Ígéret

Alapige: „Ábrahám pedig vén élemedett ember vala, és az Úr mindenben megáldotta vala Ábrahámot” (1Móz 24:1).

Isten ígérete szerint Sára végül fiút szült Ábrahámnak, „öregkorára” (1Móz 21:2, RÚF). A kisbabát Izsáknak nevezte (lásd 1Móz 21:1-5). Ám ekkor a pátriárka élete még messze nem ért véget, küzdelme akkor vált a leghevesebbé, amikor felvitte fiát, Izsákot Mórija hegyére, hogy feláldozza. Izsák helyett azonban végül egy kos lett az áldozat (1Móz 22:13), ami azt jelezte, hogy Isten megtartja ígéretét, megáldja a népeket „magva” által (1Móz 22:17-18). A „mag” természetesen Jézus volt (ApCsel 13:23). Tehát ebben az elképesztő (és bizonyos értelemben nyugtalanító) történetben még inkább kibontakozik a megváltási terv.
A történetnek, ami bizonyára megrázta Ábrahám családját, mély lelki tanulságai vannak. Ábrahám jövője sem egészen világos. Sára meghal a Mórijahegyi áldozat után (1Mózes 23. fejezet), Izsák pedig még nőtlen.
Ezek után Ábrahám lépéseket tesz, mert biztosítani akarta, hogy „jó” legyen az, ami utána marad. Elrendezi fia házasságát Rebekával (1Mózes 24. fejezet), aki ikerfiúkat szül (1Móz 25:21-23), Ábrahám pedig feleségül veszi Ketúrát, akitől sok gyereke születik (1Móz 25:1-6). Ezen a héten Ábrahám életének záró szakaszát követjük nyomon (1Móz 25:7-11).

Május 21. – Az egészség napja

EGW idézet:

Ábrahám hitének nagy tette fényoszlopként áll, és megvilágítja Isten minden eljövendő korszakban élő szolgáinak ösvényét. Ábrahám nem tagadta meg Isten akaratának teljesítését. A háromnapos út alatt volt elég ideje gondolkozni és – ha akart volna – Istenben kételkedni… Ábrahám is ember volt, a mienkhez hasonló indulatai és gyengéd érzelmei voltak. Nem kérdezte meg, hogyan teljesülhetnek az ígéretek, ha Izsákot megöli. Nem tanácskozott fájó szívével. Tudta, hogy Isten minden kívánalmában igaz és igazságos, és Ábrahám az utolsó betűig engedelmeskedett a parancsnak. […] Ábrahám hite a cselekedeteiben mutatkozott meg. „Avagy Ábrahám, a mi atyánk, nem cselekedetekből igazíttatott-é meg, felvivén Izsákot, az ő fiát az oltárra? Látod, hogy a hit együtt munkálkodott az ő cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett teljessé a hit.” (Jak 2:21– 22) Sokan nem értik a hit és a cselekedetek viszonyát. Azt mondják: „Csak higgy Krisztusban és üdvözülsz. Nem kell a törvényt megtartanod.” De a valódi hit engedelmességben mutatkozik meg. Így szólt Jézus a hitetlen zsidókhoz: „Ha Ábrahám gyermekei volnátok, az Ábrahám dolgait cselekednétek.” (Jn 8:39) […] Ábrahám hitének és Izsák engedelmességének próbájában mennyei lények voltak a szemtanúk. A próba sokkal keményebb volt, mint ami elé Isten Ádámot állította. Az ősszüleinknek szóló tiltó parancs iránti engedelmesség nem járt szenvedéssel, de az Ábrahámnak szóló parancs a legfájdalmasabb áldozatot követelte. Az egész menny csodálkozva és csodálattal figyelte Ábrahám rendíthetetlen engedelmességét. Az egész menny ujjongott Ábrahám hűsége láttán. Sátán vádja hamisnak bizonyult. Isten kijelentette szolgájának: „[…] most már tudom, hogy istenfélő vagy” (Sátán vádjai ellenére), „és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek énérettem.” (1Móz 22:12) Isten szövetsége, amelyet más világok értelmes lényei előtt esküvel erősített meg Ábrahámnak, azt tanúsította, hogy az engedelmesség jutalmat kap. Az angyaloknak is nehéz volt megérteni a megváltás titkát – felfogni, hogy a bűnös emberért a menny Királyának, Isten Fiának kell meghalnia. Az Ábrahámnak szóló parancs, amely fia feláldozását követelte, felkeltette az egész menny érdeklődését. A mennyei lények feszülten figyelték a parancs teljesítésének minden mozzanatát. Amikor Izsák „hol van az égőáldozatra való bárány?” kérdésére Ábrahám így válaszolt: „Az Isten majd gondoskodik […] bárányról”, amikor az angyal visszafogta az atya kezét, amely már-már megölte fiát, és Izsák helyett Isten gondoskodása folytán a kos lett az áldozat – fény derült a megváltás titkára, és az angyalok is jobban megértették azt a csodálatos tervet, amellyel Isten gondoskodott az ember megváltásáról (1Pt 1:12). – Pátriárkák és próféták, 153–155. o.
 

