1Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta jött ki a világba.
2Erről ismeritek meg az Isten Lelkét: amelyik lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van;
3és amelyik lélek nem tesz vallást Jézusról, az nincs Istentől, és az az antikrisztus, amelyről hallottátok, hogy eljön, és már most a világban van.
4Gyermekeim, ti Istentől vagytok, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van.
5Ők a világból valók, azért a világ szerint szólnak, és a világ hallgat rájuk.
6Mi Istentől vagyunk: aki ismeri Istent, az hallgat ránk, aki nem Istentől van, az nem hallgat ránk. Erről ismerjük meg az igazság lelkét és a tévelygés lelkét.
7Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent.
8Aki nem szeret, nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet.
9Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy az ő egyszülött Fiát küldte el Isten a világra, hogy éljünk általa.
10Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért.
11Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, nekünk is szeretnünk kell egymást.
12Istent soha senki nem látta: ha szeretjük egymást, Isten bennünk marad, és az ő szeretete teljessé lett bennünk.
13Arról ismerjük meg, hogy benne maradunk, és ő mibennünk, hogy a maga Lelkéből adott nekünk.
14És mi láttuk, és bizonyságot is teszünk arról, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ üdvözítőjéül.
15Aki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, Isten megmarad abban, és ő is Istenben.
16És mi megismertük és elhittük Isten irántunk való szeretetét. Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.
17Azzal lesz teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizodalmunk van az ítélet napjához, mert amint ő van, úgy vagyunk mi is e világban.
18A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.
19Mi azért szeretjük őt, mert ő előbb szeretett minket.
20Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, és gyűlöli a maga testvérét, hazug az, mert aki nem szereti a maga testvérét, akit lát, hogyan szeretheti Istent, akit nem lát?
21Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a maga testvérét is.