Mózes történelmi leckéje

Alapige: „És mindnyájan egy lelki eledelt ettek; és mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, amely követi vala őket, e kőszikla pedig a Krisztus volt” (1Kor 10:3-4).

„Ezeket a szavakat mondta Mózes” (5Móz 1:1, ÚRK) – így kezdődik Mózes ötödik könyve. Noha a könyvben valóban ő, a lénye dominál, a nyitó szavaitól kezdve egészen a Moáb földjén bekövetkezett haláláig (5Móz 34:5), Mózes ötödik könyve (mint az egész Biblia) valójában az Úr Jézusról szól, aki megteremtett (1Mózes 1–2. fejezet; Jn 1:1-3), életben tart (Kol 1:15-17; Zsid 1:3) és megvált bennünket (Ézs 41:14; Tit 2:14). Tágabb értelemben Mózes ötödik könyve azt mutatja be, hogyan folytatta az Úr teremtő, fenntartó és megváltó munkáját népe életében, az üdvösségtörténelem meghatározó idejében.
Közvetlenül mielőtt Izrael népe végül belépett Kánaán földjére, Mózes történelmi leckét adott nekik. Ennek a témája visszhangzik az egész Bibliában: Emlékezz mindarra, amit az Úr tett érted a múltban!
Tanítása számunkra is fontos, akik a még különb ígéret földjének a határán állunk: „Visszatekintve a történelmünkre, amíg eljutottunk lépésről lépésre a mostani állomásra… csodálat és bizalom tölt el vezetőnk, Krisztus iránt. Nem kell félnünk a jövőtől, ha nem feledjük az utat, amelyen vezetett bennünket az Úr, sem azt, ahogyan a múltban tanított” (Ellen G. White: Life Sketches. 196. o.).

Október 2–9. – A személyes odaszentelődés hete

EGW idézet:

Az Úr utasította Mózest, mondja el Izrael gyermekeinek Isten értük tett dolgait, hogy kiszabadította őket Egyiptomból, és csodálatosan megőrizte őket a pusztában. Eszükbe kellett juttatni hitetlenségüket és zúgolódásukat, mikor próbákkal találták szemben magukat, és az Úr nagy kegyelmét és szeretetét, mely soha nem hagyta el őket. Ez élénkítette a hitüket, erősítette a bátorságukat. Miközben rávezette őket, hogy legyenek tudatában bűnüknek és gyengeségüknek, és azt is véssék az eszükbe, hogy Isten az igazságosságuk és erejük. Ugyanolyan fontos ma is, hogy Isten népe észben tartsa, miként és mikor próbálta meg őket az Úr, és hol bizonyult gyöngének a hitük; hitetlenségükkel és önteltségükkel hol hoztak veszedelmet a menny művére. Lépésről lépésre emlékezzenek Isten könyörületére, megtartó gondviselésére, feledhetetlen szabadítására. Amikor Isten népe így szemléli a múltat, láthatja, hogy az Úr örökké megismétli bánásmódját. Értsék meg az adott figyelmeztetéseket, és vigyázzanak, nehogy megismételjék az ősi Izrael hibáit. Mondjanak le a maguk erejére való támaszkodásról. Bízzanak Istenben, hogy megóvja őket, nehogy ismét szégyent hozzanak a nevére. – Bizonyságtételek, VII. köt., 210. o.

A mai embereknek gondosan tanulmányozniuk kellene Mózes ötödik könyvét. Ez a könyv tartalmazza Mózes izraelitáknak adott utasításait. A törvény megismétlése is itt található. Izraelben gyakran el kellett ismételniük Isten törvényét. A törvényt a nép szeme előtt kellett tartani. Mindenkor magasztalniuk és tisztelniük kellett azt. A szülők kötelessége volt felolvasni gyerekeiknek a törvényt. Sort sor után, elvet elv után kellett megtaníttatni velük. Ünnepek alkalmával az egész nép füle hallatára kellett felolvasniuk a törvényt. Izrael jóléte a törvény iránti engedelmességtől függött. Ha engedelmesek, életet fog hozni számukra, ha engedetlenek, akkor meg halált. – A Te Igéd igazság, I. köt., 1117. o.

