AZ ÍTÉLET JÓ HÍRE

A Biblia egyik legvilágosabb állítása, hogy Isten az ítélet Istene, és előbb-utóbb, ilyen vagy olyan módon a most olyannyira hiányzó ítélet be fog következni, méghozzá maga Isten, „az egész föld bírája” (1Móz 18:25; lásd még Zsolt 58:12; 94:2; 98:9) által. Vagy amint Pál írja: „mindegyikünk maga fog számot adni magáról Istennek” (Róm 14:12, ÚRK).
Ijesztő gondolat, nem igaz? Számot kell adni magunkról Isten előtt, aki ismeri a legbensőbb dolgainkat is, aki „minden cselekedetet… ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az” (Préd 12:16).
Ám végső soron az ítélet Isten jóságát és kegyelmét mutatja be, azt, hogy Ő egyszerre igazságos és kegyelmes a megváltottakkal, sőt még azokkal is, akik elvesznek.
Ezen a héten az ítélet mélyebb témáit boncolgatjuk majd, a világegyetemben zajló nagy küzdelem összefüggésében. Különösen meg fogjuk nézni, hogy mi történik, amikor Isten hűséges népe áll az elkerülhetetlen „eljövendő ítélet” (ApCsel 24:25) elé.

EGW idézet:

„Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Őhozzá; mert meg fogjuk Őt látni, amint van.” (1Jn 3:2) Isten népének öröksége az Ő Igéjébe vetett hitében ismerhető fel. „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn 17:3)
Isten gyermekei hit által juthatnak el Krisztus ismeretére, és táplálhatják a reménységet, hogy Ő meg fog jelenni, és megítéli a világot igazságban, mígnem dicső várakozássá érik bennük, hogy meg fogják látni, amint van, hasonlóvá válnak Őhozzá, és örökre az Úrral lesznek. Az alvó szeneteket az Úr előszólítja sírjukból a dicső halhatatlanságra. Amikor elérkezik a szabadulás napja, akkor jön el az Úr, hogy különbséget tegyen azok között, akik szolgálták Istent és akik nem. Amikor Krisztus eljön, csodálni fogják Őt mindazok, akik hisznek, és a Föld nemzetségei a mi Urunké és Megváltó Jézus Krisztusunké lesznek. – Hit, remény, cselekvő szeretet, 115. o.

„Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az.” (Préd 12:16)
Az Úr nemsokára eljön a felhőkön hatalommal és dicsőséggel. De ez az esemény, valamint a fontos felkészülés, amire szükségünk van, talán nincs kellőképpen elénk tárva a kinyilatkoztatott igazságokban ahhoz, hogy ünnepélyes kötelességünkre gondoljunk? Népünknek különösen ezt kell határozottan hirdetnünk. „Mikor pedig eljő az embernek Fia az Ő dicsőségében… elébe gyűjtetnek mind a népek.” (Mt 25:31–32)
Mutasd be minden gyülekezetben a cél – vagyis a helyes ítélőképesség és annak örök jutalma – eléréséhez szükséges üzenetet. Isten mindenkit a cselekedete szerint fog megjutalmazni. –This Day With God,
296. o.

Az utolsó ítélet a legünnepélyesebb, legfélelmetesebb esemény. Az Atya az Úr Jézusra bízta az ítéletet. Ő fogja kihirdetni a jutalmat azoknak, akik Jehova törvénye iránt hűséget tanúsítanak. Isten megdicsőíttetik, és uralma felmagasztaltatik az el nem bukott világok lakói előtt. Ekkor majd bizonyítást nyer az a tény, hogy minden vád hamis volt. Az ítélet nem csak néhány egyénre vagy egy népre fog kiterjedni, hanem az egész világra. Ó, micsoda változást eredményez a teremtett lények felfogásában! Akkor majd mindannyian felismerik az öröklét igazi értékét. – Letter 131, 1900. október 14.
 

A Biblia utolsó könyve, a Jelenések a jó és a rossz közötti ősrégi küzdelem tetőzésére összpontosít. A lázadó angyal, Lucifer megkérdőjelezte Isten igazságát, igazságos voltát és bölcsességét. Azt állította, hogy tisztességtelenül, igazságtalanul irányítja a világmindenséget. Az Isten jelleme körüli konfliktusban központi a szerepe A jelenések könyve végítéletének.

Az első angyal üzenetének egyaránt része az evangélium és az ítélet, és e kettő elválaszthatatlanul összefonódik egymással. Az „örökkévaló evangélium” nélkül semmi reményünk nem lenne az ítéletben, hiszen amint látni fogjuk, az „örökkévaló evangélium” az egyetlen reményünk. Nem kérdéses, hogy az evangéliumnak része az ítélet bejelentése.
Az ítélet során az el nem bukott világok látni fogják, hogy Isten mindent megtett az emberek megmentéséért, ami csak lehetséges volt. Az ítélet mutatja be Isten igazságát és kegyelmét, szeretetét és törvényét, üdvözítő kegyelméről és szabadító erejéről szól.
Az ítélet része annak, hogy Isten végleg megoldja a bűn okozta problémát. A jó és a gonoszság közötti egyetemes nagy küzdelemben Isten megcáfolta Sátán vádjait a kereszten, majd az ítélet során felfedi, hogy mindent megtett, amit csak tehetett a megmentésünkért és a kereszthez vezetésünkért.
Feltárulnak a menny végtelen, minden részletre kiterjedően pontos feljegyzései (lásd Dán 7:10). Olyan értékesek vagyunk Isten szemében, hogy az egész univerzum megállva figyeli, milyen döntéseket hoztunk a Szentlélek késztetésére, a Krisztus által ingyen, a Golgota keresztjén biztosított megváltás fényében.
 

