myBible logó myBible
Fiókom
Új Fordítású Biblia
Ehhez a fordításhoz nem érhető el hang

Ézsaiás könyve 6

6 Uzzijjá király halála évében láttam az Urat, amint egy trónon ült. Magasztos volt és felséges; palástja betöltötte a templomot.
2 Szeráfok álltak mellette, hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel az arcát takarta el, kettővel a lábát takarta el, kettővel pedig repült.
3 Ezt harsogták egymásnak felváltva: Szent, szent, szent a Seregek Ur a, dicsősége betölti az egész földet!
4 A hangos kiáltástól megremegtek a küszöbök eresztékei, és a templom megtelt füsttel.
5 Ekkor megszólaltam: Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek Ur át látták szemeim!
6 Ekkor odarepült hozzám egy szeráf, kezében parázs volt, amelyet fogóval vett le az oltárról.
7 Számhoz érintette, és ezt mondta: Íme, ez megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva.
8 Majd az Úr szavát hallottam, amint ezt kérdezi: Kit küldjek el, ki lesz a követünk? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj!
9 Ő így felelt: Menj, és mondd meg ennek a népnek: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek!
10 Tedd kövérré e nép szívét, tedd süketté a fülét, és kösd be a szemét, hogy szemével ne lásson, fülével ne halljon, szívével ne értsen, és megtérve meg ne gyógyuljon.
11 Megkérdeztem: Meddig tart ez, Uram? Ő így felelt: Míg el nem pusztulnak és lakatlanok nem lesznek a városok, a házak elhagyatottá nem lesznek, a föld pedig pusztává nem válik.
12 Eltávolítja az Úr az embert, és nagyon elhagyott lesz az ország.
13 Ha megmarad belőle egy tized, azt is újból pusztulás éri, ahogy a csernek vagy a tölgynek a kivágás után lelegelik az új hajtásait. De egy ilyen hajtás végül szent maggá válik!
KÖNYV
FEJEZET
Fordítás
Magyar
Română
English
Español
Italiano
Olvasó beállításai
Betűméret
Betűtípus
Lábjegyzetek
Számok és címek
Magyarázat ikonok
Kereszthivatkozások
Hiba jelentése
Bibliakommentár: 0
Mi a probléma?
Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.