1Mózes 22. fejezete klasszikussá vált a világirodalomban, nemcsak teológusokat, hanem filozófusokat és művészeket is megihletett. Az Istentől jövő próba jelentőségét azonban nem könnyű felfogni. Ez az isteni parancs ellentétes az emberáldozatok későbbi bibliai tiltásával (3Móz 18:21), és bizonyosan szembemenni látszott az örök szövetséggel, amit Izsákra vonatkozóan Isten megígért (1Móz 15:5). Mi volt tehát Isten célja azzal, hogy erre szólította Ábrahámot? Miért állította ilyen hatalmas próba elé? A Bibliában a „próba” (héberül nissáh) fogalmában két, egymással ellentétes gondolat is benne van. Egyrészt utal az ítéletre, vagyis annak megítélésére, hogy mi van a megpróbált ember szívében (5Móz 8:2; vö. 1Móz 22:12). Viszont Isten kegyelméről is biztosítja azt, aki próba alatt áll (2Móz 20:18-20).
Ebben az esetben egészen odáig viszi Ábrahámot az Istenbe vetett hite, hogy felvállalja a kockázatot: elveszítheti „jövőjét” (az utódait). Mivel azonban bízik Istenben, kész megtenni, amit az Úr kér tőle, bármennyire nehéz mindezt megérteni. Végtére is mi más lenne a hit, ha nem az, hogy bízunk abban, amit nem látunk és nem is értünk teljesen? A bibliai hitnek továbbá nem is az a lényege, hogy mennyire vagyunk képesek adni Istennek vagy áldozatot hozni érte (noha kétségkívül ennek is van szerepe, lásd Róm 12:1), hanem az, hogy mennyire tudunk bízni benne, mennyire tudjuk elfogadni a kegyelmét, miközben tisztában vagyunk saját méltatlanságunkkal. Ennek az igazságát erősítette meg, ami ezután következett. Valóban sok tanítás rejlik ebben a történetben, ugyanakkor Ábrahámot nem menthette meg az összes jócselekedete, a sok buzgó tette, a fiával bejárt fájdalmas útja, sőt még készséges engedelmessége sem, amikor hajlandó lett volna odaáldozni Istennek önmaga legjavát. Miért nem? Mert maga az Úr rendelte ki a kost a megkívánt áldozathoz, ami Ábrahám üdvösségének egyetlen reményére, Jézusra mutatott.
Ábrahám akkor bizonyára megértette, mi a kegyelem. Nem Istenért végzett tetteink mentenek meg bennünket, hanem az, amit Isten tesz értünk (Ef 3:8; vö. Róm 11:33), bármennyit is kell Istenért tennünk, ahogyan Ábrahámnak is kellett. Az ő tetteiben ez világosan megmutatkozik (Jak 2:2-23).
 

Isten a hívők atyjává hívta el Ábrahámot, akinek hitével példát kellett mutatnia az eljövendő nemzedékek számára. De Ábrahám hite nem volt még tökéletes. Nem bízott Istenben, amikor eltitkolta, hogy Sára a felesége, és amikor feleségül vette Hágárt. Azért, hogy elérje a legmagasabb szintet, Isten másik próba elé állította, a legsúlyosabb elé, amelyet embernek valaha is ki kellett állnia. Isten éjszakai látomásban megparancsolta neki, hogy menjen el Mórija földjére, és ott egy hegyen, amelyet mutat néki, áldozza fel fiát égőáldozatként. Ábrahám százhúsz éves volt, amikor ezt a parancsot kapta. Saját nemzedéke is öregnek tartotta már. Ifjú korában volt ereje a nehézségek és a veszélyek elviselésére, de ifjúságának tüze már elhamvadt. Férfikora teljében az ember bátrabban szembenéz olyan nehézségekkel és csapásokkal, amelyek későbbi éveiben – amikor lába a sír felé botladozik – megviselik szívét. Ám Isten akkorra tartogatta Ábrahám utolsó és legsúlyosabb próbáját, amikor az évek terhe már megviselte, és aggodalom, küzdés nélküli nyugalomra vágyott. – Pátriárkák és próféták, 147. o.

Amikor bűn tompítja a bűnös erkölcsi felfogását, akkor nem ismeri fel jellemhibáit, s azt sem látja be, milyen borzalmas gonoszságot követett el. Ha nem engedelmeskedik a Szentlélek meggyőző erejének, továbbra is vak marad a bűne felől. Bűnvallomásai nem őszinték és nem komolyak. […] Az alázatos, megtört szív a valódi megtérés által lecsillapodva, megnyugodva már valamelyest értékelni tudja Isten szeretetét és a Golgota keresztjét. Ahogyan a fiú bevallja bűnét szerető apjának, úgy a valódi bűnbánattartó is elmondja összes bűnét Istennek. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 641. o.

A véges emberi elme azonban nem képes arra, hogy teljesen felfogja a végtelen Isten terveit és szándékait. Istent nem lehet kikutatni. Nem szabad megpróbálnunk fellebbenteni azt a függönyt, amely mögött Isten fensége rejtőzik. Ez vakmerőség lenne. Az apostol így kiált: „Mely igen kikutathatatlanok az Ő ítéletei, és kinyomozhatatlanok az ő útjai!” (Róm 11:33), Amit fel tudunk fogni hozzánk való viszonyából és a szándékaiból, abból határtalan szeretettel és irgalommal párosuló végtelen hatalmat látunk. Mennyei Atyánk mindent bölcsen és igazságosan irányít. Mi pedig ne legyünk elégedetlenek és bizalmatlanok, hanem tisztelettel és hódolattal hajtsuk meg fejünket! Terveiből Isten csak annyit nyilatkoztat ki, amennyinek ismerete a javunkat szolgálja. Azon túl pedig bízzunk abban a kézben, amely mindenható, és abban a szívben, amely tele van szeretettel! – A nagy küzdelem, 527. o.
 

Ábrahám érdekes választ adott Izsák kérdésére az áldozati állattal kapcsolatban: „Az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról” (2Móz 22:8). A héber igei forma valójában úgy is érthető, hogy „Isten önmagát adja bárányként”. A „szerez”, „biztosít”, „ad” jelentéssel bíró ige (jir’eh lo) úgy jelenik itt meg, hogy „önmagát adja” jelentéssel is érthető.
Itt bepillantást nyerünk a megváltási terv lényegébe, vagyis abba, hogy maga az Úr szenved, Ő fizeti meg bűneink büntetését.
 

Jóval a kereszt előtt, a Mórija hegyén „a szarvánál fogva a bozótban” fennakadt áldozati kos (1Móz 22:13, ÚRK) egyenesen Jézusra mutatott. Ő az, akit „láttak” itt, ahogyan Ábrahám később elmagyarázta: „A hegyen, ahol az ÚR látható volt” (1Móz 22:14, a szerző fordítása). Jézus is utalt Ábrahám prófétai kijelentésére, amikor ezt mondta: „Ábrahám, a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat, látta is, és örült” (Jn 8:56, ÚRK).
„Isten egyrészt Ábrahám lelkébe akarta vésni, hogy az evangélium valóság, másrészt próbára akarta tenni a hitét a paranccsal, hogy ölje meg a fiát. Azért kellett elviselnie a lelki gyötrelmet e félelmes próba sötét napjaiban, hogy saját tapasztalata által felfogjon valamit abból a hatalmas áldozatból, amelyet a végtelen Isten hoz az ember megváltásáért” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 120. o.).
 

