myBible logó myBible
Fiókom

2023. február 26., vasárnap

ELŰZI A FELHŐKET, ÉS DERÜLT ÉGGEL AJÁNDÉKOZ MEG

„Tudom, hogy te mindent megtehetsz, és senki téged el nem fordíthat attól, amit elgondoltál.” (Jób 42:2)

Közeledett az év vége. Örültem, hogy az igazgatóság engedélyezte az évzáró ünnepség megtartását az óvoda udvarán, amely júniusban a zöld pázsitjával, a virágba borult rózsákkal és az árnyékot nyújtó fákkal édeni helynek tűnik. Az ünnepség reggelén Isten Lelke korán ébresztett. Még nem pirkadt, és én már imádkoztam. Valami azt súgta, hogy különleges napom lesz.
A mai szöveget olvastam el, ami arról biztosított, hogy különleges áldásban lesz részem: „Tudom, hogy te mindent megtehetsz, és senki téged el nem fordíthat attól, amit elgondoltál.”
Elindultam az óvoda felé. Az eget felhők takarták, és erős szél fújt. Az óvodai adminisztrátor aggódva próbált bátorítani: „Majd minden rendben lesz!” Megjött a kolléganőm is, aki szintén aggodalommal tette fel a kérdést: „Megtarthatjuk-e az ünnepséget az udvaron? Erős szél fúj odakint!” A következőképpen válaszoltam: „Igen. Isten segítségével az udvaron fogjuk tartani az évzárót.”
Délután öt órára volt kitűzve az ünnepség. Az idő gyorsan eltelt. Egész nap azért imádkoztam, hogy az események Isten dicsőségét szolgálják. Négy órakor elkezdtük kihordani a székeket az udvarra. A munkatársaim aggódva kérdezték, hogy egyáltalán megtarthatjuk-e az ünnepséget, mivel egyre hevesebben fújt a szél, és az eget egyre sötétebb felhők borították. Én minden alkalommal ezt válaszoltam: „Igen, imádkozunk, hogy kint tarthassuk meg az évzárót.”
Fél ötkor heves zápor csapott le. A szülők a WhatsApp-csoportban kérdezgették: „Megtartjuk-e még az évzárót?” „De hát kint zuhog az eső!” „Igen!” – válaszoltam. – „Gyertek, mert imádkozunk, és az Úr meg tudja állítani az esőt.”
Öt órára elállt az eső. Isten iránti hála és öröm töltötte be a lelkem. A szülők azonnal hozzáláttak a székek letörléséhez. Egyikük megkérdezte, hogy miben segíthet. „Kérem, készítsen egy fényképet rólunk, ami emlékeztetni fog bennünket erre a csodára!” – válaszoltam.
Egy újabb alkalmat éltünk át, amelyben az óvodai csoportunk, a gyerekek szülei és a meghívottak szemtanúi lehettek Isten hatalmának.

Marina Gavriș

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.