Zsoltárok könyve 142
142
[Dávid tanítása.] [Imádság abból az időből, amikor a barlangban volt.] (2) Fennszóval hívom az URat, fennszóval könyörgök az ÚRhoz.
2
(3) Kiöntöm előtte panaszomat, elé tárom nyomorúságomat.
3
(4) Amikor elcsügged bennem a lelkem, te ismered ösvényemet. Tőrt vetettek elém az úton, amelyen járok.
4
(5) Tekints jobbra, és lásd meg, hogy senki sincs, aki ismerne. Nincsen számomra menedék, senki sem érdeklődik felőlem.
5
(6) Hozzád kiáltok, URam, és azt mondom: Te vagy oltalmam és örökségem az élők földjén.
6
(7) Figyelj esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg üldözőimtől, mert hatalmasabbak nálam!
7
(8) Vezesd ki lelkemet a börtönből, hogy magasztalhassam nevedet! Az igazak vesznek körül engem, amikor majd jót teszel velem.