Az a nap – Ábrahám életének leghosszabb napja – lassan, vontatottan telt el. Amíg fia és az ifjak aludtak, ő imában töltötte az éjszakát. Még mindig remélte egy mennyei követ jövetelét, aki azt mondja: a próba véget ért, a fiú sértetlenül visszatérhet anyjához. De senki és semmi nem könynyített meggyötört lelkén. Egy másik hosszú nap, és egy másik éjszaka következett, a megalázkodás és ima éjszakája, miközben a parancs, amely  megfosztja  gyermekétől,  egyre  ott  csengett  a  fülében.  Sátán kételyt és hitetlenséget súgott, de Ábrahám ellenállt sugallatainak. […] Nem zúgolódott most sem Isten ellen, hanem  úgy  erősítette  lelkét, hogy felidézte az Úr jóságának és hűségének bizonyítékait. Ezt a fiút váratlanul kapta; aki ezt a drága ajándékot adta, nincs-e jogában visszavenni azt, ami az övé? A hit ismételgette az ígéretet: „Izsákban neveztetik néked a te magod” – és azt a magot nem lehet megszámolni, miként a tengerparton a homokszemeket sem. Izsák a csoda gyermeke volt, és vajon a neki életet adó hatalom nem tudja visszaadni az életét? Túlnézve a láthatókon, Ábrahám bízott Isten szavában, „úgy gondolkozván, hogy az Isten a halálból is képes feltámasztani” fiát (Zsid 11:19). […]
Aztán Ábrahám reszkető hangon elmondta fiának Isten üzenetét. Izsák rémült csodálkozással hallgatta, mi lesz a sorsa, de nem ellenkezett. Elmenekülhetett volna gyászos végzete elől, ha akart volna. A három nap küzdelmében kimerült, fájdalomtól lesújtott öregember nem tudott volna szembeszállni az életerős ifjúval. De Izsákot gyermekkorától fogva készséges, bízó engedelmességre nevelték, és amikor megtudta Isten akaratát, engedelmesen meghajolt előtte. Osztozott Ábrahám hitében, és megtiszteltetésnek tartotta, hogy életét feláldozhatja Istennek. Gyengéden igyekezett könnyíteni atyja fájdalmán, és segítette, hogy erőtlen kezével odakösse az oltárhoz. […]
Ekkor Ábrahám megpillantott egy kost, amely megakadt „szarvánál fogva a szövevényben”. A pátriárka gyorsan megfogta az új áldozatot, és feláldozta „az ő fia helyett”. Örömében és hálájában Ábrahám új nevet adott annak a szent helynek: „Jahve-jire” – „az Úr gondoskodik”. […]
Isten egyrészt Ábrahám lelkébe akarta vésni, hogy az evangélium valóság, másrészt próbára akarta tenni hitét a paranccsal, hogy ölje meg fiát. Azért kellett elviselnie a lelki gyötrelmet e félelmes próba sötét napjaiban, hogy saját tapasztalata által felfogjon valamit abból a hatalmas áldozatból, amelyet a végtelen Isten hoz az ember megváltásáért. Semmi más próba nem gyötörhette volna meg úgy Ábrahám lelkét, mint fia feláldozása. Isten gyötrelmes és gyalázatos halálra adta Fiát. Az angyalok nem léphettek közbe, akik Isten Fia megaláztatásának és lelki gyötrelmének tanúi voltak, mint ahogy Izsák esetében megtehették. Nem hangzott el ilyen kiáltás: „Elég!” A dicsőség Királya feláldozta életét, hogy megváltsa az elbukott emberiséget. Mivel bizonyíthatná Isten jobban végtelen könyörületét és szeretetét? – Pátriárkák és próféták, 151–154. o.
 

1Móz 22:23 versében olvashatunk Rebeka születéséről. Ez a kitétel előremutat Izsák és Rebeka későbbi házasságára (1Mózes 24. fejezet). A Sára haláláról és temetéséről szóló beszámoló (1Mózes 23. fejezet) pedig Ábrahám és Ketúrá házasságkötése előtt található (1Móz 25:1-4).

Sára halálát az Írás az Izsákkal kapcsolatos áldozat története után említi, sejtetve, hogy milyen erősen hatott az asszonyra ez az eset, ami majdnem a fia életébe került. Bizonyos értelemben a férjével együtt Sára is „próbába került”, éppen úgy, mint a vándorlások és Ábrahám időnkénti hitbeli visszaesései (1Móz 12:11-13) idején.
Nem világos, mennyit tudott meg Sára az esetről később, de arra következtethetünk, hogy végül meghallott mindent. Nem olyan nő volt, aki a fontos vagy őt bántó kérdésekben csendben maradt volna (vö. 1Móz 16:3-5; 18:15; 21:9-10). Fizikai jelenléténél a drámai eseménytől való távolléte, hallgatása, sőt még a halálának ideje is beszédesebb azzal kapcsolatban, hogy mennyire fontos volt a cselekmény szempontjából. Ábrahám idős korának említése (1Móz 24:1) mellett az ő idős korára tett utalás (1Móz 23:1) is személyének fontosságát mutatja. Valójában Sára az egyetlen nő, akinek az életkorát megtaláljuk az Ószövetségben, ami azt is jelezheti, hogy része volt a történetnek, miután az lezajlott. Nem a haláláról, hanem a temetési helyének megvásárlásáról szól a fejezet nagy része, ami az ígéret földjével való kapcsolatát emeli ki.
Az Írás konkrétan megnevezi, hogy Sára „Kánaán földjén” (1Móz 23:2, ÚRK) halt meg. Ez szintén azt emeli ki, hogy a halála is kötődik Istennek a földre vonatkozó ígéretéhez. Ábrahám klánjából ő az első, aki az ígéret földjén halt meg és ott is temették el. A pátriárka úgy utal magára, mint aki „idegen és jövevény vagyok közöttetek” (1Móz 23:4), majd pedig Hét fiaival érvel, ragaszkodik hozzá, hogy fizessen. Ez is mutatja, hogy nem csupán a temetési hely megvásárlására gondolt, hanem arra, hogy végleg letelepedjen azon a vidéken.

Ma vagy holnap szakíts időt arra, hogy megvigasztalj egy gyászoló személyt!

