2023. február 15., szerda
MEGKÖZELÍTÉSMÓDOK
„És meghallák az Úr Isten szavát, aki hűvös alkonyatkor a kertben jár vala; és elrejtőzék az ember és az ő felesége az Úr Isten elől a kert fái között. Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy?”
(1Móz 3:8-9)
A tökéletes pár zaklatott vizeken evezett. Nem engedelmeskedtek, és semmibe vették a figyelmeztetést, amely szerint szörnyű következményekkel járhat, ha esznek a jó és a gonosz tudásának fájáról. És most ráadásul be sem akarták ismerni, amit tettek, ezért elrejtőztek, amennyire csak tudtak.
Hogyan közelítette meg Isten a helyzetet? Az Úr először megkérdezte tőlük:
„Hol vagytok?” Természetesen nem azért, mert szüksége lett volna bármilyen információra a tartózkodásuk helyét illetően, hiszen Ő mindentudó. Aztán egy másik kérdés következett: „Talán ettél a fáról, melytől tiltottalak, hogy arról ne egyél?” (11. vers) Természetesen erre a kérdésre is tudta a választ. Arra való vágyakozásában, hogy párbeszédet folytasson engedetlen gyermekeivel, megmutatta, hogy mennyire szeretné megőrizni a kapcsolatát velük. Mi volt Isten reakciója azután, hogy a dolgok napvilágra kerültek? Megdorgálta őket a bűnükért? Fantasztikus: a válasz nem! Nem volt sem harag, sem veszekedés, sem homlokráncolás, sem kemény vagy türelmetlen hangnem.
Foglalkozott-e egyáltalán azzal, hogy bűnt követtek el? Igen, szelíden, ugyanakkor határozottan intézkedett az ügyben. Ádámnak és Évának el kellett hagyniuk az otthonukat, és később meg kellett halniuk. Bizonyára sírtak ezekre a kegyetlen következményekre gondolva, de szerető Atyánk nem hagyta őket remény nélkül. El fog jönni a Megváltó. Ebben találták az örök élet újbóli elnyerésének ígéretét. Számít a megközelítési mód? Igen. Még mi, felnőttek is értékeljük, amikor valaki szelíden és barátságosan közelít meg minket, és akkor is reményt ajánl nekünk, ha a hozzánk intézett szavai egyáltalán nem adnak okot az örömre. Mennyivel inkább a gyermekek…
Drága mennyei Atyám, segíts ma időt szánnom arra, hogy kérdéseket tegyek fel ahelyett, hogy komor lennék, vagy megdorgálnám a gyermekeket! Segíts, hogy biztosíthassam gyermekeimnek a tetteiknek megfelelő következmények elszenvedésének tapasztalatát, és eközben ne haragot, hanem reményt sugározzak feléjük!
Heather Krick