FEGYELEM

 „De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert amely napon ejéndel arról, bizony meghalsz. (1Móz 2:17)

A fegyelem különösen fontos. Legalábbis a Szentírás kijelentése alapján élet-halál kérdése. Sajnos a gonosz ajánlata vonzóbbnak tűnik, ezért az emberi gondolkodás minden időben a törvénnyel szembeni engedetlenségre történő felszólításra hallgatott. A gonosz különböző nevek, filozófiai és pszichológiai irányzatok formájában intézi hozzánk lényegében mindig ugyanazt a meghívást: Élj az isteni
fegyelem nélkül!
A menny által javasolt megváltási tervbe belefoglaltatik a fegyelem, a törvényhez és a törvény Istenéhez való visszafordulás is. Ez viszont már nehezebb, sőt az ember újjá nem született természete számára elfogadhatatlan. Ellenben csak így jöhet létre észszerű kapcsolódás a törvény és az Ótestamentum Istene, valamint a kegyelem és az Újtestamentum Istene között.
Az üdvösségnek nevezett titkos mű keretén belül a fegyelem nem egy nehezen megvalósítható rendelet, hanem visszatérés az isteni eredethez. A fegyelem nem maga az út, hanem a cél, ami az elbukott, lázadó természetű ember jellemének megreformálását jelenti.
Az Atya vágya – az isteni képmás helyreállítása az emberben – azt is feltételezi, hogy vissza kell térnünk a rendhez, mivel az Úr nem a rendetlenség, hanem a rend és a béke Istene a szentek minden gyülekezetében.
„És a keszkenő, amely az ő fején volt, nem együtt van a lepedőkkel, hanem külön összegöngyölítve egy helyen” (Jn 20:7).
Ebből az evangéliumi szakaszból kitűnik, hogy a Megváltó a fegyelem olyan jeleit hagyja az úton, amelyen járnunk kell, amelyek életünk legapróbb részleteire is vonatkoznak. Következésképpen a keresztény név viselése egybeesik az isteni fegyelem felvállalásával.
„Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd” (2Tim 2:5).
A Teremtőtől kapott mai nap egyben meghívás, hogy válasszuk Őt, a rend és az üdvösség Atyját.

Ștefan Nădăban