A király és a koldus példázata

„Adjatok, nektek is adatik; jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak a ti öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek nektek, amellyel ti mértek.” (Lukács 6:38)

„Koldusként jártam házról házra a falu utcáján, amikor aranyos kocsid feltűnt a távolban, mint valami ragyogó álom…Reményem magasra szállt, s úgy tetszett: sanyarú napjaimnak immár vége…  A kocsi megállott éppen ott, ahol álltam. Tekinteted rám esett. Mosolyogva leszálltál. Éreztem, hogy itt van végre életem boldogsága. És akkor egyszerre csak kinyújtottad felém jobb kezed és szóltál: Mi adományod van számomra? Ó, micsoda királyi tréfa volt ez: koldulva nyújtani kezed egy koldus felé! Egészen zavarba jöttem s tanácstalanul álltam. Aztán tarisznyámból előkotortam a legsilányabb kis gabonaszemet, s neked adtam. De mekkora volt meglepetésem, mikor a nap elteltével kiürítettem tarisznyámat szobám földjére, s a szegényes holmik között egy egészen apró kis aranygabona- szemet találtam. Keservesen sírtam, s kívántam: bár lett volna szívem mindenemet néked adnom.” (R. Tagore: Gitándzsáli; fordította: Szentirmay Gizella)

Ez az idézet jól illusztrálja a hegyi beszéd egyik tanítását: Isten adakozásra hív, nem számít, milyen tartalékaink vannak. Azt is biztosítja, hogy nagy áldást nyerünk általa. Isten a bibliai kinyilatkoztatás nagy adományozója. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3:16) Ez az abszolút nagylelkűség példája elbűvöl minket, és arra hív, hogy mi is adjunk. Az Újszövetségben sok példamutató nagylelkű bizonyságtételt találunk: az özvegy áldozathozatalát, a bethániai Mária egy csésze kenete, arimathiai József új sírja és a vagyon, amit Barnabás az apostoloknak adott, a macedónok, akik eltartották Pál efézusi misszióját és csak sorolhatnánk tovább. Néha azért vagyunk szegények, mert ebbe a világba fektetünk be, „hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják” (Máté 6:19), és nem a mennyeibe. Máskor azért szegényedünk el, mert csak a maradékból adunk oda, és attól félve magunknak tartjuk meg a törzstőkét, hogy hátha még kell. De a mai Igénk leszögezi, hogy minél többet adunk, annál többet kapunk majd.

Olykor azért vagyunk nincstelenek, mert úgy hiszünk, mint a koldus Tagore versében, hogy Isten dolgainál azért vagyunk, hogy kapjunk, nem pedig, hogy adjunk: és ez tévedés. A keresztény tapasztalat a hit kicserélése: amit odaadunk, azt az Úr visszaadja nekünk aranyban.

Döntsd el, hogy ma úgy adsz, hogy azért nem vársz el semmit cserébe.