EGW idézet:

Sára volt Ábrahám első és törvényes felesége. Feleségnek és édesanyának kijáró jogain senkivel sem osztozhatott. Tisztelettel „uram”-nak nevezte a férjét, azzal azonban nem értett egyet, hogy Ábrahám szeresse is Hágárt. Isten nem dorgálta meg Sárát a kéréséért. Az angyalok nemtetszésüknek adtak hangot, mert Ábrahám nem bízott Isten hatalmában, és hasonló magatartást tanúsított, amikor Hágárt feleségül vette, azt gondolva, hogy általa fog teljesedni az ígéret.
Ábrahám… nem árulta el Sárának utazása igazi okát, mert attól tartott, hogy Izsák iránti szeretete folytán talán elveszíti Isten iránti bizalmát, és nem engedi el a fiút. Ábrahám nem hagyta, hogy apai szeretete átvegye az uralmat, aminek Isten elleni lázadás lehetett volna a következménye. Az Úr parancsának az volt a célja, hogy a pátriárka lelkének legmélyebb érzelmeit mozgásba hozza. „Vedd a te fiadat” – szólt a parancs, utána pedig, mintha a próbatételnek még mélyebben kellene érintenie a szívét, így folytatódott: „ama te egyetlenegyedet, akit szeretsz” – tehát az ígéret fiáról volt szó –, „és áldozd meg ott égő áldozatul.” – Spiritual Gifts, 3. köt., 104–106. o.

Nem erre a világra szól az az örökség, amit Isten ígért népének. Ábrahámnak nem volt birtoka a földön, „egy lábnyomnyi” sem (Csel 7:5). Ugyan nagy vagyona volt, de Isten dicsőségére és embertársai javára használta fel. Nem tekintette ezt a világot otthonának. Isten arra szólította, hogy hagyja el bálványimádó honfitársait, és neki ígérte Kánaánt, mint örök birtokot, de sem fia, sem unokája nem kapta meg azt. Amikor Ábrahám temetkezési helyet akart szerezni halottja számára, meg kellett azt vennie a kananeusoktól. Egyetlen birtoka az Ígéret földjén egy sziklába vájt sír volt a Makpelah barlangjában. – Pátriárkák és próféták, 169. o.

Betegségem megmutatta gyengeségemet és Üdvözítőm türelmét, szeretetét és megmentő hatalmát… Arra gondoltam, hogy Ő most is ugyanaz, hogy kegyelme, részvéte és szeretete nem változik. Látja gyengeségünket, és tudja, mennyire híjával vagyunk a hitnek és a bátorságnak, mégsem vet el bennünket. Részvétet és szelíd együttérzést tanúsít velünk szemben.
Ha meghalok helyemen, mielőtt az Úr jönne, én is meglátom Jézust mindazokkal, akik elő fognak jönni a koporsókból, ha hű maradok, és átváltozom az Ő hasonlatosságára. Óh, mily kimondhatatlan öröm lesz látni Őt dicsőségben, kit szeretünk, s aki annyira szeretett bennünket, hogy feláldozta magát érettünk. Szemlélhetjük majd kezeit, melyeket egykor megváltásunkért keresztülszegeztek, amint áldóan és üdvözlően nyújtotta ki felénk! Mit számít az, ha itt szenvedünk és fáradunk, ha a feltámadáskor az életet fogjuk elnyerni! Várjunk türelmesen, míg próbáink véget érnek, és azután hallassuk boldog diadalkiáltásunkat. –    Életünk és munkánk, 266. o.
 

Sára halála után 1Mózes 24. fejezete közli Izsák házasságának történetét, és van kapcsolat a két esemény között.

Ábrahám meg akarta szerezni a földet, hogy eltemethesse Sárát, mivel Isten megígérte neki, hogy a leszármazottaié lesz az a vidék. Ragaszkodott ahhoz is, hogy Izsák ne az ígéret földjén kívül telepedjen le (1Móz 24:7). Izsák a feleségét Sára sátrába vitte be, Rebeka pedig megvigasztalta őt „anyja halála után” (1Móz 24:67), mindez visszamutat Sára halálára és érzékelteti Izsák fájdalmát édesanyja elvesztése miatt. A történet tele van imádságokkal és imakérések teljesülésével, bőséggel találunk benne tanulságokat az isteni gondviseléssel és az emberi szabadsággal kapcsolatban. Ábrahám szavaival kezdődik, amikor megesketi szolgáját „az ÚRra, a mennynek és a földnek Istenére” (1Móz 24:3, ÚRK). Először is elismeri, hogy Isten a Teremtő (1Móz 1:1; 14:19), ami közvetlenül hat az utódainak, beleértve magának a Messiásnak a születésére. Az „Angyala” és „Az Úr az égnek Istene” (1Móz 24:7) kifejezések arra az esetre utalnak vissza, amikor az Úr Angyala lejött a mennyből megmenteni Izsákot a haláltól (1Móz 22:11). A világmindenséget irányító Isten, az Úr Angyala, aki közbelépett Izsák megmentéséért, Ő vezeti majd a lépéseiket a házasság kérdésében is. Ábrahám azonban fenntartja annak a lehetőségét, hogy a nő esetleg nem fogadja el Isten hívását. Isten mindenható, mégsem kényszeríti engedelmességre az embereket. Az a terve, hogy Rebeka kövesse Eliézert, de a lánynak megmarad a választási szabadsága. Vagyis megvolt a lehetősége, hogy nem akar elmenni, és abban az esetben nem kényszerítették volna. Itt egy újabb példáját látjuk a hatalmas titoknak, hogy Isten szabad akaratot, választási szabadságot adott nekünk, embereknek, amit nem fog eltiporni (ha megtenné, nem létezne szabad akarat). És mégis, az emberi szabad akarat ellenére, még ha szabad akaratukkal szörnyű döntéseket hoznak is meg az emberek, bízhatunk abban, hogy végül Isten szeretete és jósága fog
diadalmaskodni.

Ábrahám megöregedett, és a rövidesen bekövetkező halálára gondolt; még egy feladata volt, biztosítani az ígéret  teljesedését utódai számára. Isten Izsákot választotta ki, hogy kövesse atyját Isten törvényének megtartójaként és a választott nép atyjaként. De Izsáknak még nem volt felesége. Kánaán lakói bálványimádók voltak, és Isten megtiltotta, hogy népe házasságra lépjen velük, tudva, hogy az ilyen házasság hitehagyáshoz vezet. A pátriárka féltette fiát a környezet rossz befolyásától. Ábrahám Istenbe vetett hite és akarata iránti engedelmessége Izsák jellemében is tükröződött. De az ifjú nagyon ragaszkodó, szelíd és engedékeny hajlamú volt. Fennállt az a veszély, hogy a békesség kedvéért feláldozza elveit, ha olyan valakivel köt házasságot, aki nem féli az Istent. Ábrahámnak nagyon fontos volt, hogy kit választ fiának feleségül. Olyan nővel akarta összeházasítani, aki nem fordítja el Istentől. –    Pátriárkák és próféták, 171. o.

