Zsoltárok könyve 144
144
Dávidé. Áldott az Úr, az én kősziklám, aki harcolni tanítja kezemet, hadakozni ujjaimat.
2
Jótevőm és erősségem, váram és megmentőm ő, pajzsom, akihez menekülhetek, aki népeket vet alám.
3
Ó, Ur am, micsoda az ember, hogy törődsz vele, az emberfia, hogy gondolsz rá?
4
Az ember a lehelethez hasonló, napjai a tűnő árnyékhoz.
5
Hajlítsd le az eget, Ur am, és szállj le, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek!
6
Villogtasd villámaidat, szórjad azokat, lődd ki nyilaidat, röpítsd szét őket!
7
Nyújtsd le kezedet a magasból, szabadíts meg, ments ki engem a nagy vizekből, az idegenek hatalmából,
8
akiknek szája hiábavalóságot beszél, jobb kezük csak álnokságot művel!
9
Új éneket éneklek neked, Istenem, tízhúrú lanton zengedezek neked.
10
Te adsz győzelmet a királyoknak; szolgádat, Dávidot is megszabadítottad a gyilkos fegyvertől.
11
Szabadíts meg, ments ki engem az idegenek hatalmából, akiknek szája hiábavalóságot beszél, jobb kezük csak álnokságot művel!
12
Fiaink legyenek olyanok ifjúkorukban, mint a nagyra nőtt palánták, leányaink pedig, mint a faragott oszlopok, amilyenek a palotákban vannak.
13
Színültig telt raktáraink ontsanak mindenféle jót, juhaink a legelőkön szaporodjanak ezer-, sőt tízezerannyira!
14
Marháink legyenek kövérek, ne érje őket baj, ne vetéljenek el! Ne legyen jajveszékelés a tereken!
15
Boldog nép az, amelynek így megy a sora. Boldog nép az, amelynek az Úr az Istene!