EGW idézet:

Krisztus megmutatta tanításaiban, hogy a Sínai-hegyen adott törvény alapelvei mennyire messzehatóak. Életével bemutatta a törvényt, melynek alapelvei mindörökre az igaz élet mércéjét jelentik – azt a mércét, mely által minden lélek megítéltetik ama nagy napon, amikor ítélőszékek tétetnek le és könyvek nyittatnak meg. Krisztus azért jött, hogy minden igazságot betöltsön, és az emberiség fejeként bemutassa – a legkisebb részletig eleget téve Isten kívánalmainak –, hogy az ember is elvégezheti ugyanazt a munkát. Az embernek adott kegyelem mértéke alapján senki számára sem szükségszerű, hogy kimaradjon a mennyből. Mindenki eljuthat a jellembeli tökéletességre, aki küzd érte. Ez az evangélium új szövetségének tulajdonképpeni alapja. Ha Isten törvénye a fa, akkor az evangélium az illatozó virágok és a gyümölcsök. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 211. o.

„És ímé az égnek felhőiben mint valami emberfia jöve; és méne az öreg korúhoz, és eleibe vivék Őt. És ada néki hatalmat, dicsőséget és országot, és minden nép, nemzet és nyelv néki szolgála; az Ő hatalma örökkévaló hatalom, amely el nem múlik.” (Dán 7:13–14) Ebben a leírásban nem Krisztus második adventjéről van szó, hanem arról, hogy Jézus a mennyben az Öregkorúhoz megy, hogy átvegye a hatalmat, a dicsőséget és az országot, amelyet – közbenjárói munkája befejeztével – ad neki az Isten. A prófécia szerint ez az esemény lesz a 2300 nap végén, azaz 1844-ben, és nem a második advent. Nagy Főpapunk a mennyei angyalok kíséretében belép a szentek szentjébe, és ott megjelenik Isten színe előtt, hogy elkezdje az emberért végzett szolgálatának utolsó szakaszát: a vizsgálati ítéletet és az engesztelést mindazokért, akikről bebizonyosodik, hogy áldásaiban részesülhetnek. – A nagy küzdelem, 479. o.

Figyelmetekbe ajánlom az 51. zsoltárt, mert értékes leckéket tartalmaz. Megtanulhatjuk belőle, milyen ösvényt kövessünk, ha eltávolodtunk az Úrtól. A magas pozíciót betöltő, nagy megtiszteltetésnek örvendő Izrael királyának az Úr dorgáló üzenetet küldött látnoka által. Dávid bevallotta bűnét, megalázta szívét, kijelentve, hogy Isten minden ítéletében igazságos.
A bűn bűn, akár királyi széken ülő, akár szerényebb helyet betöltő ember követi is el. Közeleg a nap, amikor mindenki bűnvallomást fog tenni, aki valaha bűnt követett el, de már akkor késő lesz bocsánatot nyerni. Isten sokáig várakozik a bűnösre, hogy bűnbánatot tartson. Csodálatraméltó türelmet tanúsít irántuk, de végül mégis elszámolásra kell vonnia a törvényszegőt…
Nem biztonságos behunynunk szemünket és megkeményítenünk lelkiismeretünket, hogy ne ismerjük föl bűneinket. Ápoljuk a bűn gyűlöletes voltáról kapott tanítást, hogy megbánjuk és bevalljuk azt. – A Te Igéd igazság, 3. köt., 1147. o.

A kereszt és az ítélet egyaránt azt tárja elénk, hogy Isten igazságos és kegyelmes. A törvényszegés a bűnös halálát követeli: „A bűn zsoldja halál”. A kegyelem azonban így válaszol: „Az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban” (Róm 6:23). Amennyiben Isten törvényét meg lehetne változtatni vagy el lehetne törölni, Jézusnak egyáltalán nem kellett volna meghalnia. A halála mutat rá a törvény örökérvényű voltára. Az ítélethozatal alapja a törvény.

A tetteinkben mutatkoznak meg a döntéseink, mint ahogyan az Isten iránti hűségünk is. Ef 2:8-9 verseiben ez áll: „Kegyelemből tartattatok meg, hit által… nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.” Amikor azonban Krisztus megvált bennünket, meg is változtat. „Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre” (Ef 2:10).
A Szentlélek ereje által véghezvitt jó cselekedeteink nem üdvözítenek, de tanúskodnak a hitünk őszinteségéről. Isten végítélete lerántja a leplet minden tettetésről, képmutatásról, hamisságról, lényünk legmélyére tekint. Ellen G. White az ítéletben az Isten előtti helyzetünket felvázolva enged bepillantást abba, hogy az evangélium kéz a kézben jár az ítélettel.
„Az Isten nevét vallókat alázatra és szívük mélységes vizsgálatára vezesse az, hogy Isten népe úgy jelenik meg, mint akik szennyes ruhában állnak az Úr előtt. Akik az igazságnak engedelmeskedve valóban megtisztítják a lelküket, a legalázatosabban vélekednek  önmagukról.  Minél alaposabban figyelik Krisztus makulátlan jellemét, annál erősebben vágynak arra, hogy az Ő képére formálódjanak át, annál kevésbé látják magukat tisztának, szentnek. Miközben tisztában kell lennünk bűnösségünkkel, Krisztusra kell hagyatkoznunk, aki az Igazságunk, Megszentelőnk és Megváltónk. Nem cáfolhatjuk Sátán ellenünk felhozott vádjait, egyedül Krisztus szólalhat fel sikeresen az érdekünkben. Ő el tudja hallgattatni a vádolót olyan érvekkel, amelyek nem a mi érdemeinken, hanem az övén alapulnak” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 5. köt. 471–472. o.).
 

