A KALITKA

Text de memorat

Alapige: „Amelyben örvendeztek, noha most kissé, ha meg kell lenni, szo- morkodtok különféle kísértések között” (1Pt 1:6).

„A kalitkába zárt madár teljes napvilágnál és más zenei hangok hallatán nem énekli azt az éneket, amit a gazdája meg akar tanítani neki. Megtanul itt is egy dallamfoszlányt, ott is egy trillát, de sohasem önálló, teljes dallamot. Ha azonban a gazda letakarja a kalitkát és olyan helyre teszi, ahol a madár csak azt az éneket hallja, amit neki kell megtanulnia, a sötétben újra meg újra megpróbálkozik vele, míg végül megtanulja és aztán rázendít a teljes melódiára. Attól kezdve a világosságban is mindig el tudja azt a dallamot énekelni. Isten is így bánik gyermekeivel. Van egy ének, amit meg akar tanítani nekünk, és ha a szenvedések sötétjében megtanuljuk azt, azután már mindig el tudjuk énekelni” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó, 341. o.).
Figyeljünk fel arra, hogy maga a gazda viszi a madarat a sötétbe!
Azt könnyű megérteni, hogy Sátán okozza a fájdalmat. Viszont Isten is tevékeny szerepet vállalna abban, hogy olyan tűzpróbák felé vezet minket, amelyek során összezavarodunk vagy fájdalmat tapasztalunk?
 

A hét dióhéjban: Milyen bibliai példák jutnak eszünkbe azzal kapcsolatban, amikor maga az Úr vezeti népét olyan tapasztalatokba, amelyekről tudja, hogy szenvedéssel is fognak járni? Vajon milyen új énekeket akart megtanítani az embereknek?

EGW idézet

Ne furcsálljuk a próbákat, hanem úgy tekintsünk azokra, mint megtisztításunk és megerősítésünk eszközeire. Jakab apostol a következőképpen figyelmeztet: „Teljes örömnek tartsátok, atyámfiai, mikor különféle kísértésekbe estek, tudván, hogy a ti hiteteknek megpróbáltatása kitartást szerez.” (Jak 1:2–3)
Az eljövendő életben fogjuk majd megérteni azokat az eseményeket, amelyek oly sok nehézséget okoztak. Akkor ismerjük fel, hogy milyen erős segítségünk volt, és Isten elküldte angyalait azért, hogy oltalmazzanak bennünket, amikor megfogadtuk Igéjének tanácsait.
Mindazoknak, akik elfogadják Őt, Krisztus erőt ad, hogy Isten fiaivá válhassanak. Minden szükségben a segítségünk. Szégyellnünk kellene, hogy könnyen ingadozó hittel rendelkezünk csupán. Akik legyőzetnek, csak önmagukat okolhatják, hogy nem szálltak szembe az ellenséggel. De akik úgy döntenek, hogy Krisztus elé járulnak, azok megkapják a szükséges segítséget. – In Heavenly Places, 257. o.

„Amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek, amik csak jóhírűek; ha van valami erény, és ha van valami dicséret, ezekről gondolkodjatok.” (Fil 4:8) Ez komoly imádkozást és szüntelen őrködést kíván. A Szentlélek állandó befolyása legyen támaszunk, aki gondolatainkat fölfelé irányítja és rászoktatja arra, hogy tiszta és szent dolgokkal foglalkozzon. Nekünk szorgalmasan kell tanulmányoznunk Isten Igéjét. A zsoltáríró ezeket mondja: „Mi módon őrizheti meg tisztán az ifjú az ő útát, ha nem a te beszédednek megtartása által?” És ismét: „Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.” (Zsolt 119:9,11) – Pátriárkák és próféták, 460. o.

Az Úr eszközeinek megszentelt lelkesedéssel kell rendelkezniük, olyan lelkesedéssel, amely teljesen az Úr hatása alatt áll. A viharos idők úgyis sebesen közelednek felénk, azért ne tegyünk semmit, ami siettetné azokat. A nehéz idők úgy jönnek majd ránk, hogy Istenhez hajtanak mindenkit, aki az övé, csakis az övé kíván lenni. Míg a megpróbáltatás tüze meg nem próbál, és be nem bizonyítja, addig mi sem ismerjük magunkat. Ezért helytelen mérlegre tennünk mások jellemét, és elítélnünk azokat, akik még nem nyerték el a harmadik angyal üzenetének világosságát.
Ha azt akarjuk, hogy az emberek meggyőződjenek, hogy az igazság, melyben hiszünk, megszenteli a lelket és átalakítja a jellemet, akkor ne támadjuk őket szüntelenül szenvedélyes vádakkal. Ez arra a következtetésre készteti őket, hogy az általunk vallott tanítás nem lehet keresztény, mert nem tesz minket szeretetteljessé, előzékennyé és tisztelettudóvá. A kereszténység nem harcias vádakban és kárhoztatásban nyilvánul meg. […]
Világunk egyik átka az elsőbbség szeretete. Szemmel látható ez az egyházakban és társadalomban mindenfelé. Az emberek azzal kötik le magukat, hogy hatalmat és népszerűséget biztosítsanak maguknak. Nagy bánatunkra és szégyenünkre a szombatünneplők körében is ez a lelkület üti fel a fejét. De a lelki eredményesség csak azokat látogatja meg, akik Krisztus iskolájában szelídséget és alázatot tanulnak. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 6. köt., 396–397. o.
 

„A fáraó közeledett. Izráel fiai pedig föltekintettek, és látták, hogy az egyiptomiak utánuk eredtek. Ekkor nagy félelem fogta el őket, és segítségért kiáltottak Izráel fiai az Úrhoz” (2Móz 14:10, RÚF).
Előfordult már velünk, hogy becsaptak, csapdába csaltak vagy zsákutcába tévedtünk? Ez akár kellemes élmény is lehet, például amikor belépünk egy szobába, ahol várnak ránk a barátaink, és egyszerre kiáltják, hogy „Meglepetés! Boldog születésnapot!” Máskor megdöbbentő lehet, méghozzá egészen kellemetlen módon. Elképzelhető, hogy erőszakoskodtak velünk az iskolában, vagy egy kollégánk le akart minket járatni.
Az Úr az izraeliták előtt haladt attól kezdve, hogy elhagyták Egyiptomot, amíg el nem értek az ígéret földjére: „Nappal felhőoszlopban, hogy vezesse őket az úton, éjjel meg tűzoszlopban, hogy világítson nekik, és éjjel-nappal mehessenek” (2Móz 13:21, RÚF). Egész útjuk során vezette őket. Viszont figyeljük meg, hogy először hová vitte őket: oda, ahol előttük tenger volt, hegyek mindkét oldalon, a fáraó serege pedig látótávolságon belül, pont mögöttük!
 

