2020. május 5., kedd
Illés lelkével és erejével
„És ez Ő előtte fog járni az Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a fiakhoz térítse, és az engedetleneket az igazak bölcsességére, hogy készítsen az Úrnak tökéletes népet.” (Lukács 1:17)
Az Óés az Újszövetségben Illés alakja Isten igaz népének lényeges viszonyítási alapja: csodálatos tettekkel teli élettapasztalata, erős hitének gyümölcse, a királyi háztartás és a hitehagyó nép bűneinek leleplezésére összeszedett bátorsága, a kánaáni bálványok hamis imádatának kihívása az Úr nevében a Kármel hegyen, majd tüzet hozott le az égből, a Hóreb hegyi nagy elcsüggedése és végül a mennybe elragadása egy tüzes harci szekéren. Illés, a szent történelem egyedülálló alakja Keresztelő János szolgálatának prófétai előfutáraként (Máté 11:14), Isten népének az utolsó napokban feltűnő eszkatológiai típusaként jelenik meg.
Ahogy Illés napjaiban volt, ma is a világ és sok keresztény egyház a hitehagyás, a vallásos közöny, a hitetlenség és a menny törvényének romlott áthágása útján bolyong. Az ördög kifinomult áradata, ami először csak elfedi a bűnöket, majd ránk támad miattuk: ez pedig a bálványimádás, az obszcén érzékiség, az erőszak és az Isten elleni lázadás. Emiatt Istennek ma is szüksége van Illés erejével és lelkével bátorságot kapott nőkre és férfiakra, mert az ilyenek miatt, mint ők, az Úr megőrzött Izraelben „hétezer embert: minden térdet, amely nem hajolt meg Baál előtt, és minden szájat, amely nem csókolta meg őt” (1Királyok 19:18).
Miben látható Illés lelke és ereje, és hogyan nyilvánul meg? A következő szempontok alapján összegezhetjük a próféta tapasztalatát:
1. Megharagudott és tiltakozott az eluralkodó hitehagyás ellen.
2. Szilárdan hitt Isten erejében.
3. Tevékeny és kitartó reformer volt.
4. Imádkozó és önfeláldozó lelkület jellemezte.
5. Hajthatatlan bátorsággal leplezte le a gonoszt.
6. Tiszta és pontos üzenete volt.
7. Következetesen és példaértékűen viselkedett.
8. Alázatos volt, és jól alkalmazkodott.
9. Szerette és szánta az embereket.
10. Istentől függő személy volt, nem pedig büszkeségtől eltelt szupermen.
Hajlandó vagy vezetést vállalni ebben az időben Illéshez hasonlóan? Szeretnéd használni a mennytől kapott ajándékokat a keresztény szolgálatra? Istennek szüksége van rád, és föl fog használni téged, hogy hirdesd az Ő hatalmas Szavát. Azért menj bele ebbe a kihívásba ma, hogy megoszd az evangéliumot, így majd a világ is tudni fogja, hogy „van Isten az égben”.