EGW idézet:

Aki nem fogja fel a bűn gonosz voltát, nem képes felfogni az engesztelő áldozat értékét sem, és szükségét sem érzi a bűntől való megtisztulásnak. A bűnös önmagát a hozzá hasonló bűnösökhöz méri, nem Krisztus tisztaságára és szentségére tekint. Ám amikor Isten törvénye meggyőzi a szívét, akkor Pállal együtt kijelenti: „Én pedig éltem régen a törvény nélkül: de ama parancsolatnak eljövetelével felelevenedék a bűn, én pedig meghalék.” (Róm 7:9–10)
Isten az Ő dicsőségére teremtette az embert. Nem fogja megengedni, és nem is engedheti meg, hogy bűn lakozzon ott, ahol Ő uralkodik…
Testvéreim, emeljétek fel a szemeiteket! Talán az evangélium már nem képes hatni a szívre? A szívek már nem tisztulnak és nem szentelődnek meg a Szentlélek által, mert Krisztus Lelkének megújító hatalma megszűnt létezni? Ó, nem! A Lélek kardja, az élő Isten Igéje még velünk van, viszont lelkesen kellene használnunk. Alkalmazzuk úgy, ahogy egykor használták Isten szentjei. Élő és megőrző ereje utat fog törni a szívek felé. – The Upward Look, 16. o.

Micsoda rettenetes feljegyzéssel kell majd az emberiségnek szembesülnie az utolsó napon, mivel az emberek óriási többsége visszautasította a végtelen áldozatot – elvetette a leggazdagabb ajándékot, amelyet Isten csak e világnak adhatott. Minden áldásunk Krisztus felbecsülhetetlen ajándékán keresztül jut el hozzánk. Élet, egészség, barátok, értelmi képesség, boldogság, mind Krisztus érdeme által a miénk. Ó, bárcsak a fiatalok és az idősek felismernék, hogy minden, amiben részük van, Krisztus életének és halálának eredményeként jut el hozzájuk, és elismernék, hogy Isten a tulajdonos! – Isten fiai és leányai, 238. o.

Az általunk ma ápolt jellem és magatartás dönti el jövendőbeli sorsunkat. Döntenünk kell – vagy együtt leszünk a világosság városában az áldott, boldog szentekkel, vagy a városon kívül maradunk a gonoszokkal. A földi cselekedeteinket irányító elvek ismertek a menny előtt, és tetteinket hajszálpontosan feljegyzik az emlékezés könyvébe. A mennyben tudnak arról, ha Krisztus parancsolataival megegyezik a jellemünk…
Krisztus megbocsátásában részesülni nem csak megbocsátást jelent, hanem elménk megújulását is. Az Úr mondotta: „Új szívet adok belétek.” Krisztus képmásának kell kirajzolódnia elménkben, szívünkben és lelkünkben. Az apostol mondja: „Bennünk pedig Krisztus értelme van.” Kizárólag csak a mennyei erő által véghezvitt átalakulási folyamat nélkül a bűnre való hajlam a szívben marad, és olyan új rabláncokat eredményez, amelyektől emberi erő révén sosem lehet megszabadulni. – Reflecting Christ, 303. o.
 

Dániel és Jelenések prófétai iratai párt alkotnak, a földi történelem végnapjaiban kibontakozó eseményeket vázolják fel. A jelenések könyve kijelenti, hogy eljött Isten ítéletének órája, Dániel próféta könyve pedig felfedi, mikor kezdődött az ítélet.
Dániel 7. fejezetében Isten kinyilatkoztatást adott a prófétának a világ történelméről. Nemzetek felemelkednek és elbuknak, üldöző hatalmak elnyomják Isten népét. Bemutatja a szöveg Babilont, Médó-Perzsiát, Görögországot, Rómát, majd a Római Birodalom felbomlása után az egyház ezerkétszázhatvan évig tartó üldöztetését (Dán 7:25; lásd még Jel 12:14). Ezt követően Isten egy dicsőséges mennyei jelenetre tereli Dániel gondolatait, arra, amikor mindent helyreállít. A próféta figyelmét a birodalmak emelkedéséről és bukásáról, valamint a földi elnyomó hatalmakról a világegyetem trónterme és Isten végítélete felé tereli, amikor majd helyreállít mindent, ami elromlott, és megalapítja örökkévaló, igazságos országát.
Prófétai látomásban Isten a földi káosz és küzdelem színteréről elragadta Dánielt a mennyei szentély dicsőségébe, ahol összeült a világegyetem legfelsőbb bírósága, és Krisztus, a világ jogos Ura átveszi Atyjától az országot, ami Őt illeti.
 

Az egész emberiség sorsa eldől a mennyei törvényszéken, az igazság diadalmaskodik, győz, uralomra jut. Ez a legcsodálatosabb, leglátványosabb jelenet az egész Szentírásban, és nagyszerű hír, hogy az ítélet igen jól végződik Isten hűséges népe számára, akiket beborít Krisztus igazságának palástja.
Jézus az egész világmindenség szeme láttára az Atyjához lép. Menynyei lények sereglenek Isten trónja köré. Az univerzum el nem bukott teremtményei áhítattal, lenyűgözve figyelik az ítéletet. Az évezredeken át dúló hosszú küzdelem hamarosan lezárul. Teljes egészében, maradéktalanul eldőlt a világegyetem trónjáért vívott harc.
 

