1 Mikor pedig bevitték Isten ládáját és elhelyezték a sátor közepén, amelyet Dávid állított fel neki, egészen elégő és békeáldozatokat mutattak be Isten előtt.

2 Amikor Dávid elvégezte az égőáldozat és a békeáldozat bemutatását, az ÚR nevében megáldotta a népet.

3 Azután minden izráeli férfinak és asszonynak kiosztott egy-egy kenyeret és egy-egy darab húst meg aszúszőlőt.

4 És szolgákat rendelt az ÚR ládája elé a léviták közül, hogy hirdessék, magasztalják és dicsérjék az URat, Izráel Istenét.

5 Ászáf volt a vezető, a helyettese Zekarjá, továbbá Jeiél, Semirámót, Jehiél, Mattitjá, Eliáb, Benájáhú és Óbéd-Edóm. Jeiél lanton és citerán, Ászáf pedig cintányérokon játszott.

6 Benájáhú és Jahaziél papok állandóan kürtöltek az ÚR szövetségládája előtt.

7 Azon a napon nevezte ki először Dávid Ászáfot és atyjafiait az ÚR magasztalására.

8 Dicsérjétek az URat, hívjátok segítségül a nevét, hirdessétek nagy tetteit minden nép között.

9 Énekeljetek neki, zengjetek neki dicséretet, beszéljétek el minden csodáját.

10 Dicsőítsétek szent nevét; örvendezzen a szíve azoknak, akik keresik az URat.

11 Keressétek az URat és az ő erejét, keressétek orcáját szüntelen.

12 Emlékezzetek meg csodálatos dolgairól, amelyeket cselekedett, csodáiról és szájának ítéleteiről.

13 Ó, Izráel utódai, akik szolgái vagytok! Jákóbnak fiai, akiket kiválasztott!

14 Ő az ÚR, a mi Istenünk! Az egész földnek szólnak rendelkezései!

15 Emlékezzetek örökké szövetségére és beszédére, amelyet parancsolt ezer nemzedéken át;

16 szövetségére, amelyet Ábrahámmal szerzett, és Izsáknak tett esküjére.

17 Örök végzésként állította azt Jákób elé, Izráelnek örökkévaló szövetségül,

18 ezt mondván: Neked adom Kánaán földjét, hogy örökségetek legyen.

19 Akkor még igen kevesen voltatok, és jövevények voltatok azon a földön.

20 Az egyik néptől a másikig és az egyik országból a másik országba vándoroltak.

21 Mégsem engedte, hogy bárki bántsa őket, sőt még a királyokat is megintette miattuk.

22 Ezt mondta: Fölkentjeimet ne bántsátok, prófétáimnak se ártsatok!

23 Mind az egész föld énekeljen az ÚRnak, napról napra hirdessétek szabadítását!

24 Beszéljetek dicsőségéről a nemzetek között, csodálatos dolgairól minden nép között!

25 Mert nagy az ÚR, és igen dicsérendő, félelmesebb minden istennél.

26 Mert a népek minden istene csak bálvány, de az ÚR teremtette az egeket.

27 Dicsőség és tisztesség jár őelőtte, erő és vigasság van lakóhelyén.

28 Magasztaljátok az URat, népeknek törzsei, magasztaljátok az ÚR dicsőségét és erejét!

29 Adjatok dicsőséget az ÚR nevének, hozzatok ajándékot, jöjjetek színe elé, imádjátok az URat szent ékességben.

30 Reszkessen előtte az egész föld! A földkerekség is szilárdan áll, hogy ne ingadozzék.

31 Örüljenek az egek, örvendezzen a föld, és mondják el a népek között: uralkodik az ÚR!

32 Zúgjon a tenger a benne levőkkel, örvendezzen a mező és minden rajta lévő!

33 Ujjonganak majd az erdő fái az ÚR előtt, amikor eljön, hogy megítélje a földet.

34 Adjatok hálát az ÚRnak, mert jó, mert irgalmassága örökkévaló.

35 Mondjátok: Segíts meg minket, szabadító Istenünk, gyűjts össze minket, és szabadíts meg a pogányoktól, hogy hálát adhassunk szent nevednek, és dicsérhessünk, magasztalhassunk!

36 Áldott az ÚR, Izráel Istene öröktől fogva mindörökké! És az egész nép így felelt: Ámen! És dicsérte az URat.

37 Ott hagyta azért Dávid az ÚR szövetségládájánál Ászáfot és testvéreit, hogy a láda előtt mindennap állandóan szolgáljanak,

38 továbbá Óbéd-Edómot és hatvannyolc testvérét. Óbéd-Edóm, Jedútún fia és Hószá voltak a kapuőrök.

39 Cádók papot pedig és testvéreit, a papokat az ÚR hajléka előtt hagyta a magaslaton, amely Gibeónban van,

40 hogy égőáldozatot mutassanak be az ÚRnak szüntelen az égőáldozat oltárán reggel meg este egészen úgy, ahogy meg van írva az ÚR törvényében, melyet Izráelnek parancsolt.

41 Hémánt és Jedútúnt is velük hagyta, és másokat is választott, akiket név szerint megneveztek, hogy az URat dicsérjék, mert az ő irgalmassága örökkévaló!

42 Hémánnál és Jedútúnnál voltak a kürtök, a cintányérok és az istenes énekeket kísérő hangszerek. Jedútún fiait pedig kapuőrökké tette.

43 Akkor eltávozott az egész nép, ki-ki a maga házába. Dávid pedig visszatért, hogy saját háza népét is megáldja.