„És kiméne Izsák estefelé elmélkedni a mezőre, és felemelé szemeit és látá, hogy ímé tevék jőnek. Rebeka is felemelé szemeit s meglátá Izsákot, és leszálla a tevéről. És monda a szolgának: Kicsoda az a férfiú, aki a mezőn előnkbe jő? A szolga pedig monda: Az én uram ő. Akkor fogta a fátyolt és elfedezé magát. Elbeszélé azután a szolga Izsáknak mindazokat a dolgokat, amelyeket cselekedett vala. Izsák pedig bevivé Rebekát Sárának, az ő anyjának sátorába. És elvevé Rebekát és lőn néki felesége és szereté őt. S megvigasztalódék Izsák az ő anyja halála után.” (1Móz 24:63–67) – Pátriárkák és próféták, 173. o.

Egy győzelmet feltétlenül el kell érnetek. Ez a győzelem csökönyös akaratotok legyőzése. Ebben a küzdelemben csakis Krisztus segítségével diadalmaskodhattok. Küzdhettek keményen és hosszan, hogy éneteket megfékezzétek, de ha felülről nem érkezik segítség, elbuktok e harcban. Krisztus kegyelméből győzelmet arathattok énetek és önzésetek fölött. Ha Krisztus életét élitek, ha mindig önfeláldozók vagytok, ha állandóan együttérzéssel siettek a rászorulók segítségére, akkor győzelmet győzelem után arattok. Napról napra jobban megtanuljátok, miként győzzétek le magatokat, s hogyan erősítsétek meg jellemetek gyenge pontjait. Az Úr Jézus lesz világosságotok, erőtök és örömötök koronája, mert akaratotokat az övének vetitek alá.
Férfiak is, nők is elérhetik az Isten által kívánt tökéletességet, ha Krisztust hívják segítségül. Feltétel nélkül adjátok át magatokat Istennek. Az a tudat, hogy örökéletre törekedtek, megerősít és megnyugtat majd. Krisztus erőt ad, hogy felülkerekedjetek. Az Ő segítségével teljesen kiirthatjátok az önzés gyökerét. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 7. köt., 49. o.
 

Sára halála után Ábrahám újból megnősült. Izsákhoz hasonlóan ő is megvigasztalódott Sára elvesztését követően (1Móz 24:67). Felesége emléke bizonyára élénken élt a pátriárkában, mint ahogyan a fiában is. Az új asszony kiléte azonban homályban marad. A krónikás Ketúrá fiait egy kategóriába helyezi Hágáréval, Ketúrá nevének említése nélkül, ami azt sejtetheti (amint némelyek felvetik), hogy Ketúrá valójában Hágár, de ezt egyszerűen nem tudhatjuk. Az is jelentőségteljes, hogy Ábrahám éppen úgy bánik Ketúrá fiaival, mint a Hágáréval: elküldi őket, hogy elejét vegye bármiféle lelki befolyásnak, és Sárától született fiát világosan megkülönböztesse a többitől.
„Ábrahám mindazt, amije volt, Izsáknak adta” (1Móz 25:5, ÚRK), míg az ágyasoktól származó fiainak „ajándékokat adott” (1Móz 25:6, ÚRK). Az „ágyas” meghatározás arra is utalhat, hogy Ketúrá státusza is megegyezett Hágáréval. Amennyiben Ketúrá valóban Hágár, ez is magyarázata lehet a Ketúrá-Hágárral kötött házasság előzményeként a Sára emlékére utaló burkolt célzásnak. 1Móz 25:1-4 és 12-18 versei felsorolják Ábrahámnak a Ketúrától született fiait, valamint Izmael gyermekeit. Valószínűleg azért jegyzi fel ez a szakasz a nemzetségi táblázatot Ábrahámnak a Ketúrával kötött házassága után, akitől hat fia született, szemben a másik két fiával (Izsákkal és Izmaellel), hogy azonnali bizonyítékát adja az isteni ígéretnek, miszerint Ábrahám sok nép atyja lesz. A második felsorolás Izmael utódairól szól, akik szintén tizenkét törzset alkottak (vö. 1Móz 17:20), mint ami Jákob esetében is megtörténik (1Móz 35:22-26), bár Isten természetesen Izsák leszármazottainak tartja fenn a szövetségét (1Móz 17:21). Ezt a pontot a Szentírás igen világosan leszögezi.
Ábrahám halálhíre (1Móz 25:7-11) beékelődik a két nemzetségi táblázat közé, ami szintén Isten áldását tanúsítja. Bemutatja annak az ígéretnek a teljesedését, amit Isten sok évvel korábban adott Ábrahámnak, miszerint „jó vénségben” (1Móz 15:15) fog meghalni, „betelve az élettel” (vö. Préd 6:3).
Az Úr megtartotta kegyelmes ígéreteit, amelyeket hűséges szolgájának, Ábrahámnak adott, akinek a hitét a Szentírás nagyszerű mintaként állítja elénk, mint ami a hit általi megváltás talán legjobb példája az Ószövetségben (lásd Róm 4:1-12).

EGW idézet:

Ábrahám tudta jól, mi volt az istenfélők közötti házasság eredménye Kain napjaitól a saját koráig; és azt is, hogy mivel járt az, amit hitetlenekkel kötöttek. Látta Hágárral kötött házasságának, valamint Ismáel és Lót házasságának következményeit is. Ábrahám és Sára kishitűsége miatt született Ismáel, az igaz mag az istentelennel keveredve. Az atya fiára gyakorolt befolyását semlegesítette az anya bálványimádó rokonsága és Ismáel pogány feleségekkel való kapcsolata. Hágár és az általa Ismáelnek választott feleségek féltékenysége olyan fallal vette körül Ismáel családját, amelyet Ábrahám eredménytelenül próbált ledönteni. Nem volt hatástalan az a tanítás, amit a gyermek Ismáel kapott Ábrahámtól, de feleségeinek befolyására a bálványimádás honosodott meg családjában. Elszakadva atyjától, és megkeseredve a szeretetet és istenfélelmet nélkülöző családban dúló viszály és pörlekedés miatt, Ismáel  a  puszta  vad  vezérének  portyázó  életét  választotta,  akinek „[…] keze mindenek ellen, és mindenek keze őellene” (1Móz 16:12). Később megbánta bűnös útjait, és visszatért atyja Istenéhez, de jellemének bélyege megmaradt utódain. A tőle származó hatalmas nemzet nyugtalan, pogány nép volt, amely állandóan bosszúságot és szenvedést okozott Izsák leszármazottainak. – Pátriárkák és próféták, 173–174. o.

