A gyermek nem ébredt fel

„De a gyermeknek anyja monda: Él az Úr és él a te lelked, hogy el nem hagylak téged. Felkele azért és követé őt. Géházi pedig már előttük elment volt, és a pálcát a gyermek arcára fekteté, de nem szólott és nem is eszmélt rá a gyermek. Azért visszatért eleibe, és megmondá neki, mondván: Nem támadt fel a gyermek.” (2Királyok 4:30–31)

Az egyik fontos súnemi hölgy szobát épített Elizeusnak és Géházinak, ahol bármikor megszállhattak, mikor áthaladtak azon a helységen. A próféta hálás volt a vendégszeretetért, és ezért megkérte az Urat, hogy ajándékozza meg fiúval a nőt, mivel a házassága nem volt termékeny. Micsoda boldogság! Néhány évre a családot nevetéssel és játékokkal árasztotta el a kisfiú, aki körbe-körbe szaladgált a házban, azonban egyszer, már fiatalon annyira komoly fejfájás gyötörte, hogy belehalt. Az addigi öröm helyét tragédia és szomorúság foglalta el. Az anya személyesen indult el, hogy megkeresse a prófétát, aki a Kármelen volt, és elmondja neki a történteket. Elizeus is elszomorodott és megindult a fiú halálától, ezért sürgősen elküldte Géházit, a szolgáját a házhoz, és tegye rá a pélcáját a fiatalember arcára. Majd ő maga és az anya is követte Géházit.

A próféta és a nő imádkozva és sírva ment lefelé az úton, mikor távolból megpillantották a sietve visszatérő szolgát. „Nem támadt fel a gyermek” – jelentette be csalódottan. Miután Elizeus megérkezett, a fiú a vendégszobában feküdt. Majd mindenkit kiküldött onnan, becsukta az ajtót, és imádkozni kezdett Istenhez. Ezután ráfeküdt a gyermek testére, szájával a szájára, szemével a szemére, kezével a kezére, kétszer egymás után, és várt. A fiú hétszer eltüsszentette magát, kinyitotta a szemét, és felült. Feltámadt!

Miért nem tudta Géházi visszahozni az életet a fiúba? Talán ő nem imádkozott? Kételkedés nélkül követte a próféta utasításait, esetleg, de semmi többet nem tett. Ő lekorlátozta magát, hogy csak annyit tegyen meg, amire kérték: érintse meg a gyermek halott testét Elizeus személyes holmijával, mintha annak mágikus ereje volna, és mivel ez nem vált be, azt gondolta, ez már nem az ő hibája, nem aggódott emiatt, és eltávozott. Megtette a kötelességét, és kész. Géházi, a „teljesítő” szolga már a kezdetektől fogva nem azonosította és nem kötelezte el magát személyesen a súnemita tragédiájával, nem tudta, hogy csak élet adhat életet, csak a szeretet és a mély érdeklődés, csak az élő hit, csak a fentről származó erő tesz csodát.

Ez ma is valósággá válhat. Érdeklődj mások iránt, és megváltoztatod az életüket!