myBible logó myBible
Fiókom
Új Fordítású Biblia
Ehhez a fordításhoz nem érhető el hang

Jónás könyve 2

2 Az Úr azonban odarendelt egy nagy halat, és az lenyelte Jónást. Három nap és három éjjel volt Jónás a hal gyomrában.
2 Jónás ekkor a hal gyomrában Istenéhez, az Úr hoz imádkozott,
3 és ezt mondta: Nyomorúságomban az Úr hoz kiáltottam, és ő meghallgatott engem. A halál torkából kiáltottam segítségért, és te meghallottad hangomat.
4 Mélységbe dobtál, a tenger közepébe, és áradat vett körül. Minden habod és hullámod átcsapott fölöttem.
5 Én már azt gondoltam, hogy eltaszítottál magadtól, és nem láthatom többé szent templomodat.
6 Már-már életemet fenyegette a víz, mélység és örvény vett körül, hínár fonódott a fejemre.
7 Lesüllyedtem a hegyek alapjáig, örökre bezárult mögöttem a föld. De te kiemelted életemet a sírból, ó, Ur am, Istenem!
8 Amikor elcsüggedt a lelkem, az Úr ra gondoltam, és imádságom eljutott hozzád, szent templomodba.
9 Akik hitvány bálványokhoz ragaszkodnak, azok elhagyják jótevőjüket.
10 De én hálaéneket zengve áldozok neked, és amit megfogadtam, teljesítem. Az Úr tól jön a szabadulás!
11 Az Úr pedig parancsot adott a halnak, és az kiköpte Jónást a szárazföldre.
KÖNYV
FEJEZET
Fordítás
Magyar
Română
English
Español
Italiano
Olvasó beállításai
Betűméret
Betűtípus
Lábjegyzetek
Számok és címek
Magyarázat ikonok
Kereszthivatkozások
Hiba jelentése
Bibliakommentár: 0
Mi a probléma?
Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.