Sátán mindig csinál valamit, és igyekszik elfordítani, amit Isten mondott, elvakítani az elmét és elhomályosítani az értelmet, hogy ezáltal bűnre vigye az embert. Az Úr nyílt követelményei olyan nagyon egyszerűek, hogy senkinek sem kell tévelyegnie. Isten állandóan keresi, hogy az embert védelme alá vonja, hogy az ördög ne gyakorolhassa gonosz, megtévesztő hatalmát. Az Úr leereszkedett, hogy saját szavaival beszéljen hozzájuk, és saját kezével írja le az élő igéket. És ez áldott igéket élettel áthatva és igazságtól ragyogva tökéletes vezetőként adta át az embernek. Mivel a gonosz arra törekszik, hogy elvonja a figyelmet és elfordítsa a hajlandóságot az Úr ígéreteitől és követelményeitől, ezért annál nagyobb szorgalomra van szükség, hogy azokat az emlékezetben megerősítsék, és a szívbe bevéssék. – Pátriárkák és próféták, 503–504. o.
 

Az egész Bibliában érezhető Mózes jelenléte. 2Móz 2:2 említi először, de ő írta Mózes első könyvét is, annak Istentől eredő, mérvadó, alapvető történetét, hogy kik vagyunk, hogyan kerültünk ide, miért ilyen rossz a világ és miért lehet mégis reménységünk. A teremtés, a bűnbeesés, a megváltás ígérete, az özönvíz, Ábrahám és az evangélium – mindnek a gyökere Mózes első könyvében, Mózes próféta írásában van. Nehéz volna pontosan felmérni ennek az embernek a hatását, aki távolról sem volt hibátlan, de Istenért munkálkodott, mert szerette és szolgálni akarta Őt.
1. Olvassuk el 2Móz 32:29-32 verseit, az Úr és Mózes párbeszédét az aranyborjúval kapcsolatos rettenetes bűn után! Mit tudhatunk meg ebből Mózes jelleméről? A hibái dacára miért tudta különlegesen felhasználni az Úr?

Mózesnek ugyan semmi köze nem volt a bűneikhez, de közben akart járni a népért, még az életét is feláldozta volna értük. 2Móz 32:32 versében azt kéri a próféta Istentől, hogy „bocsásd meg bűnüket” (ÚRK). Ez az ige érdekes módon azt jelenti még a héberben, hogy „elvisel”, „elhordoz”. Mivel Mózes felmérte a bűn fenyegető voltát és az engesztelés árát, kérte Istent, hogy „hordozza” a nép bűnét. Végeredményben ez az egyetlen módja a bűnbocsánatnak, bármely bűn esetében.
Tehát már a Biblia elején látjuk a helyettesítés erőteljes megjelenését. Jézus személyében maga Isten vette magára, hordozta el bűneink büntetésének oroszlánrészét. Isten eleve ezt a módját rendelte el az emberiség megváltásának, így hű marad uralkodása, törvénye elveihez.
Évszázadokkal később Péter ezt írta Jézusról: „Aki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: akinek sebeivel gyógyultatok meg” (1Pt 2:24).
Azt látjuk Mózesnek ebben a történetében, ahogy a nép bűnére reagált, hogy a bűnös nép érdekében közbenjáró szerepben járt el, Jézus előfutáraként (lásd Zsid 7:25).
Az életét is feláldozta volna a népéért? Gondoljunk bele, mi minden következik ebből! Mire tanít ez az őszinte emberi szeretetről?

EGW idézet:

Mózes által szabadította ki Isten Izrael fiait az egyiptomi rabszolgaságból. Mózes közbenjárója volt népének, és gyakran állt a nép és az Úr haragja közé. Mózesnek Izrael iránti végtelen szeretetét akkor tette próbára a menny, mikor haragja fellobbant a vétkes, hitetlen és zúgolódó nép ellen. Isten azt javasolta, hogy eltörli Izrael népét a föld színéről, és helyette Mózesből alkot hatalmas nemzetet. Azonban Mózes megmutatta szeretetét Izrael iránt, mert komolyan esedezett érte. Végtelen fájdalmában arra kérte a Mindenhatót, hogy szűnjön meg emésztő haragjától, és bocsásson meg Izraelnek, vagy az ő nevét törölje ki az élet könyvéből. – Tapasztalatok és látomások, 162. o. 

