---

¹ Szívből megutáltam életem. Szabadjára engedem hát panaszom, hadd beszéljek keserű lélekkel!
² Azt mondom Istennek: Ne tarts bűnösnek! Add tudtomra, miért perelsz velem!
³ Jó neked az, hogy sanyargatsz, hogy megveted kezed munkáját, a bűnösök terveinek pedig kedvezel?
⁴ Hát testi szemeid vannak neked, és annyit látsz te is, amennyit egy ember?
⁵ Olyanok napjaid, mint a halandóé? Olyanok éveid, mint az emberé?
⁶ Hiszen kutatod bűnömet, és keresed vétkemet,
⁷ pedig tudod, hogy nem vagyok bűnös, de senki sem ment meg kezedből!
⁸ Kezed formált és alkotott engem, azután elfordulsz, és el akarsz pusztítani?
⁹ Emlékezz csak: úgy formáltál, mint egy agyagedényt, mégis újra porrá tennél?
¹⁰ Nem úgy öntöttél-e, mint a tejet, és nem úgy oltottál-e, mint a sajtot?
¹¹ Bőrbe és húsba öltöztettél, csontokkal és inakkal szőttél át.
¹² Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gondviselésed őrizte lelkemet.
¹³ De titokban már akkor elhatároztad, tudom, eleve ez volt a szándékod:
¹⁴ ha vétkezem, te számon tartod, bűnöm alól nem mentesz föl engem.
¹⁵ Ha bűnös vagyok, jaj nekem! De ha igaz vagyok, akkor sem emelhetem föl fejem; állandó gyalázat a részem, folyton csak gyötrelmeket látok.
¹⁶ Ha mégis fölemelném, rám rontanál, akár egy oroszlán, és ellenem fordítanád csodás hatalmadat.
¹⁷ Kerítenél újabb tanúkat ellenem, bosszúságod pedig csak fokozódna: sorozatos támadásokat vezetnél ellenem.
¹⁸ Miért is hoztál ki anyám méhéből? Bár kimúltam volna, és szem ne látott volna!
¹⁹ Olyan lennék, mint aki nem is volt, akit az anyaméhből vittek a sírba!
²⁰ Úgyis rövid az időm! Ha megszűnnék a baj, és elmaradna tőlem, egy kissé felvidulnék,
²¹ mielőtt elmegyek oda, ahonnan nem térhetek vissza: a sötétség és a homály országába,
²² a vaksötét országba, a homály sötétjébe, ahol nincs rend, és még a napvilág is olyan, mint a sötét éjszaka.