---

¹ Ti magatok is tudjátok, testvéreim, hogy hozzátok való menetelünk nem volt hiábavaló,
² hanem amint tudjátok, noha előbb szenvedés és bántalmazás ért bennünket Filippiben, bátorságot merítettünk Istenünktől, hogy nektek is hirdessük az Isten evangéliumát sok tusakodással.
³ Mert a mi buzdításunk nem hitegetésből van, nem is tisztátalanságból, sem nem álnokságból,
⁴ hanem mint akiket Isten kipróbált, hogy ránk bízza az evangéliumot, s úgy szólunk, mint akik nem az emberek tetszését keressük, hanem az Istenét, aki megvizsgálja szívünket.
⁵ Mert nem léptünk fel soha hízelgő beszéddel, amint tudjátok, sem leplezett kapzsisággal – Isten a tanúnk –,
⁶ s nem kerestünk emberektől dicsőséget, sem tőletek, sem másoktól.
⁷ Bár tekintéllyel léphettünk volna fel, mint Krisztus apostolai, mégis szelídek voltunk közöttetek, mint a gyermekét dajkáló anya.
⁸ Ennyire megkedveltünk titeket, és készek voltunk közölni veletek nemcsak az Isten evangéliumát, hanem a magunk lelkét is, mivelhogy szeretteinkké lettetek.
⁹ Bizonyára emlékeztek, testvéreim, a mi fáradozásunkra és vesződségünkre, mert éjjel-nappal munkálkodtunk, és úgy hirdettük nektek az Isten evangéliumát, hogy senkit meg ne terheljünk közületek.
¹⁰ Ti vagytok rá a tanúk és Isten, milyen szentül, igazán és feddhetetlenül éltünk közöttetek, akik hisztek.
¹¹ Azt is tudjátok, hogy úgy intettünk és buzdítgattunk egyenként benneteket, mint az apa a gyermekeit,
¹² és kérve kértünk, hogy Istenhez méltó módon éljetek, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket.
¹³ Azért pedig szüntelen hálát adunk Istennek, hogy amikor befogadtátok az Isten általunk hirdetett beszédét, nem úgy fogadtátok, mint emberek beszédét, hanem mint Isten beszédét, aminthogy valóban az, amely munkálkodik is bennetek, akik hisztek.
¹⁴ Mert ti, testvéreim, követői lettetek az Isten gyülekezeteinek, amelyek Júdeában vannak a Krisztus Jézusban, mivelhogy ugyanazt szenvedtétek el ti is saját honfitársaitoktól, mint ők a zsidóktól,
¹⁵ akik megölték az Úr Jézust és a prófétákat, és minket is üldöznek, és Istennek nem tetszenek, és minden ember ellenségei.
¹⁶ Bennünket pedig akadályoznak abban, hogy a pogányoknak prédikáljunk, hogy üdvözüljenek, és így teszik teljessé mindenkor bűneiket, de végül utolérte őket az Isten haragja.
¹⁷ Mi pedig, testvéreim, miután rövid időre elszakadtunk tőletek külsőleg, de szívünkben nem, mert annál inkább, nagy vágyakozással igyekszünk, hogy szemtől szemben láthassunk titeket.
¹⁸ Mert egyszer is, másszor is el akartunk menni hozzátok, kiváltképpen én, Pál, de megakadályozott minket a Sátán.
¹⁹ Mert ki a mi reménységünk, örömünk és dicsekvésünk koronája, ha nem ti a mi Urunk Jézus előtt az ő eljövetelekor?
²⁰ Bizony ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.