1. Olvassuk el Mózes második könyve 14. fejezetét! Miért vitte Isten az izraelitákat olyan helyre, ahol tudta, hogy rettegni fognak?

Az „oszlop” követése nem biztosít bennünket arról, hogy mindig boldogok leszünk. Kemény tapasztalat is lehet, mert az igazságban való nevelés folytán olyan helyekre is eljutunk, amelyek próbára teszik a szívünket – ami természetéből adódóan csalárd (Jer 17:9). A nehéz helyzetben onnan lehet igazán tudni, hogy valóban Istent követjük-e, ha nyitottak vagyunk a tanítására, és következetesen alárendeljük az elménket és a szívünket a vezetésének, nem abból, ha nincsenek próbák és nem élünk át fájdalmat.

2. Mit tanultak meg az izraeliták ebből az esetből (2Móz 14:31)?

Időnként miért nehéz bízni Istenben még akkor is, ha ismerjük sok csodálatos ígéretét? Idézzünk fel néhány kemény helyzetet, amelybe szerintünk az Úr terelt minket, hogy megtanítson „hinni” és Őt „félni”!

EGW idézet

Úgy tűnik, hogy Izráel gyermekeinek gonosz és hitetlen volt a szíve. Nem voltak hajlandók tovább tűrni a kemény pusztai létet. Az útjukon felbukkanó nehézségeket leküzdhetetlennek tartották. Istenbe vetett bizalmuk megingott, és nem láttak mást maguk előtt, csak a halált. […] Az Úr az éhínség és a nehézségek közé vezette őket, hogy a szívük térjen Őhozzá, aki addig mindig megsegítette őket, hogy higgyenek. Kész volt a segítségükre sietni. Ha szükségükben az Urat hívták volna, akkor  megmutatja  nekik  szeretetének  és  állandó  gondoskodásának bizonyítékait. Ellenben úgy tűnt, hogy csak annyira hajlandók az Úrban bízni, amennyit a szemük érzékelt az isteni hatalom megnyilvánulásaiból. Ha igazi hittel és Istenbe vetett erős bizalommal rendelkeztek volna, a nehézségek és az akadályok, de még a szenvedések is elviselhetőbbé válnak számukra, hiszen korábban Isten csodálatos módon szabadította meg őket a rabszolgaságból. Ezen felül az Úr megígérte, hogy ha engedelmeskednek a parancsolatainak, a betegségben is mellettük lesz. Kijelentette: „Én az Úr vagyok, a te gyógyítód.” – Spiritual Gifts, 3. köt., 249–250. o.

Izráel népének hitetlensége és zúgolódása Isten mai népét szemlélteti. Sokan… még önmagukat sem ismerik. Isten apró dolgokkal teszi próbára a hitüket, amit ők ugyanolyan rosszul viselnek, mint hajdan Izráel gyermekei. […]
Amikor nehézségek adódnak és egyre nehezebb az út – ilyenkor Isten iránti hitük és szeretetük megpróbáltatik –, akkor visszahúzódva zúgolódnak a folyamat miatt, amellyel Isten meg akarja tisztítani őket. Szeretetükről nem bizonyosodott be, hogy megtisztult és tökéletessé vált, és nem áll készen bármit elszenvedni az Úrért. A menny Istenének gyermekei erős, tevékeny és tartós hittel rendelkezzenek. Így szólnak majd: „Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az Ő szent nevét, mert jót tett velem.” – Spiritual Gifts, 3. köt., 251–252. o.

Az ótestamentumi történelem azért maradt fenn, hogy tanulságul szolgáljon az eljövendő nemzedékek számára… Mind az Ó-, mind pedig az Újtestamentum az Isten parancsolatai iránti engedelmesség elvét tanítja, mint az Istenéhez hasonló élet biztosítékát, mivel az engedelmesség révén az isteni természet részeseivé válunk, és megtanulunk elszakadni a világi kívánságok okozta romlottságtól. Ennek érdekében tanulmányoznunk kell a Szentírást, és engedelmeskednünk kell a bibliai elveknek, amelyek értékesebbek az aranynál. Ezeket kell beépítenünk a mindennapi életünkbe. – Letter 342, 1907. szeptember 2.

„És elindula Izráel fiainak egész gyülekezete a Szin pusztájából, az Úr rendeléséhez képest az ő útjok rendje szerint, és tábort ütének Refidimben. De a népnek nem vala inni való vize” (2Móz 17:1). Talán nem kapunk meg mindent Istentől, amit szeretnénk, de vajon nem számíthatunk mindarra, amire szükségünk van? Nem arra, amiről azt hisszük, hogy szükségünk van, hanem arra, ami tényleg kell. A víz létszükséglet volt az izraelitáknak. Miután az Úr átvezette őket a Vörös-tengeren, három napon át követték Őt a forró, száraz sivatagban. Érthető a kétségbeesésük, főként a pusztában, ahol létkérdés, hogy találjanak vizet. Mikor kapják meg a vizet, amire szükségük van? Tehát merre vezeti Isten őket? Az oszlop Márába ment, ahol végre van víz. A nép bizonyára izgatott lett. Viszont amikor megkóstolták, azonnal kiköpték, mert keserű volt. „Ekkor zúgolódni kezdett a nép Mózes ellen, és ezt mondta: Mit igyunk” (2Móz 15:24, RÚF)? Majd néhány nappal később Isten újra megteszi. Ez alkalommal az oszlop olyan helyen áll meg, ahol egyáltalán nincs víz (2Móz 17:1).

3. Olvassuk el 2Móz 15:22-27 és 17:1-17 szakaszait! Mit mutatott meg Isten önmagáról Izraelnek Márában és Refidimben? Mit kellett volna a népnek megtanulnia?