EGW idézet:

Azok, akik Isten ellenőrzése alá helyezik magukat, hogy irányítsa és vezesse őket, észreveszik az általa rendelt események történéseinek biztos haladását.
Látnunk kell a próféciák  teljesedését  a történelemben. Tanulmányoznunk kell a Gondviselés munkáját a reformáció nagy mozgalmaiban, és meg kell értenünk az események előre haladását a nemzetek elrendezésében a nagy küzdelem végső harcára.
Isten Igéjének sokkal szorgalmasabb tanulmányozása szükséges, különösen a Dániel és a Jelenések könyvére olyan figyelmet fordítsunk, mint soha azelőtt… Dániel Istentől kapott világossága különösen az utolsó napokra adatott…
A Jelenések könyvének nem teljesedett jövendölései hamarosan teljesednek. E próféciákat Isten népének most szorgalmasan kell tanulmányoznia, és világosan értenie. Nem titkolja el az igazságot; érthetően előre figyelmeztet, megmondva, mi történik a jövőben.
A Jelenések könyve sorrendben adott ünnepélyes üzenetei Isten népe elméjében az első helyet foglalják el. – Az utolsó napok eseményei, 15–16. o.

Ha figyelmesen tanulmányozzuk, hogy Isten miként viszi véghez szándékát a nemzetek történelmében, és hogyan váltja valóra az eljövendő dolgokról szóló kinyilatkoztatásait, jobban megértjük a látható és láthatatlan dolgok igazi értékét és az élet igazi célját. Ha az időt az örökkévalóság fényében szemléljük, Dánielhez és társaihoz hasonlóan azért fogunk élni, ami igaz, nemes és maradandó. Ha ebben az életben megtanuljuk Urunk és Megváltónk országának alapelveit, annak az áldott országnak az elveit, amely örökkön örökké megmarad, akkor Krisztus eljövetelekor beléphetünk vele oda, hogy polgárai legyünk.
– Próféták és királyok, 548. o.

A kételkedők és hitetlenek csak azért vetik el Isten Igéjét, mert nem tudják teljesen megfejteni, de akik vallják, hogy hiszik a Szentírást, még azok sincsenek túl e tekintetben minden veszélyen. Az apostol mondja:
„Vigyázzatok atyámfiai, hogy valaha ne legyen bármelyikőtöknek hitetlen gonosz szíve, hogy az élő Istentől elszakadjon.” (Zsid 3:12) Jól cselekszünk, ha a Szentírás minden egyes pontját tüzetesen tanulmányozzuk, és kutatjuk Isten mélységeit (1Kor 2:10), amennyiben a Bibliában nyilvánvalóak. Ugyanis a „titkok az Úréi, a mi Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig miénk és a mi fiainké mindörökké…” (5Móz 29:29). Sátánnak azonban érdeke, hogy kutató szellemi erőinket megrontsa, összezavarja…
Isten szándéka, hogy Igéjének igazsága már ebben az életben is mindjobban feltáruljon népe előtt. Ezt a tudást csak egyetlen úton-módon szerezhetjük meg: ha a Szentlélek érteti meg velünk, aki ihlette az Írásokat. „Azonképpen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke…, mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is.” (1Kor 2:11–10) Az Üdvözítő megígérte tanítványainak és követőinek: „De mikor eljő… az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra…, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek.” (Jn 16:13–14) – Jézushoz vezető út, 108–109. o.

Jelenések 4. fejezetében János egy nyitott ajtót lát a mennyben, majd szólítja egy hang: „Jöjj fel ide, és megmutatom neked, amiknek meg kell történniük” (Jel 4:1, ÚRK). Jézus hívta az apostolt, hogy a mennyei szentély nyitott ajtaján át bepillantva tekintse át a jó és a gonosz közötti nagy küzdelem örök jeleneteit. Jánossal együtt mi is benézhetünk a nyitott ajtón, hogy felvillanjon előttünk a megváltás örökkévaló terve. Mi vagyunk a tanúk azokban az ügyekben, amelyekről ítéletet hoznak a menynyei törvényszéken. A szemünk előtt bontakoznak ki a jó és a gonosz közötti nagy küzdelem alapvető kérdései.

Itt a trónterem látszik. Az Atya Isten ül a trónuson, körülötte mennyei lények. Isten ítéletét mennydörgés és villámlás szimbolizálja. Jel 4:4 versében arról is értesülünk, hogy huszonnégy vén helyezkedik el Isten trónja körül.
Ki ez a huszonnégy vén? Az ókori Izraelben a lévita papságnak huszonnégy rendje volt. A papok képviselték a népet Isten előtt. 1Pt 2:9 versében pedig az apostol úgy mutatja be az újszövetségi hívőket, hogy
„választott nemzetség, királyi papság”. Talán a huszonnégy vén jelképez minden megváltottat, akik egy nap örömmel állják majd körül Isten trónusát, vagy esetleg azokat szimbolizálja, akik feltámadtak Krisztus halálakor, és vele emelkedtek fel a mennybe (Mt 27:52; Ef 4:7-8).
Ez mindenképpen jó hír. Isten trónja körül ott vannak néhányan a földről megváltottak közül is. Hozzánk hasonlóan szembesültek kísértésekkel, de Krisztus kegyelme és a Szentlélek ereje által győztek. „Fehér ruhában” vannak – ez Krisztus megszentelő igazságát jelenti, ami befedezi bűneiket és megtisztítja őket. Fejükön arany korona, ez jelzi, hogy a gonosszal vívott küzdelemben győztek, és ők is részei a mennyben a hívők királyi családjának.
Látjuk, amint felállítják a királyi széket, amelyen Isten foglal helyet. A trón körül mennyei lények vannak, és hamarosan az egész menny énekelni kezd, a dicséret crescendója egyre erősebb és erősebb: „Méltó vagy, Uram, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt; mert te teremtettél mindent, és a te akaratodért vannak és teremttettek” (Jel 4:11).

