1Némelyek, akik Júdeából jöttek le, így tanították a testvéreket: Ha nem metélkedtek körül Mózes rendtartása szerint, nem üdvözülhettek.
2Amikor emiatt Pálnak és Barnabásnak nem kis ellentéte és vitája támadt velük, úgy határoztak, hogy ebben a kérdéses ügyben Pál és Barnabás és mások is közülük menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe.
3Miután tehát a gyülekezet útjukra bocsátotta őket, ahogy átmentek Fönícián és Samárián, elbeszélték a pogányok megtérését, és nagy örömet szereztek minden testvérnek.
4Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, a gyülekezet, az apostolok és a vének fogadták őket, ők pedig elbeszélték, miket tett velük Isten.
5Előálltak azonban néhányan, akik a farizeusok pártjából lettek hívőkké, és azt mondták, hogy körül kell metélni azokat, és meg kell parancsolni nekik, hogy tartsák meg Mózes törvényét.
6Összegyűltek azért az apostolok és a vének, hogy megtárgyalják ezt az ügyet.
7Amikor nagy vita támadt, felkelt Péter, és azt mondta nekik: Testvéreim, férfiak, tudjátok, hogy Isten már régóta kiválasztott engem közületek, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium beszédét, és higgyenek.
8A szíveket ismerő Isten pedig bizonyságot tett mellettük, mert nekik éppen úgy megadta a Szentlelket, mint ahogy nekünk is,
9és semmi különbséget nem tett közöttünk és közöttük, mert hit által tisztította meg a szívüket.
10Most azért miért kísértitek Istent, hogy a tanítványok nyakába olyan igát tegyetek, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elhordozni?
11Mert hisszük, hogy mi is az Úr Jézus Krisztus kegyelme által üdvözülünk, éppen úgy, mint ők.
12Ekkor az egész gyűlés elcsendesedett, és meghallgatták Barnabást és Pált, amint elbeszélték, mennyi jelet és csodát tett Isten általuk a pogányok között.
13Miután elhallgattak, Jakab szólalt fel: Testvéreim, férfiak, hallgassatok meg engem!
14Simon elbeszélte, hogyan gondoskodott Isten először arról, hogy a pogányok közül népet szerezzen az ő nevének.
15Ezzel egyeznek a próféták mondásai, amint meg van írva:
16Ezután visszatérek, és felépítem Dávid leomlott sátorát, és annak omladékait is felépítem és helyreállítom,
17hogy a többi ember is keresse az Urat, és mindazok a pogányok, akiket az én nevemről neveznek. Így szól az Úr, aki megcselekszi mindazt,
18ami öröktől fogva ismert.
19Azért én úgy ítélem meg, hogy nem kell háborgatni azokat, akik a pogányok közül térnek meg Istenhez,
20hanem írjuk meg nekik, hogy tartózkodjanak a bálványok tisztátalanságaitól, a paráznaságtól, a fulladt állattól és a vértől.
21Mert Mózesnek régi nemzedékek óta városonként megvannak a hirdetői, hiszen a zsinagógákban minden szombaton olvassák.
22Akkor tetszett az apostoloknak és a véneknek az egész gyülekezettel együtt, hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül, és elküldjék őket Antiókhiába Pállal és Barnabással: Júdást, akit Barsabbásnak hívtak, és Szilászt, akik vezetők voltak a testvérek között.
23Ezt írták saját kezükkel: Az apostolok, a vének és a ti testvéreitek az Antiókhiában, Szíriában és Ciliciában levő pogányok közül való testvéreknek üdvözletünket küldjük!
24Mivel azt hallottuk, hogy némelyek közülünk kimentek, és megháborítottak titeket beszédeikkel feldúlva lelketeket – ők tőlünk megbízást nem kaptak –,
25miután egy értelemre jutottunk, jónak láttuk, hogy férfiakat válasszunk ki, és elküldjük őket hozzátok szeretteinkkel, Barnabással és Pállal.
26Ezek olyan emberek, akik életüket tették kockára a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért.
27Elküldtük tehát Júdást és Szilászt, akik élőszóval is tudtotokra adják ugyanezeket.
28Mert tetszett a Szentléleknek és nekünk, hogy ne tegyünk több terhet rátok ezeken a feltétlenül szükséges dolgokon fölül:
29hogy tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a vértől, a fulladt állattól és a paráznaságtól. Jól teszitek, ha ezektől őrizkedtek. Legyetek egészségben!
30Azok tehát, miután elbocsátották őket, lementek Antiókhiába, összehívták a gyülekezetet, és átadták a levelet.
31Amikor felolvasták, örültek a bátorításnak.
32Júdás és Szilász, akik maguk is próféták voltak, sok beszéddel bátorították és erősítették a testvéreket.
33Egy ideig ott maradtak, majd a testvérek békességgel elbocsátották őket azokhoz, akik küldték őket.
34(De Szilász jónak látta, hogy ott maradjon.)
35Pál és Barnabás ugyancsak Antiókhiában időzött, többekkel együtt tanítva és hirdetve az Úr igéjét.
36Néhány nap múlva pedig azt mondta Pál Barnabásnak: Térjünk vissza, és látogassuk meg testvéreinket minden városban, ahol hirdettük az Úr igéjét, hogy lássuk, hogyan vannak!
37Barnabás azt tanácsolta, hogy vegyék maguk mellé Jánost, akit Márknak hívtak.
38Pál azonban úgy látta jónak, hogy aki elszakadt tőlük Pamfiliától fogva, és nem ment velük a munkára, azt ne vegyék maguk mellé.
39Nézeteltérés támadt közöttük, úgyhogy elszakadtak egymástól: Barnabás maga mellé vette Márkot, és elhajózott Ciprusba,
40Pál pedig Szilászt választotta maga mellé. Miután a testvérek Isten kegyelmébe ajánlották őt, útnak indult,
41és bejárta Szíriát és Ciliciát, erősítve a gyülekezeteket.