myBible logó myBible
Fiókom

2020. május 7., csütörtök

Elizeus próféta elhívása

„És ő elmenvén onnét, megtalálá Elizeust, a Sáfát fiát, amint szántott tizenkét járom ökörrel, és ő maga a tizenkettedikkel volt; és Illés hozzá méne, és az ő palástját reá veté. És ő elhagyván az ökröket, Illés után futott, és monda: Kérlek hadd csókoljam meg az én atyámat és az én anyámat, és azután követlek. És monda: Menj, térj vissza; mert mit cselekedtem teneked?” (1Királyok 19:19–20)

Az Úr megparancsolta Illésnek, hogy kenje fel Elizeust, egy módos földtulajdonos fiát maga helyett prófétának. Amikor elment a házhoz, épp szántás közben találta a férfit apja tizenkét ökre közül az egyikkel haladva, mint a földmű- velők közül egy valaki. Ez a munkás lenne majd a kimagasló próféta, Illés utóda? A nyilvánvaló különbségek ellenére be kell vallanom, hogy engem meg az Úr Talleres Roicorban talált meg 18 évesen egy szerény lábbelikkel foglalkozó gépgyárban. Kék overállt hordtam, piszkos volt a kezem, és egy gépet figyelve álltam, ami acélalakzatot gyártott. Ebben a kis üzemben géplakatosként dolgoztam. És itt hallottam meg az isteni hívást.

Ellen G. White szerint „a prófétai elhívást akkor kapta meg Elizeus, amikor apja szolgáival éppen a földjét szántotta. Azt a munkát végezte, ami a legközelebb állt hozzá… Mint a próféta személyes segítője, hűségesnek bizonyult a kicsiny dolgokban, és közben nap mint nap erősödő céltudatossággal szentelte oda magát az Isten által számára kijelölt küldetésre… Megtanult szolgálni, és eközben azt is megtanulta, hogy utasítson és vezessen.” (Próféták és királyok, 218. o.)

Nem volt egyszerű az Illés, a reformer, a próféta, a próféták tanára és a hatalmas csodatevő után maradt pozíciót betölteni, de Elizeus szolgálata, bár különbözött ettől, mégsem volt kevésbé fontos. Mindig az emberek közelében élt, az izraeli királyok befolyásos embere volt, gondjaiba vette a prófétaiskolákat, különösen a gilgálit, és az Úr ezt azzal honorálta, hogy a csoda ajándékát adta neki. Ellen G. White elmagyarázza, honnan ered Isten szolgájának sikere: „Az eredmény nem annyira a képességen, mint inkább a határozottságon és készségen múlik. Nem a ragyogó képességek tesznek alkalmassá arra, hogy megfelelően lássuk el munkánkat, hanem a mindennapi feladatok lelkiismeretes elvégzése, a megelégedettség, a mások sorsa iránti őszinte, képmutatás nélküli érdeklődés… A szerető szívvel és hűséggel végzett mindennapi feladatok is kedvesek Isten előtt.” (I. m., 219. o.)

Már meghallottad az Úr hangját, amint azt kéri tőled, hogy szolgálj neki? Hol és hogy talál majd rád? Talán orvosként, ügyvédként, tanárként, üzletemberként, gazdálkodóként, valamilyen szakemberként vagy szerelőként. Ne habozz! Hagyd ott az ökröket… és fuss a Mindenható után!

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.