EGW idézet:

A megváltás az igazság és a kegyelem összefonódása által válik teljessé. E kettőnek a kapcsolódása mondatja velünk, amikor a világ Megváltójára és Jahve törvényére tekintünk: a te „kegyelmed naggyá tett engem” (2Sám 22:36). Tudjuk, hogy az evangélium tökéletes és teljes rendszer, amely bemutatja Isten törvényének változhatatlanságát… A kegyelem hívogat bennünket az Isten országának kapuin való bemenetelre, az igazság pedig meghozza áldozatát, hogy minden engedelmes ember teljes értékű kiváltságosaként lehessen a mennyei király gyermeke és a királyi család tagja.
Hittel tekintsünk fel a trónt övező szivárványra, amely mögött bevallott bűntetteink felhője lebeg. Az ígéret szivárványa biztosíték minden alázatos, töredelmes, hívő lélek számára, hogy élete Krisztuséval egy, és Krisztus egy az Atyával. Isten haragja egyetlen lélekre sem zúdul, aki benne keres menedéket. Az Úr kijelentette: „Meglátom a vért, és elmegyek mellettetek.” „Azért legyen tehát az ív a felhőben, hogy lássam azt, és megemlékezzem az örökkévaló szövetségről.” (2Móz 12:13; 1Móz 9:16) – Isten csodálatos kegyelme, 70. o.

Ebben az életben tüzes próbákon kell átmennünk, súlyos áldozatokat kell hoznunk, ám Krisztus békéje a jutalmunk. Olyan kevés lemondást vállalunk, olyan keveset szenvedünk Jézusért, hogy már csaknem teljesen elfeledtük a keresztet. Ki kell vennünk részünket szenvedéseiből, ha majd trónjára szeretnénk ülni vele. Míg önmagunk kényeztetésének könnyű ösvényét tapossuk, és visszariadunk az áldozattól, addig hitünk nem szilárdul meg, és nem ismerhetjük meg sem Jézus békéjét, sem azt az örömet, ami a győzelem tudatának gyümölcse. Akik a megváltottak seregéből a legnagyobb dicsőségben részesülnek, akik Isten és a Bárány trónja előtt fehérbe öltözötten állnak, jól ismerik, mit jelent a küzdelemben felülkerekedni, mert a nagy nyomorúságból jöttek. Akik a küzdelem helyett behódoltak a körülményeknek, nem tudják majd, hogyan álljanak helyt azon a napon, amikor mindenkinek a saját igazságosságával kell megmentenie önmagát. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 215. o.

Hallgassátok az üdvözültek hozsánnázó énekét! Kezükben a győzelem pálmaágait lengetik. Csodálatos zene tölti be a mennyet, amikor felcsendül énekük: „Méltó a megöletett Bárány, aki feltámadt örökre! Az üdvösség a mi Istenünké és a királyiszéken ülő Bárányé!” A megszámlálhatatlan mennyei angyalsereg, a dicsőséges szeráfok és az oltalmazó kerubok pedig örömteljes, győzedelmes hangon visszhangozzák: „Ámen: áldás és dicsőség és bölcsesség és hálaadás és tisztesség és hatalom és erő a mi Istenünknek mind örökkön örökké.” (Jel 7:12)
Ó, azon a napon majd beigazolódik, hogy az igazak valóban bölcsen jártak el, és az engedetlen gonoszok balgának bizonyultak. – In Heavenly Places, 371. o.
 

Jel 5:1-3 szakaszában ismét egy trónt látunk. Bemutatnak egy tekercset, aminek mindkét oldalára írtak és amit isteni pecsét zár le, de azt mennyen és földön senki nem tudja kinyitni. A mennyei lények remegnek, igen komoly a helyzet. Egyetlen angyal sem méltó arra, hogy képviselje az emberiséget a föld feletti végső ítéletben. János sír, mert a tekercset senki nem nyithatja ki. Akkor az egyik vén, a földről megváltottak egyike bátorítóan szól az apostolhoz: Jézus, Isten Báránya méltó arra, hogy kinyissa a könyvet.
Jel 5:5 versében látja meg János a bűn problémájának végső megoldását. Az idős próféta szembesül vele, mi az egyetlen módja annak, hogy az ember felmentést kapjon Isten trónja előtt az utolsó ítéletben. „De egy a vének közül azt mondta nekem: Ne sírj! Íme győzött a Júda törzséből való oroszlán, Dávid gyökere, hogy felnyissa a könyvet… És láttam… egy Bárányt állni, mint egy megöletettet” (Jel 5:5-6, ÚRK).
 

Jézus, az Isten Báránya, aki az emberiség megváltásáért feláldozta az életét, átveszi és kinyitja az ítélet tekercsét. Az egész menny lelkes dicsőítésbe kezd. Jézus győzelme Sátán kísértései felett, golgotai kereszthalála, feltámadása, főpapi szolgálata biztosítja az üdvösséget mindenkinek, aki hit által elfogadja kegyelmét. Isten népe számára az ítélet nagyszerű hír. Arról szól, hogy véget ér a bűn uralma, és Isten népe megszabadul.
Van ennél bátorítóbb üzenet? Jézus bennünket képvisel az ítéletben. Tökéletes, igaz élete befedez minket. Igazsága bennünk munkálkodik, megújít. Kegyelmével megbocsát, átformál és erőt ad az istenfélő élethez.
Nem kell félnünk! Jézus véd bennünket az ítéletben, a gonoszság erői vereséget szenvedtek. Az ítélet Isten népe „érdekében” születik meg (Dán 7:22). Nem az az ítélet célja, hogy kiderüljön, mennyire rosszak vagyunk, hanem Isten jóságát hivatott bemutatni.
 