Mit kérdezett Izrael népe Refidimben (2Móz 17:7)? Volt már, hogy ezt a kérdést tettük fel mi is? Ha igen, miért? Hogyan éreztük magunkat, és mit tanultunk meg azután, hogy választ kaptunk? Hányszor kellett feleletet kapnunk ahhoz, hogy egyáltalán ne is tegyünk fel ilyen kérdést?

EGW idézet

Izráel gyermekei Isten parancsolatai által lettek elvezetve Refidimbe, egy olyan helyre, ahol nem volt ivóvíz. Az Úr a felhősoszlopból vezette őket, és a nép az Ő határozott utasításai alapján táborozott ott le. Isten tudta, hogy Refidimben nem lesz víz, és azért vezette oda népét, hogy a hitüket próbára tegye. – Reflecting Christ, 353. o. 24    

Mózes ráütött a kősziklára, és mivel Krisztus állt mellette, fakasztott vizet a kősziklából. A nép megkísértette az Urat szomjúságában, és így szólt: „Ha az Úr hozott minket ide, miért nem ad nekünk vizet és kenyeret?” Mózes megijedt e bűnös hitetlenség láttán, hogy Isten megbünteti őket gonosz zúgolódásukért. Az Úr megpróbálta népének hitét, azonban ők nem állták ki a próbát. Ételért és vízért zúgolódtak, és Mózesre panaszkodtak. Hitetlenségük miatt Isten megengedte, hogy ellenségeik háborút indítsanak ellenük, hogy kinyilváníthassa népének, hogy honnan származik erejük. – A megváltás története, 132. o. 

„Ímé én oda állok te elődbe a sziklára a Hóreben, és te sújts a sziklára, és víz jő ki abból, hogy igyék a nép. És úgy cselekedék Mózes Izráel vénei szeme láttára.” (2Móz 17:6) […] Friss víz a száraz és kiaszott területen… íme a mennyei kegyelem azon bizonyítéka, amelyet csak Krisztus adhat, és amely a lélek tisztulását és felüdülést eredményezi az élő víz által. Aki Krisztusban lakozik, a kegyelem és az erő sosem kiapadó forrását leli Őbenne. – That I May Know Him, 23. o.

„Jézus pedig Szentlélekkel telve visszatért a Jordántól, és a Lélektől vezetve a pusztában töltött negyven napot, ahol az ördög megkísértette. Nem evett semmit azokban a napokban, de azok elmúltával megéhezett” (Lk 4:1-2, ÚRK).

 

4. Olvassuk el Lk 4:1-13 részét! Milyen tanulságokat vonhatunk le ebből az esetből a kísértéssel szembeni ellenállásról, illetve arról, hogy ne adjuk be a derekunkat a bűnnek?

Azért nehéz ügy a kísértés, mert olyan dolgokra irányul, amelyekre valóban vágyunk. Ráadásul úgy tűnik, hogy mindig a leggyengébb pillanatainkban jön. Lukács 4. fejezete leírja Jézus megkísértése történetének az elejét, ami nem könnyű problémákat vet fel. Első ránézésre úgy tűnik, hogy a Szentlélek viszi Jézust a kísértésbe, viszont Isten sosem kísért bennünket (Jak 1:13). Ám ahogy azt már láttuk, az Úr időnként valóban tűzpróbába vezet. A 4. fejezetből kitűnik, hogy a Szentlélek irányíthat olyan megpróbáltatások felé, ahol ki vagyunk téve Sátán vad kísértéseinek. Amikor erősek ezek a kísértések, félreérthetjük a helyzetet, azt képzelhetjük, hogy nem jól követtük Istent. Viszont ez nem feltétlenül igaz. „Ha nehéz helyzetbe jutunk, gyakran kételkedünk Isten Lelkének vezetésében. Jézust viszont Isten Lelke vezette a pusztába, hogy Sátán megkísértse. Ha Isten megengedi a próbákat, akkor ezzel javunkat szolgáló célja van. Jézus nem élt vissza Isten ígéreteivel, nem kereste önként a kísértést, és nem esett kétségbe, amikor jött a kísértés. Mi se cselekedjünk másképp” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 98. o.)!
Időnként megperzselődünk az olvasztótégelyben ahelyett, hogy megtisztulnánk. Éppen ezért megnyugtató a tudat, hogy amikor megtörünk a kísértés alatt, utána ismét képesek lehetünk még reménykedni, mert Jézus szilárdan kitartott. A jó hír az, hogy Isten nem vet el, el sem hagy minket, mivel Krisztus hordozza a bűneinket, megfizette az árát a kísértéssel szembeni sikertelen ellenállásunknak (bármi legyen is az), illetve nehezebb tűzpróbát kellett kiállnia mindannál, amivel nekünk valaha is szembe kell néznünk. Van remény, még annak a számára is, aki a bűnösök között az első (1Tim 1:15)!
Kérjük az Urat, hogy tanítsa meg nekünk, hogyan alkalmazhatjuk Jézus példájának tanulságait az életünkben! Emlékezzünk arra, hogy sosem kell alulmaradnunk a kísértéssel szemben! Arra is gondoljunk viszont, hogy ha mégis megtörténne, van Megváltónk!

EGW idézet

A bűneset után Sátán kijelentette, hogy az emberek beigazolták képtelenségüket Isten törvényének betöltésére, és erről az egész világegyetemet meg akarta győzni. Sátán szavai igaznak látszottak. Krisztus azért jött, hogy leleplezze a csalót. A menny fenséges Istene magára vállalta az ember útját, és ugyanazokkal az eszközökkel élve, melyeket az ember is igénybe vehet, kiállta Sátán kísértéseit, mint ahogy az embernek is ki kell azokat állnia. Ez volt az egyetlen módja annak, hogy a bukott ember isteni természet részesévé válhasson. Az emberi természet felvételével Krisztus megismerte az emberek megpróbáltatásait és fájdalmait, valamint az őket szorongató kísértéseket. A bűnt nem ismerő angyalok nem tudtak együtt érezni az emberrel különös megpróbáltatásaiban. Krisztus azonban leereszkedett, és magára vette emberi természetünket. Hozzánk hasonlóan mindenben megkísértetett, hogy megtudja, hogyan segítsen azokon, akik megkísértetnek. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 252. o.