Krisztus az önzetlen szolgálat életét élte, és nekünk az Ő életét kell tanulmányoznunk. Folytatnunk kell az általa elkezdett munkát. Mivel szemünk előtt van küzdelmekkel és szenvedéssel teli élete, vajon még mindig tétovázhatnak a magukat keresztényeknek vallók az önmegtagadásban, a kereszt hordozásában és Krisztus követésében? Ő annyira megalázta magát, hogy a feddhetetlenség, szentség és tökéletesség magasságába emelhessen fel minket általa. Szegénnyé lett, hogy szegénységtől sújtott lelkünkbe tölthesse a menny összes gazdagságát. Elszenvedte a kereszt szégyenét, hogy békét,  nyugalmat és örömöt adhasson számunkra, és trónusának dicsőségében részesítsen. Hát ne adjuk vissza Istennek mindazt, amit Ő megváltott, vagyis érzelmeinket, amelyeket megtisztított, testünket, amelynek szentségéért hatalmas árat fizetett? Az igazi kereszténység szeretetet áraszt. Ez a szeretet megérinti a létezés összes fontos területét: az elmét, a szívet, a segítőkész kezet és lábat, és képessé teszi az embert szilárdan megállni abban, amit elvár tőle Isten. Mi képesek vagyunk felfedezni a mennyei Urunkhoz való hasonlóságunkat. Eljuthatunk a lelki élet tudományának megismerésére. Dicsőíthetjük Istent testünkkel és lelkünkkel, hiszen mindez az övé. – In Heavenly Places, 43. o.

Az igaz szeretet egyszerű módon munkálkodik, és nem hasonlítható semmilyen működési elvhez. Jézusban képes az ember buzgón és komolyan szeretni. Ez a szeretet tud korlátok nélkül növekedni. Az Isten iránti szeretet magával hozza az embertársak iránti szeretetet, ezért mélységes érdeklődéssel és önzetlenséggel fogja teljesíteni az élet kötelességeit. Tettei alapját tiszta elvek kell, hogy képezzék, belső békéje pedig egészséges mederbe fogja terelni a gondolatait. (…) A megszerezhető lelki béke áldásul szolgál mindazoknak, akikkel társulsz. De miközben ez a béke és nyugalom a természeteddé válik, értékes sugarai kiáradnak körülötted, majd visszatükröződnek rád. Minél inkább megízleled ezt a mennyei békét és lelki nyugalmat, annál inkább fogsz növekedni. Ez egy lelkesítő tudat, hiszen nem engedi szunnyadni erkölcsi erőidet, hanem még szorgosabb munkára késztet. A tökéletes béke mennyei tulajdonság, amit az angyalok is birtokolnak. – Lift Him Up, 94. o.
 

A modern tudomány igazságként próbál terjeszteni bizonyos téves elképzeléseket (mint például azt, hogy a világegyetem a „semmiből” nőtt ki, vagy pedig minden földi élet véletlen folytán alakult ki, egyszerű kémiai vegyületekből). Ugyanakkor lélegzetelállító módon bepillantást is enged Isten teremtő hatalmának dolgaiba. A harmónia, az egyensúly, a természet világa oly sok vetületének finoman hangolt pontossága ámulatra készteti a vizsgálódókat, még a bűnös állapotok között is. Ha Isten ennyire pontos a fizikai dolgok tekintetében, akkor a lelki dolgokkal is bizonyosan az! Mózes ötödik könyve nyitó verseiben még többet láthatunk fantasztikus precizitásából.
2. Olvassuk el 5Móz 1:1-6 szakaszát! A prófécia szempontjából mi a jelentősége annak, hogy 5Móz 1:3 verse említést tesz a negyvenedik esztendőről?