EGW idézet:

János a Megváltót úgy látja, mint „a Júda nemzetségéből való oroszlánt”, és „egy Bárányt, mintegy megölettet” (Jel 5:5; 13:8). Ezek a szimbólumok jelképei a mindenható hatalom és az önfeláldozó szeretet egyesülésének. A júdabeli oroszlán, aki olyan rettenetes a kegyelmét megvetők számára,  de  engedelmes  és  hűséges  híveinek  Isten  báránya. A tűzoszlop, amely Isten törvénye áthágóinak haragja félelmetességéről beszél, a világosság, irgalom és szabadítás jelképe azok számára, akik parancsolatait megtartották. Isten karja, amely elég erős, hogy a lázadókat szétzúzza, elég erős arra is, hogy a hűségeseket megszabadítsa. Akik hűek, valamennyien megmenekülnek. „És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig.” (Mt 24:31) – Az apostolok története, 589. o.

Krisztusban mindent megkaphatunk, amire szükségünk van ebben az életben, ugyanakkor azt is, ami örömmel fog betölteni az eljövendő világban. A világ összes pénzével sem vásárolhatunk békességet, nyugalmat és szeretet. Ezek az ajándékok csak a  Krisztusba  vetett  hit által biztosítottak számunkra. Istentől nem vásárolhatók meg ezek az ajándékok, mert megfizethetetlenek. Isten tulajdona vagyunk, mivel elménk, lelkünk és testünk meg lett váltva Fiának élete árán…
 

Jézus levetette királyi koronáját, lemondott parancsnoki pozíciójáról, és istenségére öltötte az emberi természetet, hogy felemelhesse az emberi nemzetséget. Olyannyira fontosnak tartotta az emberiség rendelkezésére álló lehetőségeket, hogy az ember helyettesévé lépett elő. Érdemeit hozta fel mellettünk, hogy felemelhessen azon erkölcsi magasságokba, amelyeket Ő is értékel…
Isten kegyelme által megerősödhetünk és fejlődhetünk, hogy a hiányosságaink ellenére is tökéletessé válhassunk Őbenne. Életünket Sátánnak adtuk, de Krisztus eljött, hogy kiragadjon a kísértő kezéből, és megváltson bennünket. Istennek semmit sem fizethetünk vissza. Csak kegyelemből nyerünk üdvösséget, és ez a kegyelem Isten ingyen ajándéka Jézus Krisztus által. – That I May Know Him, 83. o.

Levonja-e népünk a tanulságot a múltból a jelenre és a jövőre, ahogyan az most világunk elé tárul? Figyelembe veszik-e a nekik adott figyelmeztető üzeneteket? A legnagyobb törekvésünk tárgya az legyen, hogy életünk finomodjon, tisztuljon, és visszatükrözzük az isteni képmást. Ennek mindazok tapasztalatává kell válnia, akik ahhoz a néphez csatlakoznak, melynek  tagjai  megtisztíttatnak  és  megfehéríttetnek a Bárány vérében. Fel kell öltözniük Krisztus igazságát, a nevét pedig a homlokukon viselni. Örvendezniük kell Isten dicsőségének reményében. Krisztus tenyerébe metszette a népéhez tartozók nevét. Egyetlen ráhagyatkozó lelket sem téveszt szem elől. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 56. o.

A Te Igéd igazság, 4. köt., 1174. o; Isten csodálatos kegyelme, „A bűn zsoldja és Isten ajándéka” című fejezet.

Figyeljük meg, mit ír Ellen G. White Isten népének állapotáról az utolsó napokban, az ítélet és a világ végének idejében: „Egyedüli reménységük Isten kegyelmében van, egyedüli védelmük az ima. Amint Jósua könyörgött az Angyalnak, úgy fog a maradék egyház is töredelmes szívvel és buzgó hittel bűnbocsánatért, szabadulásért esedezni Szószólójuk, Jézus által. Teljes mértékben tisztában vannak életük bűnösségével, látják gyengeségeiket és méltatlanságukat, önmagukra nézve már-már kétségbe esnek. A kísértő ott áll, hogy vádolja őket, ahogy Jósua mellett is állt ellenségesen. Rámutat szennyes ruháikra, jellemhibáikra. Hangoztatja gyengeségeiket, ostobaságukat, hálátlanságuk bűneit, hogy mennyire mások, mint Krisztus, mindazt, amivel szégyent hoztak Megváltójukra… Krisztus követői ugyan követtek el bűnöket, de nem adták át magukat a gonosz uralmának. Félretették bűneiket, alázattal, töredelmesen keresték az Urat, az isteni Szószóló pedig könyörög értük. Akit a legjobban megbántottak hálátlanságukkal, aki ismeri bűneiket, de bűnbánatukat is, ekkor kijelenti: »Az Úr dorgáljon meg téged, Sátán! Az életemet adtam értük, a markaimba metszettem őket«” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 5. köt. 473–474. o.).

Naponkénti tanulmányozásra: Jób 22–28; Ellen G. White: Az imádság, 20. fej., a „Mit jelent Jézus nevében imádkozni?” bekezdéstől a fejezet végéig
 