Amiként a Biblia két törvénnyel ajándékoz meg bennünket: egy változhatatlan és örökkévaló törvénnyel és egy ideiglenes, átmeneti törvénnyel, azonképpen szövetség is kettő van. A kegyelem szövetsége volt az első, amelyet Isten Éden kertjében kötött az emberrel, amikor a bűneset után azt az ígéretet adta, hogy az asszony magva a kígyó fejére tapos majd. Ez a szövetség minden embernek bocsánatot és Isten támogató kegyelmét ajánlotta fel a jövőre a Krisztusban való hit és az engedelmesség által. Az örök életet is megígérte nekik az Úr azzal a feltétellel, hogy hűségesek maradnak Isten törvényéhez. A pátriárkák így kapták meg az üdvösség reménységét.
Ugyanezt a szövetséget újította meg Isten Ábrahámmal a következő ígéretben: „És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei…” (1Móz 22:18) Ez az ígéret Krisztusra mutatott. Így fogta ezt fel Ábrahám is (lásd Gal 3:8.16), és bűnei bocsánatáért Jézusban bízott. Ez volt az a hite, amelyet Isten igazságul számított be néki. – Pátriárkák és próféták, 370. o.

Ábrahám Isten barátja volt, akiről az Úr ezt mondta: „Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő házanépének ő utána, hogy megőrizzék az Úr útját, igazságot és törvényt tévén.” (1Móz 18:19) Isten azért tisztelte meg Ábrahámot, mert vallásosságra nevelte családját, s elérte, hogy istenfélelemben éljen egész házanépe. Isten így szólt: „Tudom róla, hogy megparancsolja” – hogy nem fogja elárulni a szent bizalmat, tapodtat sem hátrál meg. Van törvény, és Ábrahám meg is tartja, nem ködösíti el elvakult szeretet a helyes iránti érzékét. Nem lép Isten és gyermekei üdvössége közé. Ábrahámot nem térítette le a helyes útról az az engedékenység, amely valójában a legkönyörtelenebb kegyetlenség. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 547. o.
 

Ellen G. White: Jézus élete: „Az élet világossága” című fejezet.

Ábrahám kivételes próféta volt, akinek Isten elmondta a terveit (1Móz 18:17). Emberi szférájába belépve bizonyos mértékig megismertette vele a Fia áldozatán alapuló megváltási tervet.
„Izsák előképe volt Isten Fiának, aki áldozatot vállalt a világ bűneiért. Isten meg akarta értetni Ábrahámmal az ember megváltásának evangéliumát. Hogy ezt valóságossá tegye számára és a hitét is megpróbálja, szeretett fiának, Izsáknak a feláldozására kérte. Azt a célt szolgálta Ábrahám minden szívfájdalma és gyötrelme, amit a sötét és rettenetes megpróbáltatás alatt kiállt, hogy mélyen a gondolataiba vésődjön az elbukott ember megváltásáért hozott terv. Saját tapasztalatából kellett megértenie a végtelen Isten kimondhatatlan önmegtagadásának hatalmas voltát, amikor meghalni engedte saját Fiát, hogy az embert az örök pusztulástól megmentse. Nem lehetett volna nagyobb lelki gyötrelem Ábrahám számára annál, mint amit kiállt, amikor engedelmesen válaszolt a fia feláldozására szólító isteni parancsra” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 3. köt. 369. o.).
„Ábrahám megöregedett és a rövidesen bekövetkező halálára gondolt. Még egy feladata volt, biztosítani az ígéret teljesedését utódai számára. Isten Izsákot választotta ki, hogy kövesse atyját Isten törvényének megtartójaként és a választott nép atyjaként. De Izsáknak még nem volt felesége. Kánaán lakói bálványimádók voltak, és Isten megtiltotta, hogy házasságra lépjen velük, tudva, hogy az ilyen házasság hitehagyáshoz vezet. A pátriárka féltette fiát a környezet rossz befolyásától… Ábrahámnak nagyon fontos volt, hogy kit választ fiának feleségül. Olyan nővel akarta összeházasítani, aki nem fordítja el Istentől.… Izsák, bízva atyja bölcsességében és szeretetében, örömmel hagyta rá ezt. Hitt abban is, hogy Isten fogja irányítani a választást” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 135. o.).

KÉRDÉSEK A BIBLIA ÉS AZ EVANGELIZÁLÁS C. KÖNYV ALAPJÁN

3Mózes 25 – 4Mózes 4; Evangelizálás,„Összpontosítsuk erőnket a fő feladatra!” c. alfejezet

Alapszöveg: 1Móz 24:1
Tanulmányozásra: 1Móz 22-25; Róm 4:1-12; 5:6-8
 
I.    ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS
Bevezetés
E heti tanulmányunk Ábrahám vallásos útjának legkiemelkedőbb szakaszával, Izsák feláldozásával foglalkozik. Ez az áldozat képezi hitének próbáját. A felzaklató esemény Mózes első könyve szerkezetének központját képezi, s ez az irodalmi módszer arra hivatott, hogy felhívja az olvasó figyelmét a fejezet fontosságára. Egy sor kérdésre keresünk választ: Mi a jelentősége ennek a próbának? Miért kérte Isten Ábrahámtól, hogy feláldozza az egyetlen fiát, ellentmondva ezzel az ígéretnek? Hogyan visel gondot Isten? Miért változtatta meg az áldozatot Izsákról egy bárányra, majd végül egy kosra? Mi a teológiai és próféciai jelentősége a véghez nem vitt áldozatnak? Ez után a drámai helyzet után semmilyen igazán fontos esemény nem történik Ábrahám életében, leszámítva Izsák és Rebeka egybekelését, majd Ábrahám házasságkötését Ketúrával. Ábrahám idős korban halt meg.
A tanulmány témái
1.    Az engesztelés jelentősége: Izsák feláldozása több mint etikai probléma vagy egzisztenciális harc. A bibliai narráció az engesztelés témájával foglalkozik, felfedi annak titkát, mély jelentőségét, egyetemes folyamatát és eszkatológiai célját. Isten elhívta Ábrahámot. Elhívásának célja az volt, hogy áldás áradjon ezáltal minden népre, és mindez az Izsák feláldozásán keresztül megörökített engesztelés útján valósult meg.
2.    Az ima ereje: Izsák házassága mögött komoly imatapasztalat húzódik. Az Eliézer imádságáról és annak teljesedéséről szóló szép történet rendkívül ihlető és lelki tanulságokban gazdag.

