myBible logó myBible
Fiókom
Revideált Károli Biblia
Ehhez a fordításhoz nem érhető el hang

Timóteushoz írt I. levél 4

4 A Lélek pedig világosan mondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert hitető lelkekre és ördögök tanításaira figyelnek
2 hazug beszédűek képmutatása által, akik meg vannak bélyegezve saját lelkiismeretükben,
3 akik ellenzik a házasságot és bizonyos ételek élvezését, amelyeket Isten azért teremtett, hogy a hívők és akik megismerték az igazságot, hálaadással részesedjenek belőlük.
4 Mert Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele,
5 mert megszenteltetik Isten igéje és a könyörgés által.
6 Ha ezeket megosztod a testvérekkel, Krisztus Jézus jó szolgája leszel, mivel az általad követett hit és a jó tudomány beszéde táplál téged.
7 A szentségtelen és vénasszonyos meséket pedig vesd el. A kegyességben gyakorold magadat,
8 mert a test gyakorlásának kevés haszna van, de a kegyesség mindenre hasznos, mivel megvan benne a jelenvaló és az eljövendő élet ígérete.
9 Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó.
10 Azért fáradunk és küzdünk, mert reménységünket az élő Istenbe vetettük, aki minden ember megtartója, kiváltképpen a hívőké.
11 Ezeket hirdesd és tanítsd!
12 Senki meg ne vesse a te ifjúságodat, hanem légy példa a hívőknek a beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben és tisztaságban.
13 Amíg megérkezem, legyen gondod a felolvasásra, az intésre és a tanításra.
14 Ne hanyagold el a benned levő kegyelmi ajándékot, amelyet prófétálás által, a vének kézrátételével kaptál.
15 Ezekre legyen gondod, ezekkel foglalkozz, hogy előhaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt.
16 Vigyázz magadra és a tanításra, maradj meg azokban, mert ha ezt teszed, magadat is, és hallgatóidat is megmented.
KÖNYV
FEJEZET
Fordítás
Magyar
Română
English
Español
Italiano
Olvasó beállításai
Betűméret
Betűtípus
Lábjegyzetek
Számok és címek
Magyarázat ikonok
Kereszthivatkozások
Hiba jelentése
Bibliakommentár: 0
Mi a probléma?
Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.