Sok keresztény felett elhatalmasodik a félelem, amikor az ítéletre gondol. Elképzelik Istent mennyei udvarának ítélőtermében, ahol a világegyetem Bírójaként mérlegre teszi az emberek jó és rossz cselekedeteit. Az a homályos elképzelésük, hogy ha több a jó cselekedetük, mint a rossz, akkor üdvözülnek, ha viszont a gonosz cselekedeteik nyomnak többet a megmérettetésen, akkor elkárhoznak.
E heti tanulmányunk során meg fogjuk érteni, hogy ez az elképzelés az ítéletről nemcsak hamis, hanem egyenesen Sátán egyik nagy csalása, amellyel megpróbálja eltorzítani az Isten jelleméről alkotott képet. Sátán bosszúálló Bíróként akarja bemutatni Istent, haraggal teljes zsarnokként, aki megbünteti teremtményei minden egyes bűnét, amit valaha elkövettek. Az előttünk álló héten a végtelenül szerető Istent fedezzük fel, aki mindent megtesz azért, hogy üdvözítsen minket, és még nálunk is jobban szeretné, hogy a mennybe jussunk. Az ítélet igazolja azt az isteni valóságot, miszerint a menny mindent megtett az egész emberiség megmentéséért. Ha elveszünk, az azért lesz, mert ismételten ellenálltunk az isteni szeretet szüntelen hívásának. Az ítéletkor a jó cselekedeteink fontosak, mivel bizonyítják az Isten – Krisztus kereszthalálával kinyilatkoztatott – végtelen és feltétel nélküli szeretetére adott válaszunkat. Jó cselekedeteink tanúsítják, hogy őszintén hiszünk Jézusban. Tudjuk, hogy mindaz, amit tett, tesz és tenni fog értünk Jézus, kiteljesíti bennünk a vágyat, hogy örökre Őt szolgáljuk.

 
A Jelenések könyve bejelenti, hogy „eljött az Ő ítéletének órája” (Jel 14:7). Nem utal az ítélet természetére, ahogy arra sem, hogy mikor kezdődik el. Dániel ellenben megteszi könyve 7–9. fejezeteiben. A Jelenések és a Dániel könyve szorosan kapcsolódik egymáshoz. Dániel könyvének megértése segít a Jelenések könyvének megértésében. Amikor Dániel próféta a 7. fejezetben az ítélet természetéről ír, Krisztusnak a világ zsarnoki hatalmasságai feletti győzelme kontextusában utal rá. Ezelőtt, ugyancsak a 7. fejezetben, négy fenevadról tesz említést, amely üldözi, elnyomja Isten népét. Dániel 7:17, 23 versei szerint ezek a fenevadak királyokat vagy birodalmakat jelképeznek. A 7. fejezet kulcsszavai az „ország” és a „hatalom”.