Mózes kémeket küldött ki Kádes-Bárneából, hogy megnézzék a földet, aztán jött a kudarc: a nép ellenállt a parancsnak, hogy elfoglalják azt. Mi történt ezután? Isten közölte velük, hogy nem léphetnek be az ígéret földjére. Mennyi ideig kellett várniuk, mielőtt végül bevonulhattak? „A napok száma szerint, amelyeken megkémleltétek a földet, (tudniillik negyven napon, egy-egy napért egy-egy esztendő), negyven esztendeig hordozzátok a ti hamisságotoknak büntetését, és megismeritek az én elfordulásomat” (4Móz 14:34).
Mózes ötödik könyve a negyvenedik évben veszi fel az események fonalát, pontosan Isten kijelentése szerint. Más szóval, Isten prófétai Igéje éppen olyan megbízható, mint maga az Úr. Mózes ötödik könyvének nyitó versei túlmennek a hitelesség puszta bizonyításán. Azt erősítik meg, hogy Isten megteszi, amit mond, méghozzá akkor, amikorra ígérte.
Természetesen nem ez az egyetlen prófétai időszak, ami Isten kijelentése szerint történt. Visszatekintve Dán 9:24-27 verseire például azt látjuk, hogy a Jézusra vonatkozó időszak pontosan az Úr szava szerint teljesedett. Láthatjuk, hogy az „ideig, időkig és fél időig” (Dán 7:25; lásd még Jel 12:6, 14; 13:5) beteljesedett a történelemben, éppen úgy, mint Dán 8:14 kétezer-háromszáz napos próféciája. A precíz időmeghatározások mellett Dániel 2., 7. és 8. fejezetei szintén igen pontosan megjövendölték a világtörténelmet, és mindez lehengerlő bizonyítékokkal szolgál számunkra Isten előre tudására, irányítására és hűségére nézve.
Az Úr hűségesen beteljesítette ezeket a próféciákat, pontosan a jövendölés szerint. Miért bízhatunk tehát benne a jövőre ígért események tekintetében is?

EGW idézet:

Isten csak úgy tudja megmutatni akaratának ismeretét és kegyelmének csodáit a hitetlen világnak, ha tanúi élnek mindenütt a világon. Azt tervezi, hogy akik Jézus Krisztus által részesültek a nagyszerű mentésben, a küldöttei legyenek, a világosság közegei a világ minden részén. Útjelzők az emberek számára, élő levelek, melyeket minden ember ismer és olvas. Hitük és cselekedeteik bizonyítsák az eljövendő Megváltó közeledését, és hogy nem hiába fogadták el Isten kegyelmét. Figyelmeztetnünk kell a közelgő ítéletre. Akik eddig csakis légből kapott mesékre hallgattak, Isten alkalmat nyújt meghallaniuk a megbízható, mennyből jövő jövendöléseket, melyekre jól teszik, ha figyelnek, mint sötétben világító szövétnekre. Eljuttatja az igazság megbízható szavát az engedelmeskedni akarókhoz. Mindenki összevetheti az igazságot a mesékkel, noha olyanok tálalják eléjük, akik állítólag értik az Isten szavát, és elég képzettek, hogy tanítsák a sötétben veszteglőket. – Bizonyságtételek, II. köt., 631. o.

Amikor a keresztény a kötelességeire tekintve a hitvallása miatt rá váró keserű próbákra gondol, emberi természete megriad a következményektől, és ez egyre inkább így lesz a földi történelem végéhez közeledve. Isten Igéjének igazságai bátorításul szolgálhatnak. Krisztus soha nem fordult el gyermekeitől, hanem biztos vezetőjük maradt nehézségeik idején. Hűséges feljegyzések szólnak a Sátán elnyomó hatalma miatt szenvedő emberekről. Jézus kegyelme minden napra elegendő erőt adott nekik. Hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísérteni, mint elszenvedhetitek. – Szemelvények, III. köt., 398. o.

Több mint ezernyolcszáz év telt el, mióta az Üdvözítő megígérte, hogy visszajön. Szavai évszázadokon át bátorsággal töltötték el hűségeseinek szívét. Ez az ígéret még nem teljesedett be, ettől viszont még nem csökkent annak a bizonyossága, hogy teljesedni fog. Krisztus vissza fog jönni dicsőségben, az Atya dicsőségében és a szent angyalok társaságában. Tízezerszer tízezer csodálatos angyal és az Atya győztes gyermekei alkotják majd semmihez sem fogható dicsőségben ragyogó kíséretét. Töviskorona helyett a dicsőség koronáját, a koronák koronáját fogja viselni. A hajdani bíborvörös palást helyett ragyogó fehér ruhát visel majd, olyan fehéret, „mihez hasonlót a ruhafestő e földön nem fehéríthet”. Palástjára pedig az Ő neve lesz írva: „Királyok Királya és uraknak Ura.” – Our High Calling, 367. o.
 

A hosszú pusztai vándorlás után Mózes (aki próféta volt, sőt annál több is) az Úr nevében mondta: „Íme, elétek adtam ezt a földet. Menjetek be, és vegyétek birtokba azt a földet, amely felől megesküdött az ÚR a ti atyáitoknak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy nekik és utánuk az ő utódaiknak adja” (5Móz 1:8, ÚRK). Figyeljük meg, hogy mi következik ezek után!
3. Mi a jelentősége 5Móz 1:9-11 szavainak, különösen annak fényében, hogy a Kádes-Bárneánál történt lázadás miatt valójában büntetést kaptak?