Sátán Krisztusnak ajánlotta fel a világ trónjait, országait és azok dicsőségét, ha leborulva imádja őt. Soha ember olyan hatalmas kísértésekkel nem szembesült, mint amivel Sátán Krisztust támadta. […] Sátán eredményesebb, mikor az embert környékezi meg. Mindazt a pénzt, nyereséget, földet, hatalmat, megtiszteltetést és gazdagságot neked adom cserébe, de miért? Az ördög feltétele, hogy feladjuk becsületességünket, tompítsuk lelkiismeretességünket, és engedjünk szabad teret önzésünknek. Mivel az emberek ragaszkodnak földi érdekeikhez, Sátán megszerzi mindazt a hódolatot, amit csak kíván. Nyitva előtte az ajtó, hogy ha tetszik, betegye lábát a türelmetlenség, az önszeretet, a büszkeség, az irigykedés, a becstelen üzletelés és további gonosz tettek hírhedt kíséretével. Megbűvöli az embert, és alattomosan romlásba csalogatja. Ha bensőnkben és életünkben átengedjük magunkat a világiasságnak, akkor az ördög elégedett. Krisztus példája előttünk áll. Urunk legyőzte az ellenfelet, megmutatva, hogyan győzhetünk mi is. Jézus a Szentírással szegült ellene az ördögnek… Előttünk áll Krisztus példája. Ha a keresztény kutatná, ha követné a Szentírást, akkor megerősödne, hogy szembeszálljon az agyafúrt, csökönyös, szívós ellenféllel. De mert elhanyagolja Isten szavát, ezért szerencsétlenség és vereség éri őt. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 4. köt., 45. o.

A Sátán elleni küzdelemben minden ember megkaphatja azt a segítséget, amivel Krisztus rendelkezett. Nem szükséges elbuknunk. Több mint győztesek lehetünk Ő általa, aki szeretett minket, és életét adta értünk. „Mert áron vétettetek meg…” (1Kor 6:20). Milyen áron! Isten Fia emberként ugyanazokkal az ellenállhatatlannak látszó kísértésekkel küzdött, melyek az embereket érik – az étvágy kielégítése, magabiztosan olyan útra térni, amelyet nem Isten választott számunkra, e világ istenének imádása; s mindez azért, hogy az örökkévaló örömöt feláldozzák az élet csábító élvezetei miatt. Mindenki kísértetik, de a Biblia kijelenti, hogy nem kísértethetünk feljebb, mint azt elszenvedni tudnánk. Visszaverhetjük és legyőzhetjük a ravasz ellenséget. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 95. o.

5. Olvassuk el 1Pt 1:6-7 verseit! Mit mond itt Péter?
 

Péter olyanoknak ír, akik nehézségekkel küszködtek, és gyakran igen egyedül érezték magukat. Isten választottait szólította meg, akik „Pon­ tusban, Galátziában, Kappadóciában, Ázsiában és Bithiniában elszé­ ledt jövevények” voltak (1Pt 1:1). Ez a terület ma Törökország nyugati részeként ismert. Néhány verssel később kifejezi az apostol, hogy tudja,„különféle kísértések között” szomorkodnak (1Pt 1:6).

6. Mit ért Péter azon, hogy „elszéledt jövevények”? Még mivel tetézte a megpróbáltatásaikat ez az állapot?

Abban az időben újdonságnak számított, ha valaki keresztény volt. A hívők kevesen, sokszor kisebbségben voltak, akiket a legjobb esetben félreértettek, a legrosszabb esetben pedig üldöztek. Péter viszont azzal bátorítja őket, hogy a próbák nem véletlenszerűek, kaotikusak (1Pt 1:6-7). Akik kitartanak a „különféle kísértések között”, azoknak a célja az őszinte hit.
 

7. Olvassuk el 1Pt 1:6-9 részét! A próbák között legfőképpen mivel bátorítja Péter ezeket az embereket? Mit jelentsen a számunkra is ez a reménység?
 

Mennyiben mérhetők össze ezek a próbák az örökkévalósággal, ami Krisztus visszajövetelekor vár rájuk, bármit is szenvedjenek éppen? Péter szavai nekünk is Istentől jövő üzenetek, mindegy, hogy pontosan mi előtt állunk. Akármilyen nehezek vagy fájdalmasak legyenek is a próbáink, sosem szabad szem elől tévesztenünk a végső célt, az örök életet az új égen és új földön, ahol nem lesz fájdalom, sem szenvedés, sem halál! Ilyen ígéret birtokában, amit Jézus a halálával biztosított, különösen fontos, hogy ne veszítsük el a hitünket, hanem a nehézségeink között inkább kérjük az Urat: tisztítson meg mindattól, ami csak a hitünk útjában áll!

EGW idézet

Tele vagy bánattal? Rögzítsd tekintetedet a fedhetetlenség Napjára. Ne próbáld kiküszöbölni összes nehézségedet, hanem fordítsd arcodat a fény, Isten királyi széke felé. Mit látsz ott? A szövetség szivárványívét, Isten élő ígéretét. Alatta a kegyelem királyiszéke. S aki magáévá teszi az irgalom gondoskodásait, melyeket Isten nyújt, s nagyra értékeli Krisztus életének és halálának érdemeit, annak a szivárványban áldott bizonyossága van, hogy az Atya elfogadja őt, míg királyi széke áll. Hitre van szükséged. Ne hagyd ingadozni hitedet. Harcold meg a hit nemes harcát, és nyerd el az örök életet. Súlyos küzdelem lesz ez, de harcold meg bármi áron is, mert Isten ígéretei igenek és ámenek Krisztusban. Tedd kezedet Jézus kezébe. Nehézségeket kell legyőzni, de tökéletes angyalok segítik erejükkel Isten népét. Tekints Sionra, harcolj a dicső városért! Dicső korona és mennyei szövőszéken szőtt ruha várja a győzőt. Bár Sátán ösvényedre is veti pokoli árnyékát, s próbálja elrejteni előled a titokzatos létrát, mely Isten királyi székétől a földre nyúlik, s amin angyalok – az üdvösség örököseinek szolgáló lelkek – járnak föl s alá, mégis törekedj felfelé, helyezd lábadat fokról fokra, s nyomulj a mindenható királyi székéig. – Értelem, jellem, egyéniség, 2. köt., 462. o.