Ebben a világban nagy küzdelem folyik az ellenőrzés megszerzéséért. Végül megerősödik a kis szarv befolyása; ez a politikai-vallásos hatalom megváltoztatja Isten törvényét, és megpróbálja uralma alá vonni az egész világot. Figyelmünk ezután a földről a menny felé irányul. Az „öreg korú” – mennyei Atyánk – összehívja a mennyei ítélőszéket. Az ember Fia csatlakozik az Atyához. Ebben az ítéletben Krisztus a világegyetem jogszerinti vezetőjeként nyilatkozik meg. Ezt írja Dániel próféta: „Látám éjszakai látásokban, és ímé az égnek felhőiben mint valami emberfia jőve; és méne az öreg korúhoz, és eleibe vivék őt. És ada néki hatalmat, dicsőséget és országot, és minden nép, nemzet és nyelv néki szolgála; az ő hatalma örökkévaló hatalom, amely el nem múlik, és az ő országa meg nem rontatik” (Dán 7:13–14).
Az ítélet alatt Krisztus, akié a hatalom, az egész világegyetem jogszerinti uralkodójaként nyilatkozik meg. Sátán királysága teljességgel gonoszként, csalóként, önzőként és rombolóként van bemutatva. A menny felfedi előttünk, hogy az Istenség a Golgotán mindent megtett az emberiség megmentéséért. A kis szarv (a római pápaság) és az emberi hatalmasságok az ítélet során megkapják büntetésüket, Isten népe pedig kedvező ítéletben részesül, következésképpen Krisztussal együtt uralkodni és ítélni fog a második eljövetel utáni ezer év alatt. A Krisztushoz hűséges, elkötelezett hívő keresztények számára, akik bíztak az Ő kegyelmében és magukra öltötték az Ő igazságának ruháját, az ítélet jó hír.
Dániel 7. fejezete Belsazár babiloni király uralkodásának első évében íródott. Dr. Siegfried Horn archeológus, az Andrews Egyetem profeszszora szerint „a babilóniaiak a túlvilágot tekintve nagyon borúlátóak voltak. A halál utáni világ az ő szemléletük szerint egy nagyon sötét, poros hely volt, ahol a kenyér keserű, a víz fanyar ízű, és a halottak madártollazatból készült ruházatot viseltek, hogy védjék magukat a hidegtől. A túlvilági éjszakában a napisten biztosított számukra fényt, eledelt és vizet” (Ministry, 1981, 54. köt., 12. szám, 25. o.).
Horn ekképpen folytatja: „Hatalmas különbség van az egyiptomiak és a babilóniaiak túlvilági ítéletről alkotott felfogása között. Csupán keveset tudunk arról, hogy a babilóniaiak mit hittek a túlvilági sorsukra vonatkozóan, az egyiptomiak azonban számos bizonyságtételt hagytak hátra e tekintetben. Ezek a halotti szövegek különböző nézeteket örökítettek meg az Egyiptomi Óbirodalomban, a Középbirodalom szarkofágszövegeiben és az Újbirodalom szövegemlékeiben, a Halottak könyvében. A közel 3000 év alatt a hitviláguk bizonyos szempontból változott, amit a szövegek változatossága is szemléltet. […] Részletesen leírják – szavakkal és képek által –, hogy mire számíthat az ember a halál után, illetve hogyan biztosíthat be magának kedvező ítéletet az istenek részéről” (27. o.).
Az Egyiptomi Halottak Könyve a lehető legkifejezőbb módon írja le az ítéletről alkotott egyiptomi felfogást az Újbirodalom idején. Ez a rész a könyvnek a halottak sorsáról rendelkező ítélőszékről szóló fejezetében található. „Ozirisz az ítélő teremben áll, kezében tartja az igazság mérlegét, arra várva, hogy ítéletet mondjon a halottak felett. Mindazok, akik könnyűnek találtatnak a megmérettetésen, meg fognak semmisülni. […] Ez a hosszú és összetett szöveg tartalmazza a Negatív Vallomást, amelyben a halottak felsorolják (előbb Ozirisz, majd további negyvenkét bíró előtt), hogy melyek azok a bűnök, bűntettek és törvénytelenségek, amelyeket nem követtek el. Ezt követően az elhunytak szívének súlyát összevetették Maat istennő tollával” (Ancient Egypt Online, „The Judgment of the Dead”, [https://ancientegyptonline.co.uk/judgmentofthedead/]).
Ha a megítélt elhunyt személy gonosz cselekedetei nehezebbek voltak, mint a jó cselekedetei, a mérleg gonosz tetteket tartalmazó serpenyője az örök sötétség javára billent, az illető személy szívét pedig egy szörny elé vetették, amely arra várt, hogy felfalja. Az egyiptomi szövegek felfedik előttünk, hogy szinte senki sem nyerhetett meg egy ilyen küzdelmet az istenekkel, akik kegyetlenek és szeretet nélküliek voltak.
Fontos felfigyelnünk az ítéletről alkotott pogány felfogás és a bibliai álláspont közötti ellentétre, ahogyan azt a Dániel és a Jelenések könyve is bemutatja. Jelenések 14:7 versében azt olvassuk, hogy „eljött az Ő ítéletének órája”. Ez az óra nemcsak Isten ítéletének ideje a világ felett, hanem Isten szeretete és kegyelme kinyilatkoztatásának ideje is a világegyetem előtt. Amikor Krisztus meghalt a kereszten, az egész világmindenség tanúja lehetett Isten szeretete megnyilatkozásának. Nincs nagyobb, félreérthetetlenebb kinyilatkoztatása Isten szeretetének Golgota keresztjénél, mely világosan hírül adja a világnak: Isten a szeretet!
Mindezek ellenére felmerülnek még válaszra váró kérdések a jó és a rossz közötti egyetemes küzdelem kapcsán. Hogyan mutatkozik meg a gyakorlatban Isten szeretete minden egyes személy életében? A földön minden ember elegendő bizonyítékát kapta ennek a szeretetnek ahhoz, hogy örök következményekkel bíró döntést hozzon meg? Mindent megtett, minden lehetőséget felhasznált Isten a világon élő minden ember üdvösségéért? Vagy tehetett volna többet? Ahhoz, hogy a világegyetem biztonsága örökre szavatolva legyen, és Isten szeretete a kétely leghalványabb árnyéka nélkül betöltse az el nem bukott világok lakóinak és minden idők megváltottjainak szívét, szükséges, hogy ezekre a kérdésekre választ kapjunk.
Az ítélet végén az egész univerzum boldogan énekli „Mózesnek, az Isten szolgájának énekét, és a Báránynak énekét, ezt mondván: Nagyok és csodálatosak a te dolgaid, mindenható Úr Isten; igazságosak és igazak a te útjaid, óh szentek Királya! Ki ne félne téged, Uram, és ki ne dicsőítené a te nevedet, mert csak egyedül vagy szent! Mert eljőnek mind a pogányok és lehajolnak előtted; mert a te ítéleteid nyilvánvalókká lettek” (Jel 15:3–4). Mindenki el fogja ismerni Isten igazságosságát, feddhetetlenségét és szeretetét, jók és rosszak, üdvözültek és kárhozottak egyaránt. A világegyetem mindörökre védve lesz a bűntől, mivel Isten szeretete megnyilatkozott a kereszten, és megnyilatkozik majd a végső ítéletben is.

Személyes elmélkedésre
E heti tanulmányunk gazdag lelki tanulságokat közvetít mindennapi életünk számára. Az első fontos elv: a föld történelmének fontos órájában élünk, Isten ítéletének idejében. Most dől el a teljes emberiség sorsa. Ahogy a zsidó vallási naptárban az engesztelési nap az ítélet napja volt, amelyen Izrael teljes népe összegyűlt a régi szentélyben, hogy megvallja bűneit és önvizsgálatot tartson, ugyanúgy ma is az ítélet órája a bűn megvallására, megtagadására és megtérésre hív. Az ítélet órájának hívása Isten parancsa, mely felszólítja az embereket, hogy adják át magukat teljesen Krisztusnak a föld történelmének tetőpontján.
E heti tanulmányunk második lényeges igazsága: ha hiszünk Krisztusban, nem kell félnünk az ítélettől. Biztosak lehetünk abban, hogy szerető Istenünk átvezet minket az ítéleten. Jézus nemcsak az Ítélőnk, hanem az Ügyvédünk is (Jn 5:22; 1Jn 2:1). Földi bíróságokon ilyen nem fordulhat elő, hiszen ez érdekösszeférhetetlenség lenne, a mennyei bíróságon azonban a mérleg a mi javunkra billen. Ha csak egy mód van rá, hogy Jézus megmentsen minket, meg fogja tenni!
Tanulmányunk harmadik igazsága: a végső vizsgálat során Krisztus megtiszteltetik, Sátánt elítélik, az igazak pedig üdvözülnek. A Jelenések könyvében bemutatott ítélet megértése bizalommal tölt el, hogy egy napon a teljes világegyetem imádni fogja a Teremtő, Megváltó és Győzelmes Királyt.

Megbeszélésre
Miért megnyugtató a tudat, hogy az Ítélőd egyben az Ügyvéded is?
Mit jelent teljesen átadni magunkat Krisztusnak az ítélet órájában, a föld történetének tetőpontján?