Zsoltárok könyve 102
102
A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé.
2
Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád!
3
Ne rejtsd el a te orczádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!
4
Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök.
5
Letaroltatott és megszáradt, mint a fű az én szívem; még kenyerem megevéséről is elfelejtkezem.
6
Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt.
7
Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon.
8
Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetőn.
9
Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám.
10
Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem,
11
A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem.
12
Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fű, megszáradtam.
13
De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségről nemzetségre áll.
14
Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő.
15
Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik.
16
És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet;
17
Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az ő dicsőségében.
18
Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta.
19
Irattassék meg ez a következő nemzedéknek, és a teremtendő nép dicsérni fogja az Urat.
20
Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról; a mennyekből a földre nézett le az Úr.
21
Hogy meghallja a fogolynak nyögését, és hogy feloldozza a halálnak fiait.
22
Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az ő dicséretét Jeruzsálemben.
23
Mikor egybegyűlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.
24
Megsanyargatta az én erőmet ez útban, megrövidítette napjaimat.
25
Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig tartanak.
26
Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája.
27
Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak.
28
De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak.
29
A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az ő magvok erősen megáll előtted.