Ez újabb példája Isten kegyelmének. Még a pusztai vándorlás idején is áldásban részesült a nép: „Negyven esztendeig tápláltad őket a pusztában, nem szenvedtek hiányt, ruháikat nem nyűtték el, és lábuk sem dagadt meg” (Neh 9:21, ÚRK).
Mózes ismét tanúságot tett népe iránti szeretetéről. Kérte Istent, hogy ezerszerezze meg az izraeliták számát.
4. Olvassuk el 5Móz 1:12-17 szakaszát! Mi történt Isten áldásának közvetlen következményeként? Milyen lépéseket tett Mózes az ügyek intézése érdekében?

Még az Úr látványos jelenlétének az idejében is szükség volt szervezetre, struktúrára, az elszámoltathatóság rendszerére. Izrael qáhál, szervezett közösség (lásd 5Móz 31:30) volt, az újszövetségi egyház, görögül ekklészia (lásd Mt 16:18) előfutára. Pál, aki ugyan más keretek között munkálkodott, soha nem távolodott el zsidó gyökereitől. 1Korinthus 12. fejezetében világosan összefoglalja, hogy a test megfelelő működése érdekében szükség van képesített emberekre a különböző szerepek ellátására, amint ezt Mózes ötödik könyvében a pusztai qáhál esetében látjuk. A mai egyháznak az egykori qáhál mintájára szintén egységes testületként kell működnie, amelyben az emberek az ajándékaik szerint töltik be a különböző szerepeket.
Ma időnként hallani, hogy egyesek kikelnek a „szervezett” vallás ellen – vajon jobban szeretnék a „szervezetlen” vallást? Isten Igéje, különösen az Újszövetség azonban nem ismer el mást, csak szervezett egyházat.

EGW idézet:

Izrael kormányzását a legalaposabb szervezés jellemezte. Csodálatos volt a tökéletessége és egyszerűsége. A rend feltűnően megmutatkozott Isten minden teremtett műve tökéletességében és elrendezésében, mely a héber gazdasági életben is kifejezésre jutott. Az Úr volt a vezetés és a kormányzat középpontja, Izrael uralkodója. Mózes a menny által kijelölt látható vezetőként állt a nép élén, hogy Isten nevében gondoskodjon a törvények betartásáról és végrehajtásáról. Később a törzsek véneiből egy hetven tagból álló tanácsot választottak, hogy támogassák Mózest a nép általános ügyeinek intézésében. Ezután következtek a papok, akik a szentélyben tanácskoztak az Úrral. A törzsek felett a törzsek főnökei vagy fejedelmei uralkodtak. Alattuk álltak és ügyködtek az „ezredeseknek, századosoknak, ötvenedeseknek, tizedeseknek és tiszttartóknak” nevezett elöljárók, akik szintén a törzsek főemberei közül kerültek ki. Végül olyan tisztjeik is voltak, akiket különleges kötelességek végzésével bíztak meg (5Móz 1:15). A héber tábort is pontos rend szerint három nagy körzetre különítették el. Mindegyiknek megvolt a maga kijelölt helye a táborban. A táborhely középpontjában állt a sátor, a láthatatlan Király tartózkodási helye. A sátor körül állomásoztak a papok és a léviták. Mögöttük telepedett le az összes többi törzs. – Pátriárkák és próféták, 374. o.

Az életszentség ugyanazon elveit kell követniük a vezetőknek az Újszövetség hívő gyülekezeteiben is, amelyek Isten népének vezetőit irányították Mózes és Dávid napjaiban. (...) Az őskeresztény gyülekezetekben fenntartott rend képesítette arra őket, hogy fegyelmezetten és szilárdan, Isten fegyverzetével felövezve haladjanak előre. A hívők csoportjai, noha nagy területeken voltak szétszórva, valamennyien egy test tagjait képezték. Egy akarattal és egyetértésben munkálkodtak. Ha valamelyik helyi gyülekezetben – mint később Antiókhiában és máshol – nézeteltérések keletkeztek, az nem okozott szakadást köztük, mert a legfőbb tanácstestület, mely a különböző helyi gyülekezetek küldötteiből alakult, volt hivatva a viszályt elsimítani. E testület felelősségteljes irányítása pedig az apostolok és vének feladata volt. Ily módon sikerült szembeszállniuk Sátán mesterkedéseivel, a messze fekvő gyülekezeteket megóvni és egységes eljárásukkal az ellenség terveit meghiúsítani. – Az apostolok története, 95. o.