Péter írhatta tehát: „Amelyben örvendeztek, noha most kissé, ha meg kell lenni, szomorkodtok különféle kísértések között, hogy a ti kipróbált hitetek, ami sokkal becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál, dicséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak találtassék a Jézus Krisztus megjelenésekor, akit, noha nem láttatok, szerettek; akiben, noha most nem látjátok, de hisztek benne, kibeszélhetetlen és dicsőült örömmel örvendeztek; elérvén hitetek célját, a lélek idvességét.” (1Pt 1:6–9)Az apostol szavait az összes korszak hívőinek tanulságára írta, de különös jelentőséggel bírnak azok számára, akik akkor élnek, amikor „minden dolog vége elközelgett”. Intelmeire, figyelmeztetéseire, hitbuzgó szavaira és bátorításaira minden léleknek szüksége van, aki hitében „mindvégig erősen” akar kitartani (Zsid 3:14).
Az apostol igyekezett a hívőket kioktatni, hogy milyen fontos féken tartani gondolataikat, nehogy tiltott területekre kalandozzanak, és erőik haszontalanságokra forgácsolódjanak szét. Aki nem akar Sátán támadásainak áldozatául esni, őrizze jól a lelkéhez vezető utakat. – Az apostolok története, 518. o.
 

Volt egy fiatalember, kit nevezzünk most Alexnek. Igen zűrös gyerekkora volt: kábítószerek, erőszak és a börtönt is megjárta. Ám egy gyülekezeti tag kedvessége folytán (akit Alex korábban meglopott) hallott Istenről, és átadta az életét Krisztusnak. Továbbra is akadtak még gondjai és bajai, illetve körüllengték múltjának egyes velejárói, de Jézusban új ember lett. Szerette Istent, amit azzal akart kifejezni, hogy engedelmeskedik a parancsolatainak (1Jn 5:1-2). Egyszer Alex úgy érezte, hogy az Úr lelkésznek hívja. Minden jel arra mutatott, ő pedig habozás nélkül felelt Isten hívására.
A főiskolán egy darabig minden jól ment, majd hirtelen egyik dolog siklott félre a másik után, az élete szétesett. Kiapadt a pénzforrása, aztán egy közeli barátja fordult ellene és hamis vádakkal illette, amelyek rontották a hírnevét. Később állandóan betegeskedett, de senki sem tudta megállapítani, hogy mi a baja. Ez már a tanulmányaira is kihatott, félt, hogy ki fog maradni a főiskoláról. Ráadásul kemény küzdelmet jelentett számára a drog, ami a környéken szabadon elérhető volt. Egyszer el is bukott azon a téren. Nem értette, hogy miért történik mindez, hiszen az Úr vezette az iskolába. Vajon tévedett volna? Ha igen, akkor csak egy óriási félreértés lenne az Istennel való tapasztalata? Kétségbe vonta még a hite legalapvetőbb elemeit is.

8. Képzeljük el, hogy a válsága közben Alex hozzánk fordul tanácsért! Mit mondanánk neki? Milyen saját tapasztalatunk segíthetne egy hozzá hasonló helyzetben levőnek? Hogyan segíthetnek a következő versek ilyen körülmények között: Példabeszédek 3. fejezet; Jer 29:13; Róm 8:28, 2Kor 12:9; Zsid 13:5?
 

A hívők közül szinte mindenki átment olyan válságon, amikor kísértést érzett, hogy kételkedjen az Úr vezetésében. Ilyen helyzetben fontos, hogy az ígéretekbe kapaszkodjunk, idézzük az emlékezetünkbe azt, ahogyan a múltban vezetett minket Isten, és imádkozzunk hitért, erőért. Az Úr sosem mond le rólunk. A következő kérdést kell feltennünk magunknak: hogyan állhatunk ellent annak a kísértésnek, hogy feladjuk az Istenbe vetett bizalmunkat?

EGW idézet

Istent nem azért kell kérnünk, hogy bizonyítsa be: megtartja-e ígéretét, hanem mert tudjuk, hogy beváltja azokat; és azért sem, hogy bebizonyítsa: szeret minket, hanem azért, mert szeret.
„Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” (Zsid 11:6) A hit azonban semmilyen téren nem hozható rokonságba az elbizakodottsággal. Csakis az lehet biztonságban az elbizakodottsággal szemben, akinek igazi hite van, mivel az elbizakodottság a hit hamisítványa. A hit igényli Isten ígéreteit, és az engedelmesség gyümölcseit termi. Az elbizakodottság is igényli az ígéreteket, de úgy használja fel  őket,  ahogyan  Sátán:  a  törvényszegés  mentegetésére. A hit ősszüleinket az Isten szeretetében való bizalomra vezérelte volna, engedelmességre a parancsolatai iránt. Az elbizakodottság arra késztette őket,  hogy  az  Úr  törvényét  áthágják,  és  azt  higgyék,  hogy  az Ő nagy szeretete megmenti őket a bűn következményétől. Nem hit az, amely az ég kegyét igényli anélkül, hogy teljesítené a feltételeket, amelyekhez a kegyelem kötve van. Az őszinte hit alapja a Szentírás ígéreteiben és rendelkezéseiben van. – Jézus élete, 125–126. o.
A gondviselő Isten különféle helyzetekbe és körülményekbe viszi bele őket, hogy felfedezzék jellemük előttük is rejtett fogyatékosságait. Alkalmat ad nekik arra, hogy ezeket a hibákat kijavítsák, és alkalmassá tegyék magukat szolgálatára. Sokszor beleengedi őket a szenvedések tüzébe, hogy megtisztuljanak. […]
Az Úr beleengedi választottait a szenvedések kohójába, hogy meglássa,  milyen  a  természetük,  és  alkalmassá  tehetők-e  szolgálatára. – A nagy Orvos lábnyomán, 471. o.