II.    MAGYARÁZAT
Az engesztelés jelentősége
Az engesztelésre való utalást magában hordozza a próba fogalma. A héber nissah ige jelentése („próbára tesz”, „kipróbál”, „megvizsgál”, 1Móz 22:1) két, egymással ellentétes gondolatot közvetít. Egyrész az igének köze van az ítélet fogalmához. Isten „megpróbál” engem, hogy megismerje a szívemet és a gondolataimat (5Móz 8:2; vö. Zsolt 139:1, 23-24 verseivel). Ezt a szempontot világosan kijelentette az Úr Angyala (1Móz 22:11-12).
Másfelől a megpróbálás bibliai gondolata átlépi azt az egyszerű, fenyegető próbát, amelyet Isten Ábrahámra mért, hogy megvizsgálja hitének minőségét.

Mózes is ugyanezt az igét (nissah – „próbára tesz”) használja, hogy megnyugtassa a népet, amely reszketett a Sínai-hegyen megszólaló dörgő hang hallatán (2Móz 20:18-20). Ahelyett, hogy önkényes és kegyetlen cselekedetet fejezne ki a próbának alávetett személy ellen, az Isten részéről kezdeményezett megpróbálás az isteni ítélet és a megpróbált személy érdekében végzett megváltás pozitív és ígéretes távlatát nyújtja, következésképpen a kegyelem és az üdvösség szövetségével összhangban kell értelmezni.
Az engesztelés gondolata a kossal együtt újra megjelenik, amelyről Ábrahám meglepetten vesz tudomást, ugyanis ő is, Izsák is egy bárányra számított (1Móz 22:7). Izsák megrázó kérdésére – „Hol van az égőáldozatra való bárány?”, s amely egy újabb kérdést feltételez: „Talán én volnék az?” – Ábrahám ezt válaszolta: „Az Isten majd gondoskodik az égőáldozatra való bárányról” (1Móz 22:8), ami szó szerint azt jelenti, hogy „Isten gondoskodni fog a bárányról Önmaga számára”. A szerkezet az „Isten” nevet hangsúlyozza, ami igazolja, hogy egyedül nála van a megoldás.
Az „Isten gondoskodni fog Önmaga számára” kifejezés szokatlan, egyedülálló a héber Szentírásban. Ugyanaz a szerkezeti formája, mint a lek leka kifejezésnek, amelynek jelentése: „gyere ki te magad”, vagy visszaható formában: „vedd/vidd ki saját magad”. Az yr´eh lo igei szerkezetet tehát, amit általában úgy fordítanak, hogy „Ő gondot visel majd”, helyesen ekképpen kellene fordítani: „Isten bárányként fogja látni magát”, ami azt jelenti, hogy Isten bárányként önmagát fogja felajánlani.
Ennek a leírásnak nem az volt a célja, hogy megválaszolja az állatáldozatok eredetére vonatkozó kérdést, amint az sem, hogy meghatározza, mit kell tenniük az embereknek – milyen áldozatokkal kell Isten elé járulniuk –, hogy elnyerjék az üdvösséget. Az Izsákot helyettesítő kos azt az üzenetet közvetítette, hogy Isten felajánlotta magát Ábrahámnak. A megváltás Isten munkája, tőle jön, ahogy Pál apostol is hangsúlyozta: „Minthogy az Isten volt az, aki megbékéltette magával a világot” (2Kor 5:19). Az állat helyettesítő szerepén túl az égőáldozatként bemutatott kos mély teológiai tanulságokat közvetít.
Az áldozat természete lelki jelentőségét közvetítette. Az egészen égőáldozat volt az egyedüli áldozat, amely – ahogy a neve is jelzi – az állat teljes elégetését tette szükségessé (3Móz 1:9), s amely Istennek Jézus Krisztus által az emberiség megmentéséért meghozott áldozatának teljességére utalt (Zsid 9:12; 10:10). Hasonlóképpen egészen égőáldozatot mutattak be a nagy engesztelési napon is (3Móz 16:3, 5). Bármely más bibliai passzusnál inkább, ennek a résznek a nyelvezete megegyezik az Izsák feláldozását bemutató szakasz nyelvezetével. Ugyanazt a szótársítást fedezzük fel mindkét szövegben: „egészen égőáldozat” (1Móz 22:13; vö. 3Móz 16:3, 5); „gondot visel” (visszaható formában) / „gondviselés” (1Móz 22:14; vö. 3Móz 16:2); „elhoz”/„vesz” (1Móz 22:13; vö. 3Móz 16:5); „kos” (1Móz 22:13; vö. 3Mz 16:5). Ez az egyedi intertextualitás azt sugallja, hogy a szerző, aki az engesztelési napról szóló szöveget írta, figyelembe vette az Izsák feláldozásáról szóló leírás szövegét, és szándékosan építette bele ezt a leírást az engesztelési nap perspektívájába.
A leírás megemlíti, hogy Ábrahám miként kötözte meg és ajánlotta fel Izsákot Istennek, ami átlépi az egyén saját, egzisztenciális, vallásos és erkölcsi tapasztalatának határát, itt ugyanis egy próféciával van dolgunk. Az a tény, hogy Isten gondoskodott a feláldozandó kosról, jelképesen utal az engesztelés eszkatologikus napjára, amikor Isten elfogadja azt az áldozatot az emberiség engesztelésének történelmi megvalósítása és Isten országának elnyerése érdekében (Dán 8:14; Dán 7:9-14).
Az ima ereje
Eliézer imájának (1Móz 24:12-14) három része van:
1.    Eliézer Istenhez fordul, aki egyben a történelem és az ő személyes Istene (1Móz 24:12).
2.    Eliézer kezdeményezése sikeréért imádkozik. A héber haqr´eh ige („sikerrel jár”; Károlinál: „hozd elém még ma” – 1Móz 24:123) a „megtörténik” jelentésű garah igéből származik, és az esély, lehetőség gondolatát közvetíti (Ruth 2:3). A szolga arra kéri Istent, hogy teremtsen alkalmat erre a találkozóra. A véletlenvagy sorsszerű szituáció fogalmának itt nincs helye. Az a tény, hogy Isten uralja a körülményeket és a lehetőségeket, azt jelenti, hogy azon paraméterek keretében lép közbe és cselekszik, amelyek az ember távlatából tekintve véletlenszerűeknek tűnnek. Ő a gondviselés Istene, aki megteheti azt, hogy az esemény megtörténjék. Ezt a perspektívát igazolja az a tény is, hogy a szolgáló egészen addig megy el, hogy nemcsak az esemény pillanatát határozza meg (amelynek azonnal meg kellene történnie, 1Móz 24:12), hanem annak helyszínét is, amely annak a helynek kellene lennie, ahol a szolgáló „megpihenteté a tevéket” (1Móz 24:11), és ahol ő is találtatik, azaz „a víz forrása mellett” (1Móz 24:13).
3.    Eliézer pontos feltételeket határoz meg. A menyasszony kiválasztásához a szolga jelet kér az Úrtól. A jelöltnek nemcsak őt, az idegent kell megitatnia, a vedrét leeresztve az irányába (1Móz 24:14), hanem a vele lévő hét tevét is. A szolga azért kért ilyen nehezen megvalósuló jelet, mert biztos akart lenni abban, hogy Isten áll az események mögött (1Móz 24:14; vö. Bír 6:36-40 szakaszával). Nyilvánvaló, hogy ez a próba nem csupán egy természetfeletti jel, amely Isten jóváhagyását tükrözi, hanem a jellem próbája is, amely felfedi az illető lány személyiségi jegyeit, nagylelkűségét, kedvességét, a kérelmeket meghaladó szolgálatkészségét, vendégszeretetét, ahogy fizikai erőnlétét is. A szolga imájának teljesedése már azelőtt elkezdődött, hogy az imáját elmondta volna (1Móz 24:15; vö. Mt 6:8 versével).
Az ima meghallgatásának módjáról készült feljegyzés egy meglepetéssel kezdődik, amit az „íme” mondatszó közvetít, s amely bevezeti Rebekát. Továbbá a Rebeka vállán lévő vederre való utalás (1Móz 24:15) a szolga Istenhez intézett kérésében meghatározott feltételekre céloz (1Móz 24:14). Ezután a nő testi tulajdonságainak említése következik: „szép ábrázatú” és „szűz” (1Móz 24:16). Családi háttere feljogosítja arra, hogy Izsák felesége legyen. A térbeli orientációt szolgáló információ – „aláméne a forrásra” (1Móz 24:16) – további feszültséggel gazdagítja a narrációt. A szolga türelmetlen, mielőbb meg akar győződni arról, hogy Rebeka lesz-e a megfelelő nő (1Móz 24:17), aki, meglepetésére, a próba minden feltételét teljesíti. Leereszti a vedrét (1Móz 24:18), pontosan úgy, ahogy Eliézer az imájában kérte. Rebeka túl is szárnyalja a szolga elvárásait. Nemcsak a kötelességét teszi meg azzal, hogy megitatja az idegent, hanem meg is hívja, hogy igyék a vedréből. És teszi ezt lelkesen, hatékonyan. Eliézer reakciója minderre a csodálkozás, egy szót sem szól (1Móz 24:21).
Jóllehet imádkozott ezért a jelért, mégis elámul e hihetetlen csoda láttán. Mindezek ellenére hitébe továbbra is kétely vegyült: sikerrel járt-e vagy sem (1Móz 24:21). Csak akkor győződik meg küldetése eredményességét illetően, amikor Rebeka házához ér. Ekkor újabb, az Urat áldó imát mond (1Móz 24:27), és úgy érzi, megérkezett úticéljához, teljesedett a prófécia (Ezsd 7:2728; Dán 12:13). Tudatosul benne, hogy Isten nemcsak a szeretet és a kegyelem Istene, hanem az igazságé és a cselekvésé is, aki meghatározza az események sodrását.

