myBible logó myBible
Fiókom

2023. február 4., szombat

A SZENVEDÉS TANÍT MEG VÁGYNI A MENNYORSZÁGBA

„Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk.”(2Kor 4:17)

Igaz, hogy az Úr nem fogadott fölmentést a próbák alól, hanem sokkal jobbat ígérve ezt mondta: „Élteden át tartson erőd” (5Móz 33:25). (…) Ha tüzes kemencén kell átmenned Jézusért, az Úr ugyanúgy melletted lesz, amint a három hű ifjú mellett is ott állt Babilon tüzes kemencéjében. Akik szeretik Megváltójukat, mindenkor örvendezni fognak, ha megosztják Urukkal a megaláztatást és a gyalázatot.
Az Urunk iránt szívünkben égő szeretet édessé teszi az érte elviselt szenvedést.
Sátán minden korszakban üldözte Isten népét. Megkínoztatta, kivégeztette őket, a halálban mégis hódítókká váltak. Tántoríthatatlan hitükkel a Sátánnál hatalmasabbat, Istent nyilatkoztatták ki. Az ördög megkínozhatta, megölhette a testet, de a Krisztus által Istenben elrejtett életet még érinteni sem tudta. Börtönbe zárta, de nem tudta megkötözni a lelket. Isten gyermekei a homályon túl a dicsőségre tudtak tekinteni, és így szóltak: „Mert azt tartom, hogy amiket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik” (Róm 8:18). […] Ez az egyház Krisztus iskolájában nyer nevelést, fegyelmezést. Tagjai a föld keskeny ösvényein járnak, a szenvedés kemencéje tisztogatja őket. Súlyos küzdelmeken át követik Krisztust, elviselik a lemondást, súlyos csalódásokban van részük; fájdalmas tapasztalatuk megtanítja őket a bűnös lelkiismeret gyötrelmére és a bűn nyomorúságos  következményeire.  Ezért  iszonyattal  tekintenek  a  bűnre.  Mivel kiveszik  részüket  Krisztus  szenvedéseiből,  Krisztus dicsőségében  való  részesedés vár rájuk. A próféta is szent látomásban szemlélte Isten népének diadalát: „És láték úgymint üvegtengert tűzzel elegyítve; és azokat, akik diadalmasok a fenevadon… és éneklik vala Mózesnek, az Isten szolgájának énekét és a Báránynak énekét” (Jel 15:2-3). – Gondolatok a Hegyibeszédről, 30–31. o.

Ellen G. White
 
Napnyugta: B 17:28, CT 17:18, IS 17:15, MS 17:29, SM 17:33, CJ 17:34, DJ 17:37, AR 17:41

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.