Tegyétek inkább azt, ami a legközelebb van hozzátok. Végezzétek, még ha veszedelmek és nehézségek közé vezet is a misszió mezején. De nagyon kérlek, ne panaszkodjatok a nehézségek és az áldozatok miatt! Nézzétek a valdenseket! Gondolkozzatok el azon, hogyan juttatták el ők az evangélium fényét a sötétségbe borult gondolkodású emberekhez. Ne akarjátok ebben az életben elnyerni a jutalmat, hanem mindenki szilárdan a versenyfutás végén váró díjra szegezze a tekintetét! Férfiakra és nőkre van most szükség, akik olyan pontosan teljesítik kötelességeiket, amint az iránytű mutat a föld mágneses pólusa felé. Olyanokra, akik akkor is teszik a dolgukat, ha nem egyengették el az utat előttük, és nem távolítottak el a lábuk elől minden akadályt. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 406. o.
 

Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, „Kivonulás” c. fejezet; „A Vörös-tengertől a Sínai-hegyig” c. fejezet. Jézus élete, „A megkísértés” c. fejezet.
„Annak idején az Úr Refidimbe vezette a népét, de minket is vihet oda, hogy próbára tegye a hűségünket. Nem mindig vezet kellemes helyekre. Ha úgy tenne, önelégültségünkben megfeledkeznénk arról, hogy Ő a segítőnk. Arra vágyik, hogy felfedje magát nekünk, és feltárja a rendelkezésünkre álló bőséges erőforrásokat. Azért engedi az utunkba a próbákat és a csalódást, hogy felismerjük, mennyire rászorulunk a segítségére és megtanuljuk Őt segítségül hívni. Hűs patakot képes fakasztani a kemény sziklából. Nem tudjuk meg egészen addig, amíg szemtől szemben nem leszünk vele, amikor úgy látunk majd, ahogy minket látnak, és úgy ismerünk, ahogy minket ismernek, hogy mennyi terhet hordozott értünk, és még mennyit vett volna magára boldogan, ha gyermeki hittel hozzá vittük volna azokat” (Ellen G. White: „Rephidim” c. cikke, Advent Review and Sabbath Herald. 1903. április 7.).


Naponkénti tanulmányozásra: 5Mózes 18-24;
Ellen G. White: Evangelizálás, „Amikor a hangos kiáltás elhangzik” c. alfejezet

1.    Mit nem enged meg Izrael Istene?

2.    Mely férfiak kaptak felmentést a háborúban való részvétel alól?

3.    Milyen büntetés várt a pártütő, makacs, engedetlen, tobzódó és részeges fiakra?

4.    Mit mond a Biblia azoknak, akik nem tesznek fogadást?

5.    Milyen erő fog újból megnyilatkozni az idők végezetén?
 

Általános áttekintés 
Az elmúlt héten több próbatípust is megvizsgáltunk, jelen tanulmányunkban a lelki éretté válás próbáival foglalkozunk. Való igaz, hogy számos gondunkat mi magunk okozzuk, viszont végsősoron Isten a világegyetemnek, a nemzetek történelmének és minden egyes embernek a szuverén Ura. Isten azt akarja, hogy egyénekként, családokként, közösségként és népként fejlődjünk. Bukott voltunk kontextusában a lelki fejlődés új dimenzióba lép.
Isten a kegyelme által ment meg minket. Jézus Krisztus helyettes áldozata – és áldozata hittel való elfogadása – révén igazaknak nyilvánít minket. Isten kegyelme azonban nem olcsó, vallomások szintjén rekedt gyógymód. Kegyelmének célja a nevelés és az átalakítás. Az élet és az üdvösség nem elméleti tapasztalat. Csak akkor fejlődünk, ha valóban megtapasztaljuk Urunk irántunk való feltétel nélküli szeretetét, elhatározzuk, hogy a magunk során fenntartások nélkül mi is szeretjük Őt, együtt élünk vele, megengedve neki, hogy Ő is együtt éljen velünk. Lévén, hogy mi is, Isten is az egyetemes küzdelem résztvevői vagyunk, elkötelezzük magunkat, hogy Isten mellett harcolunk, az Ő országát támogatjuk, válaszként arra, hogy megszabadított a bűn és Sátán uralmától. Ily módon Isten a seregek Ura lesz, aki végig mellettünk lesz ebben a tapasztalatban, és a növekedés, átalakulás felé vezet minket.
Isten vezet minket küzdelmeink során ebben az elbukott világban. Ez a gondolat vigasztal, erőt ad és bizalmat ébreszt bennünk Isten iránt.
Csak akkor növekedhetünk és alakulhatunk át, ha Isten vezet minket életünk küzdelmeiben.

„Ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól!”
2013-ban Ferenc pápa nagy port kavart azzal, hogy jóváhagyott egy fontos változtatást a Miatyánkban. Eszerint a „ne vígy minket kísértésbe” kifejezés helyett az új római-katolikus változatban az Úr Imájában a következő megfogalmazás áll: „Ne engedd, hogy kísértésbe essünk!” A pápa legfontosabb érve az volt, hogy a „ne vígy minket kísértésbe” fordítás pasztorálteológiai szempontból téves, mivel ez a kifejezés Sátán helyett Istent azonosítja kísértőként. Egy apa – hangoztatta a pápa – nem vinné kísértésbe a gyermekét, hanem inkább segítene rajta, ha elesik. Könnyen
tisztáznánk Istent a kísértő státusza alól.
Semmi sem indokolja a Miatyánk szövegének megváltoztatását. Számos más bibliai kifejezés értelmezése körül nehézségek léptek fel. A bibliai és teológiatörténeti hermeneutika elvei arra tanítanak bennünket, hogy meg kell próbálnunk megérteni a szöveget és annak üzenetét, nem pedig megváltoztatni magát az eredeti textust vagy annak fordítását, hogy ily módon egy bizonyos személynek vagy kultúrkörnek tetsző módon fejtsük meg a titkait.
Mt 6:13 szövegének, a benne található kulcsszavaknak, illetve a textus szűkebb-tágabb környezetének rövid vizsgálata segít jobban megértenünk ezt a kifejezést. Az Újtestamentum görög nyelvén mind Mt 6:13, mind Lk 11:4 versében pontosan ugyanaz a kifejezés szerepel, aminek fordítása: „Ne vígy minket kísértésbe!”, és a legtöbb fordítás ekként tolmácsolja – helyesen – a szöveget. Ahelyett, hogy e bibliai ige újrafogalmazására vagy -értelmezésére tennénk próbálkozást, inkább a helyes jelentését kellene megértenünk. A szöveg kulcsfontosságú igéje, a „ne vígy” az eispheró ige aktív aoristos igeidejű formájában szerepel, kötőmódban, aminek jelentése „bevinni”, „bevezetni” (Henry George Lindell és Robert Scott: A Greek–English Lexicon, Clarendon, Oxford, 1996, 497. o.). Tehát Jézus valóban ezt akarta mondani: „Ne vígy kísértésbe”, és nem azt, hogy „Ne engedd, hogy kísértésbe essünk”. Mt 26:41-ben (lásd Mk 14:38; Lk 22:40, 46) Jézus olyasvalaminek írja le a kísértést, mint amibe valaki beleeshet vagy belejuthat (BTH).
Akik ennek a kifejezésnek a helyettesítése mellett érvelnek a Miatyánk szövegében, a „kísértés” szóra összpontosítanak, és azt a következtetést vonják le, hogy Isten nem kísérthet meg minket, mivel Ő nem lehet kísértés forrása. A „kísértés” szóval fordított görög kifejezésnek azonban két külön jelentése van (peirasmos). Az első jelentés maga a „kísértés”, és a bűnre csábítás értelmét hordozza magában (lásd Mt 26:41; 1Tim 6:9). Ebben az értelemben valóban igaz az, hogy Isten nem visz, nem vihet minket kísértésbe, mivelhogy nem Ő a kísértő, amint az Jak 1:13–14 szakaszából egyértelműen kiderül. A peirasmos főnév második jelentése azonban a „kísérlet”, „(meg)próbálás”, „tesztelés”, „próba”. Gal 4:14-ben Pál betegsége kísértés/próba volt a Galáciabeliek számára, 1Pt 4:12-ben pedig Péter azt tanácsolja a keresztényeknek, hogy ne rémüljenek meg az életükben bekövetkező próbáktól, szenvedéstől.

Lehet, hogy Jakab adja a legvilágosabb magyarázatot a megkísértés folyamatára, főleg hogy ugyanabban az igeszakaszban a „kísértés” mindkét jelentését használja. Az általa kijelentettek értelmében a keresztények örömmel és türelmes hozzáállással viszonyulnak a próbákhoz (Jak 1:2, 12), és nem kell azt mondaniuk, hogy Isten kísérti őket, hiszen Isten senkit sem kísért (Jak 1:13). Inkább a keresztény távolodik el Istentől, amikor saját vágyai kísértéseinek engedelmeskedik (Jak 1:14). Az Újtestamentumban tehát a kísértés jelenthet bűnre való csábítást, ugyanakkor próbatételt is.
Ez a rövid elemzés segít jobban megértenünk a „ne vígy minket kísértésbe” kijelentést. Nem Isten a kísértőnk. Isten a vezetőnk a ránk következő küzdelmekben. Ez a tény segít saját szabadságunkat érvényesítenünk,  fejlődnünk  az  Isten  iránti szeretetben  és  elköteleződésben, valamint jobban megértenünk Őt és saját magunkat a nagy küzdelem kontextusában. Csak akkor lehet részünk igazi szabadságban és fejlődésben, ha valóban próbákon megyünk keresztül. Isten azért teremtett minket, hogy egy tökéletes és boldog világban éljünk és fejlődjünk. Isten azonban a jó és a gonosz tudásának fáját is megalkotta, hogy rendelkezhessünk a választás lehetőségével. Isten nem azért teremtette meg ezt a fát, hogy bűnre csábítsa az embereket, hanem megadta Ádámnak és Évának a lehetőséget, hogy éljenek a szabadság jogával, és fejlődjenek az iránta való szeretetben és hűségben azáltal, hogy engedelmeskednek a parancsolatainak. Nem azért vezette az izraelitákat kiúttalan helyzetbe a Vörös-tengernél, hogy bűnre csábítsa őket, hanem hogy az egyéni és közösségi fegyelem révén segítse őket fejlődniük az iránta tanúsított szeretetben és bizalomban.
De ha a nagy küzdelem kontextusában az élet nehézségei mindössze segítenek a fejlődésünkben, és semmi több, Jézus miért tanít arra, hogy azt kérjük Istentől, ne vigyen bele ezekbe a próbákba? A Miatyánknak ez a része legkevesebb két fontos dolgot tanít meg nekünk a keresztény életről. Először is, bármilyen előnyökhöz is juttasson, a szenvedés nem kellemes tapasztalat, mivel Isten nem arra teremtett minket, hogy szenvedjünk. Jézus, aki azért jött, hogy magára vegye szenvedésünket és halálunkat, legnagyobb megpróbáltatásának órájában ekképpen imádkozott:
„Abba, Atyám! Minden lehetséges néked. Vidd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied!” (Mk 14:36; lásd Mt 26:39; Lk 22:42). Azáltal, hogy a „ne vígy minket kísértésbe” kijelentést is belefoglalta az imádságba, Jézus megtanított szabadnak éreznünk magunkat elmondani Atyánknak, mennyire szeretnénk elkerülni a próbákat az életünkben, akkor is, ha azok a javunkat szolgálják. Megváltónk példamutatás által tanácsolta nekünk, hogy mindig szeretettel engedelmeskedjünk Isten akaratának és vezetésének, mivel Ő az egyetlen, aki tudja, mi a legjobb számunkra.
Másodsorban, a „ne vígy minket kísértésbe” kifejezést rögtön a „de szabadíts meg minket a gonosztól” kérés követi. Lévén, hogy a szenvedés elkerülhetetlen ebben a bűnös világban, mi azt szeretnénk, hogy Isten minden megpróbáltatásunkban vezessen minket, és ne engedje, hogy legyőzzenek Sátán csábításai. Következésképpen a Miatyánk imádság a kegyelem evangéliumának lényegét hirdeti, mivel azt tanítja, hogy keresztény minőségünkben nem szuperemberekként menekülünk meg, akik önmaguk képesek ellenállni az ördög támadásainak az élet küzdelmei során, hanem Isten az, aki megszabadít a gonosztól. De hogyan? Mt 4:1 verse azt mondja, hogy „Jézus viteték a Lélektől a pusztába, hogy megkísértessék az ördögtől.” Nyilván értjük, hogy a Szentlélek nem azért vitte Jézust a pusztába, hogy ott bűnt kövessen el, hanem hogy Messiásként, a világ Megváltójaként mutassa be Őt, aki győzött ott, ahol Ádám elesett, s aki végérvényesen eltörli a gonoszt és Sátánt (lásd Mt 4:1–11; 12:28; Mk 1:13; Jn 12:31; 14:30; Zsid 2:14–18; 1Jn 3:8). Amikor szembesül az ördög próbáival és ámításaival, a keresztény Krisztus bűn és Sátán feletti győzelme által szabadul meg. A szenvedések és próbák nem kellemesek, de keresztül kell mennünk rajtuk, a saját javunk érdekében.
Következésképpen a javaslat, hogy módosítani kell a Miatyánk szövegén, nemcsak hogy megindokolhatatlan és nem biblikus, hanem felületességről, szegényes teológiai és lelkészi tudásról is árulkodik. Egy ilyen módosítás más okból is veszélyes: újabb precedenst teremt Isten Igéjének emberi, kulturális indulatokból történő megváltoztatására. A Miatyánkban szereplő kifejezés helyettesítése további bibliaszövegek és fogalmak helyettesítésére ösztönözhet. Feltétlenül fontos tehát, hogy úgy hagyjuk a szöveget, ahogy van, és inkább próbáljuk megérteni, mint kicserélni csak azért, mert nem felel meg bizonyos gyakorlati vagy teológiai szempontoknak.

