2020. május 20., szerda
Milyen életre tanítottak engem? (1. rész)
„Plánták ők az Úrnak házában; a mi Istenünknek tornácaiban virágzanak.Még a vén korban is gyümölcsöznek; kövérek és zöldellők lesznek.” (Zsoltárok 92:14–15)
Az élet megismerése és a halálra való felkészülés az a hatalmas küldetés, amire megszülettünk. Dupla „tízparancsolatban” szeretném összefoglalni, mit tanultam meg a saját történetemből, kiválogatva néhányat, amelyek segítettek az utamon hívőként, adventistaként és lelkipásztorként. Kezdjük az élet lelki régióival!
1. Az isteni iránymutatás: „Jó és igaz az Úr, azért útba igazítja a vétkezőket.” (Zsoltárok 25:8)
2. A megváltás az élet célja: „Az ismeret az, hogy az ember kegyelemmel fejezi be életét, mert a nap végén, aki meg lett mentve, az tudja ezt, és aki nem tudja, az már nem tud semmit.” (Diego José de Cádiz)
3. Emeld fel a szemed Jézusra: „Annak okáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért. Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült.” (Zsidók 12:1–2)
4. Ne sodródj el a családodtól: „Válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok… én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk.” (Józsué 24:15)
5. Képzeld el a jövőt: „Semmit sem kell félnünk a jövőtől, kivéve, ha elfeled- kezünk az útról, amelyen eddig irányított bennünket az Úr, és a történelem során nekünk adott tanításairól.” (Ellen G. White: Az utolsó napok eseményei, 72. o.)
6. Keresd meg a belső békét: „Milyen békére van szükséged? A menny megbocsátására, békére és szeretetre a lelkedben.” (Ellen G. White: Jézushoz vezető út,49. o.)
7. Vigyázz a testedre, mert az egy templom: „Avagy nem tudjátok-e, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szentléleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok?” (1Korinthus 6:19–20)
8. Hosszú, de sikeres várakozás: „Mert még vajmi kevés idő, és aki eljövendő, eljő és nem késik.” (Zsidók 10:37)
9. A szentség és az ideális élet: „Atyámfiai, én énmagamról nem gondolom, hogy már elértem volna: De egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam mögött vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.” (Filippi 3:13–14)
10. A legfontosabb életcél: „A dolognak summája, mindezeket hallván, ez: az Istent féljed, és az ő parancsolatit megtartsad; mert ez az embernek fődolga!” (Prédikátor 12:15)
Ezek a tanácsok kulcsfontosságúak az életedhez. Használd őket már ma!