myBible logó myBible
Fiókom

2023. december 31., vasárnap

EGYÜTTÉRZŐ, ÚJ TEREMTÉS

„Akinek pedig van miből élnie e világon,  és elnézi, hogy az ő atyjafia szükségben van, és elzárja attól az ő szívét, miképpen marad meg abban az Isten szeretete?” (1Jn 3:17)

A hagyomány szerint az évet egy csöppnyi jó cselekedettel kell zárni. Keresztény szempontból azonban az együttérzés egy életmód és nemcsak az irgalom időnkénti kifejezése. Az újjászületett ember egyik jellemtulajdonsága, hogy válaszol embertársai szenvedéseire, mivel ég benne a vágy, hogy segítsen, és enyhíti mások szenvedését a következő aranyszabály alapján: azt tedd másokkal, amit elvársz másoktól is az irányodban.
Az Ótestamentumban találjuk meg Isten két alapvető tulajdonságát, amely különösen az engedetlenség és a bűn kontextusában tűnik elő (lásd az aranyborjú történetét, Salamon imáját, vagy Jónást Ninivében), melyek során az egyedüli reménységet nem más, mint az isteni együttérzés és irgalom jelentette.
Az Újtestamentumban ugyanezt fejezi ki a gazda az adós szolga iránt, az irgalmas szamaritánus az áldozat iránt, és az atya a tékozló fiú iránt.
Megjegyzendő, ahogy erre a magatartásra buzdítja Pál az olvasóit. Az apostol mind Ef 4:32 versében (irgalom), mind pedig Kol 3:12 (könyörületes szív) versében az új emberről beszél.
Mindez Isten együttérző közbelépésének az eredménye, amit véghez kell vinnie a bűntől megrontott alkotásán. Krisztus győzelme révén nemcsak a megbocsátást és a jövendő megváltást ajánlotta fel, hanem az új teremtést is lehetővé tette az ember számára már most, a jelenben. Mert aki Krisztusban van, új teremtés az. Ez az Isten által rendelkezésünkre bocsátott és Krisztus képmására újjáteremtett új ember születik meg annak az életében, aki hit által elfogadja a Szentlélek természetfeletti munkáját.
Az együttérzés tehát nem emberi erőfeszítés eredménye, hanem az új emberé, aki a Teremtő ereje által nyilvánul meg bennünk. Az együttérzés kulcsa, hogy maradjunk Krisztusban. Következésképpen ez igazolja az isteni szeretet jelenlétét a hívő emberben.
Kezdjük tehát azzal az évet, hogy felöltjük az új embert, amely a Teremtő képmására folyton megújul bennünk.

Nagy-Kasza Gyula
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.