük lévő világról, másokról, magukról, sőt, még Istenről is korlátozott, részleges, tökéletlen és rejtélyekkel teli. Hogy világos látásuk és átfogó tudásuk legyen a valóságról, el kell hagyniuk a barlangot, hogy szemtől szemben megláthassák az ideák világát, és erre csak bölcsesség útján juthatnak el. A tudatlanság: gonoszság és a bölcsesség: jó dolog – állítja Platón.

Természetesen Pál nem támogatja Platón megváltói teóriáját, melyet biztosan ismertek a hallgatói, hanem illusztrációként használja fel, talán kontextusba helyezze vele saját mondanivalóját. Az emberiségnek a maga Krisztus és kinyilatkoztatás nélküli állapotában itt és most és néha csak töredékes észlelése van a jóról és a rosszról. Nem bízhat az érzékeiben vagy a bűntől elsötétülő értelmében: arra van szüksége, hogy felragyogjon a Szentlélek az életében, megtisztítsa az elméjét, összetörje a láncokat, és fényével lásson. „Mert az Isten, aki szólt: sötétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett.” (2Korinthus 4:6) És egy napon majd képes leszel egészben megérteni a mennyei tervet, mikor már színről színre látod Őt.

Ma engedd meg a mennyei fénynek, hogy felragyogjon az életedben!