III.    ALKALMAZÁS
Az engesztelés jelentősége: Beszélgessetek a csoportban az engesztelés teológiai jelentőségéről, továbbá arról, ahogy ez az igazság személyes életeteket befolyásolja. Mit jelent mindannyiunk számára az engesztelés? Miért van szükségünk engesztelésre? Hogyan beszélnétek erről a szükségről azon posztmodern barátaitoknak, akik nem érzik a megbocsátás szükségét?
Beszélgessetek a Hetednapi Adventista Egyház által hirdetett, a nagy engesztelési nap jelképe és az Úr visszajövetele közötti kapcsolatra vonatkozó igazság lelki és egzisztenciális jelentőségéről. Elemezzétek a profetikus 2300 este és reggel értelmezésének fontosságát (Dán 8:14). Hogyan befolyásolja az életeteket ez a fontos próféciai igazság? Mennyire vagytok képesek hatékonyan, világosan és meggyőzően átadni világi barátaitoknak ezt az igazságot?

Mit jelent az, ha képtelenek vagytok erről beszélni nekik? Miért olyan fontos a nagy engesztelési nap jelképének teljesedéséről szóló igazság vallásos életünk, Istennel való kapcsolatunk, önmagunk és felebarátaink szempontjából? Az ima ereje: Milyen lelki tanulságokat vontatok le Eliézer imatapasztalatából? Említsetek a személyes életetekből olyan helyzeteket, amelyek szemléltetik ezeket a tanulságokat. Mit tanultatok a sikerről ezen élettapasztalatok során? Hogyan erősödött a hitetek ezek nyomán? Megtörtént-e már, hogy Isten nem válaszolt az imátokra? Mit tanultatok ezekből a csalódásokból? Miként erősítettek meg a kudarcélmények és állították helyre a hiteteket? Hogyan magyarázzátok, hogy a jó emberekkel rossz dolgok történnek, a gonoszokkal viszont jók (ld. Préd 9:4,13)?