myBible logó myBible
Fiókom
Új Fordítású Biblia
Ehhez a fordításhoz nem érhető el hang

Krónikák II. könyve 27

27 Huszonöt éves volt Jótám, amikor uralkodni kezdett, és tizenhat évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Jerúsá volt, Cádók leánya.
2 Azt tette, amit helyesnek lát az Úr, egészen úgy, ahogyan apja, Uzzijjá, csakhogy ő nem ment be az Úr templomába. A nép azonban továbbra is romlott volt.
3 Ő építtette meg az Úr háza felső kapuját, és sokat építtetett a Várhegy kőfalán is.
4 Júda hegyvidékén városokat emelt, az erdőkben pedig várakat és őrtornyokat építtetett.
5 Harcolt az ammóniak királya ellen, és le is győzte. Az ammóniak abban az esztendőben száz talentum ezüstöt, tízezer kór búzát és tízezer kór árpát fizettek neki. Ugyanannyit küldtek neki az ammóniak a második és a harmadik évben is.
6 Nagy hatalomra tett szert Jótám, mert állhatatosan Istenének, az Úr nak az útján járt.
7 Jótám egyéb dolgai, háborúi és életútja meg vannak írva az Izráel és Júda királyairól szóló könyvben.
8 Huszonöt éves volt, amikor uralkodni kezdett, és tizenhat évig uralkodott Jeruzsálemben.
9 Azután Jótám pihenni tért őseihez, és eltemették Dávid városában. Utána a fia, Áház lett a király.
KÖNYV
FEJEZET
Fordítás
Magyar
Română
English
Español
Italiano
Olvasó beállításai
Betűméret
Betűtípus
Lábjegyzetek
Számok és címek
Magyarázat ikonok
Kereszthivatkozások
Hiba jelentése
Bibliakommentár: 0
Mi a probléma?
Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.