Händel oratóriuma
A XVIII. század harmadik évtizedével kezdődően Georg Friedrich Händel (1685–1759) befutott zeneszerzőnek tarthatta magát. Mivel főként nem vallásos zenét írt, sokan az Anglikán Egyházban világi zeneszerzőnek tartották. Ennek ellenére Händel valósággal szomjazott Isten és az üdvösség után. 1737-ben enyhe agyvérzést szenvedett, amelyhez pszichés természetű megbetegedés is társult. Habár teljesen felépült, rövid időn belül anyagi, kapcsolati és lelki válságba jutott. Mivel konfliktusban állt az egyházzal, a királyi családdal és zenésztársaival, úgy érezte, összeomlik az élete. 1741. április 8-án tartotta meg utolsónak hitt koncertjét, majd 56 éves korában visszavonult a nyilvánosságtól.
Händel azonban titokban új kihívásokra várt, szerencsére nem sokáig. Egyik barátja, Charles Jennings átadott neki egy librettót, amely Jézus életéről szólt, és három részből állt: (1) a Messiás eljövetelére vonatkozó próféciák; (2) a Messiás első eljövetele és szenvedései; (3) a Messiás közelgő második eljövetelének dicsősége, a bűn korszakának vége, a Messiás örökké tartó dicsőítése. Händel újra felfedezte Jézus dicsőséges messiási, üdvözítői képét, és elhatározta, hogy megírja az oratóriumot. Pontosan ekkor kapott felkérést Dublinból, hogy komponáljon valamit és egy jótékonysági koncerten adja elő. Így született meg Händel Mes­ siás c. oratóriuma, minden idők egyik legismertebb vallásos zeneműve.
Händelt annyira fellelkesítette ez a munka, hogy mindössze 24 nap alatt írta meg a mintegy 260 oldalas gigantikus zeneművet. A lakásából ki sem mozdult, az ételből is csak keveset evett. Komponálás közben gyakran sóhajtozott vagy sírt, mélységesen hatottak rá a librettóban idézett bibliaszövegek, valamint Jézus dicsőséges képe, melyet lelki szemeivel látott.
A jótékonysági hangversenyen 400 líra gyűlt össze, amely elegendő volt 142 adós tartozásának eltörléséhez. Ugyanakkor a Messiás oratórium Händelt is kiszabadította lelki tüzes kemencéjéből, és azóta is áldásként szolgál számos embernek a világ minden táján. Händel nagypénteken, 1759. április 14-én halt meg, nyolc nappal azután, hogy utoljára vezényelte le a Messiást. A Westminster apátság temetőkertjében nyugszik. A tiszteletére emelt emlékmű úgy mutatja be Händelt, mint aki a Messiás oratórium III. részének kéziratát tartja a kezében, amelyen ezt írja: „Tudom, hogy az én Megváltóm él.”
E csodálatos történetről Patrick Kavanaugh Spiritual Lives of the Great Composers c. könyvében olvashatunk (Zondervan, Grand Rapids, MI, 1996, 3–7. o.). Megtörténhet, hogy ha nincs Händel életében az a válságos időszak, a világ sosem hallhatta volna a zenetörténelem leghíresebb óratóriumát. Isten előtti alázata, az üdvösség keresése és fáradhatatlan lelkülete a nehézségek közepette mind hozzájárult ahhoz, hogy Händel újból felemelkedjen és „új éneket” énekeljen.

Alkalmazás
1. Keresztelő János Isten hűséges szolgálója volt a történelem egy igen fontos korszakában, aki elfogadta a kiváltságos felkérést, hogy a Messiás és küldetése eljövetelét hirdesse. János szigorú életmódot folytatott, lelkileg és erkölcsileg a legmagasabb szinten élt. Habozás nélkül teljesítette küldetését, és jótányi érdemet sem tulajdonított önmagának. Mégis amikor Jézus elkezdte szolgálatát, János a próbák tüzes kemencéjében találta magát. Börtönbe zárták, elítélték és kivégezték, de nem engedett a gonosz kísértésének. A lelkiismeretes bibliakutatók szemében János halála ellenére győztesként jelenik meg, aki példakép mindannyiunk számára. Képzeld magad Keresztelő János helyébe a börtönben. Milyen gondolatok járnának a fejedben, miközben az ítéletedre vársz? Hogy éreznéd magad, ha tudnád, hogy a törvénytelen Heródes ki fog végeztetni, és Jézus semmit sem tesz a szabadulásod érdekében?
2. Volt-e részed valaha kiúttalan helyzetben, mint egykoron a Vörös-tengerhez ért izraelitáknak? Mondd el a tapasztalatodat a csoportban. A hit mely elvei és stratégiái segíthetnek sikeresen átmenni egy ilyen tapasztalaton?