---

¹ Szövetségre léptem szemeimmel, és hajadonra mit sem ügyeltem.
² És mi volt jutalmam Istentől felülről; vagy örökségem a Mindenhatótól a magasságból?
³ Avagy nem az istentelent illeti-é romlás, és nem a gonosztevőt-é veszedelem?
⁴ Avagy nem láthatta-é utaimat, és nem számlálhatta-é meg lépéseimet?
⁵ Ha én csalárdsággal jártam, vagy az én lábam álnokságra sietett:
⁶ Az ő igazságának mérlegével mérjen meg engem, és megismeri Isten az én ártatlanságomat!
⁷ Ha az én lépésem letért az útról és az én lelkem követte szemeimet, vagy kezeimhez szenny tapadt:
⁸ Hadd vessek én és más egye meg, és tépjék ki az én maradékaimat gyökerestől!
⁹ Ha az én szívem asszony után bomlott, és leselkedtem az én felebarátomnak ajtaján:
¹⁰ Az én feleségem másnak őröljön, és mások hajoljanak rája.
¹¹ Mert gyalázatosság volna ez, és birák elé tartozó bűn.
¹² Mert tűz volna ez, a mely pokolig emésztene, és minden jövedelmemet tövestől kiirtaná.
¹³ Ha megvetettem volna igazát az én szolgámnak és szolgálómnak, mikor pert kezdtek ellenem:
¹⁴ Mi tevő lennék, ha felkelne az Isten, és ha meglátogatna: mit felelnék néki?
¹⁵ Nem az teremtette-é őt is, a ki engem teremtett anyám méhében; nem egyugyanaz formált-é bennünket anyánk ölében?
¹⁶ Ha a szegények kivánságát megtagadtam, és az özvegy szemeit epedni engedtem;
¹⁷ És ha falatomat egymagam ettem meg, és az árva abból nem evett;
¹⁸ Hiszen ifjúságom óta, mint atyánál nevekedett nálam, és anyámnak méhétől kezdve vezettem őt!
¹⁹ Ha láttam a ruhátlant veszni indulni, és takaró nélkül a szegényt;
²⁰ Hogyha nem áldottak engem az ő ágyékai, és az én juhaim gyapjából fel nem melegedett;
²¹ Ha az árva ellen kezemet felemeltem, mert láttam a kapuban az én segítségemet;
²² A lapoczkájáról essék ki a vállam, és a forgócsontról szakadjon le karom!
²³ Hiszen úgy rettegtem Isten csapásától, és fensége előtt tehetetlen valék!
²⁴ Ha reménységemet aranyba vetettem, és azt mondtam az olvasztott aranynak: Én bizodalmam!
²⁵ Ha örültem azon, hogy nagy a gazdagságom, és hogy sokat szerzett az én kezem;
²⁶ Ha néztem a napot, mikor fényesen ragyogott, és a holdat, mikor méltósággal haladt,
²⁷ És az én szívem titkon elcsábult, és szájammal megcsókoltam a kezemet:
²⁸ Ez is biró elé tartozó bűn volna, mert ámítottam volna az Istent oda fent!
²⁹ Ha örvendeztem az engem gyűlölőnek nyomorúságán, és ugráltam örömömben, hogy azt baj érte;
³⁰ (De nem engedtem, hogy szájam vétkezzék azzal, hogy átkot kérjek az ő lelkére!)
³¹ Ha nem mondták az én sátorom cselédei: Van-é, a ki az ő húsával jól nem lakott?
³² (A jövevény nem hált az utczán, ajtóimat az utas előtt megnyitám.)
³³ Ha emberi módon eltitkoltam vétkemet, keblembe rejtve bűnömet:
³⁴ Bizony akkor tarthatnék a nagy tömegtől, rettegnem kellene nemzetségek megvetésétől; elnémulnék és az ajtón sem lépnék ki!
³⁵ Oh, bárcsak volna valaki, a ki meghallgatna engem! Ímé, ez a végszóm: a Mindenható feleljen meg nékem; és írjon könyvet ellenem az én vádlóm.
³⁶ Bizony én azt a vállamon hordanám, és korona gyanánt a fejemre tenném!
³⁷ Lépteimnek számát megmondanám néki, mint egy fejedelem, úgy járulnék hozzá!
³⁸ Ha földem ellenem kiáltott és annak barázdái együtt siránkoztak;
³⁹ Ha annak termését fizetés nélkül ettem, vagy gazdájának lelkét kioltottam:
⁴⁰ Búza helyett tövis teremjen és árpa helyett konkoly! Itt végződnek a Jób beszédei.