„Mert az Isten nem a visszavonásnak, hanem a békességnek Istene; miként a szentek minden gyülekezetében” (1Kor 16:33–34) Azt kívánja, hogy mint akkor, úgy most is, a gyülekezeti ügyek intézésénél rend és rendszer uralkodjon. Művét alaposan és pontosan kell vezetni, hogy tetszésének pecsétjét rányomhassa. Keresztény kereszténnyel és gyülekezet gyülekezettel kapcsolódjon össze. Az emberi eszköznek együtt kell működni az istenivel. Minden erőt alá kell rendelni a Szentléleknek, de valamennyi együttesen hirdesse a világnak Isten kegyelmi üzenetét. – Az apostolok története, 96. o.
 

Kádes-Bárnea szelleme kísért Mózes ötödik könyve első felében. Amint már láttuk, ez a szomorú történet képezi a könyv hátterét, úgyhogy érdemes alaposabban megvizsgálni.
5. Olvassuk el 4Mózes 14. fejezetét! Hogyan fogadta a nép a kémek beszámolóját? Reakciójuknak mi lett a következménye (lásd még 5Móz 1:20-46)?
 
Számos fontos tanulságot leszűrhetünk ebből a történetből, és ezek közül az egyikkel ismét találkozunk 4Mózes 14. fejezetében.
6. 4Móz 14:11-20 szakaszában újból közbenjáró szerepben látjuk Mózest. Mi az érdekessége az érvelésének? Miért ne pusztítsa el a népet az Úr?
 
Gondolkozzunk el azon, amit Mózes az Úrnak mondott! Ha elveszejted őket, gondolj bele, milyennek tűnsz majd az egyiptomiak és a többi környékbeli nép szemében! Ez igen fontos pont, mert végeredményben mindaz, amit Izrael népével tenni akart Isten, nemcsak az ő érdekükben történt, hanem az egész emberiségért is. Azt akarta az Úr, hogy Izrael népe a világ világossága legyen, bizonyság az ókori világban az igaz Isten szeretetéről, hatalmáról és a benne található üdvösségről, ami nincs meg a többi nép által imádott értéktelen bálványokban.
Mózes tehát feltette a kérdést: Mi lesz, ha eltörlöd a népet? A többiek ezt mondják majd: „Mivelhogy nem vihette be az Úr e népet a földre, amely felől megesküdött nékik, azért öldöste le őket a pusztában” (4Móz 14:16).
Más szóval olyan témával találkozunk itt, ami az egész Bibliában jelen van: Istennek meg kell dicsőülnie a népe által, vagyis az egyházának Isten dicsőségét, jóságát, szeretetét és hatalmát kell bemutatnia mindazzal, amit az Úr értük tesz. Természetesen a nép nem mindig könnyíti meg ezt Isten számára, végül azonban Övé lesz a dicsőség mindazért, amit a földön tesz.
Mit mond Pál Ef 3:10 versében? Hogyan történik ez meg? Miként ismeri meg a világmindenség „Isten sokféle bölcsességét” (ÚRK)? Egyénileg van szerepünk ennek a teljesedésében? És mi az?

EGW idézet:

Miután a föld termékenységéről szóltak, kettő kivételével mind nagyon csüggesztőn nyilatkozott Izrael választott népének arról, hogy birtokba vehetik az országot. Azt mondták, hogy nagyon erős népek lakják a földet; vaskos és magasba nyúló falak veszik körül a városokat, sőt, az óriás Anák fiait is ott találták. Majd elmondták, hogy melyik nemzet merre él Kánaánban, és hangot adtak félelmüknek, hogy lehetetlennek tartják az ország elfoglalását. Mikor a nép meghallotta  a  jelentést,  keserű  szemrehányásokkal és jajgatással fejezte ki csalódását. Nem gondoltak arra, nem érveltek azzal, hogy Isten, aki ilyen messzire kivezette őket, kétségkívül nekik fogja adni a földet. Kihagyták Őt a számításaikból, úgy viselkedtek, mintha teljesen fegyvereik erejére kellene támaszkodniuk, mikor el akarják foglalni Jerikót, Kánaán kulcsát. Az Úr kijelentette, hogy nekik adja az országot, ezért meg kellett volna bízniuk benne, hogy eleget tesz ígéretének. De lázongó szívük nem állt összhangban az Úr terveivel. Nem gondoltak arra, hogy a menny milyen csodálatosan gondoskodott róluk, harcolt értük, amikor kihozta őket az egyiptomi szolgaságból, mikor ösvényt hasított nekik a tenger vizén át, és egyúttal a fáraó üldöző seregét is megsemmisítette. Hitetlenségükben korlátot szabtak Isten hatalmának, és bizalmatlanok voltak a kéz iránt, mely eddig biztonságban vezette őket. Konokul megismételték előbbi tévedésüket – zúgtak, morogtak Mózes és Áron ellen: „Ez tehát nagyszerű reményeink vége – mondták –, ez az a föld, melynek a birtoklása végett egészen Egyiptomtól idáig jöttünk.” Vezetőiket hibáztatták, hogy bajt hoztak Izraelre, és ismét megvádolták őket, hogy megcsalták, félrevezették a népet. – Bizonyságtételek, IV. köt., 148. o.

Nem Isten akarata volt, hogy Krisztus eljövetele így késsen. A Mindenható nem tervezte, hogy népe, Izrael, negyven évig a pusztában vándoroljon. Azt ígérte, hogy közvetlenül Kánaán földjére fogja vezetni őket, és szent, egészséges, és boldog néppé teszi őket. De azok, akikhez először szólt az ígéret, nem mehettek be „hitetlenség miatt” (Zsid 3:19). Szívüket bosszankodás, lázadás és gyűlölet töltötte el, így Isten nem teljesíthette nekik szóló ígéretét. A negyven évig tartó hitetlenség, panaszkodás és lázadás kizárta az ősi Izraelt Kánaán földjéről. Ugyanezek a bűnök késleltették a modern Izrael bejutását is a mennyei Kánaánba. Egyik esetben sem Isten ígéretei voltak a hibásak. Az Úr hitvalló népe körében megnyilvánuló hitetlenség, világiasság, szentségtelenség  és viszálykodás az,  ami  ebben a bűnös  és  fájdalmas  világban  tart  hosszú  évekig.  –  Szemelvények, I. köt., 68–69. o.

Ma is az Isten célja, mint amikor Izraelt kihozta Egyiptomból. Mikor a világ látja az Atya jóságát, kegyességét, igazságát és a gyülekezetben megnyilvánuló szeretetét, akkor a jellemét látja. (…) Nemcsak ennek a világnak, de az egész mindenségnek be kell mutatniuk országának elveit. – Bizonyságtételek, VI. köt., 12–13. o.
 

5Mózes 2. és 3. fejezetében Mózes tovább részletezi Izrael történelmét, hogy miként győzte le az ellenségeit Isten áldásával. Amikor hűségesek voltak, Isten győzelemre segítette őket, még „óriásokkal” szemben is (5Móz 2:11, 20; 3:13). Ez természetesen felveti azt a nehéz témát, amit legalább érintenünk kell, vagyis ezeknek a népeknek a vesztét. Izrael először általában békével fordult más népek felé (5Móz 20:10-11), de ha ők nem fogadták el az ajánlatukat, akkor megesett, hogy bevonultak és elpusztították őket, még a nőket és a gyerekeket is. „De az ÚR, a mi Istenünk kezünkbe adta, és levertük őt és fiait és egész népét. Elfoglaltuk minden városát abban az időben, és fegyverre hánytuk az egész várost: férfiakat, asszonyokat és gyermekeket. Nem hagytunk elmenekülni senkit” (5Móz 2:33-34, ÚRK).
Némelyek egyszerűen úgy próbálják megkerülni ezt a témát, hogy nem tekintik igaznak ezeket a történeteket. Mivel azonban hisszük, hogy „a teljes Írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre” (2Tim 3:16), hetednapi adventisták számára ez nem járható út, így megmaradnak a nehéz kérdések ezekkel az esetekkel kapcsolatban.
7. Olvassuk el 1Móz 15:1-16 szakaszát! Mit mondott Isten Ábrámnak a 16. versben? Hogyan vet ez némi fényt erre a nehéz kérdésre?

Vitathatatlan, hogy a pogány népek közül sok rendkívül brutális és kegyetlen volt, és már jóval korábban igazolhatóan kiváltották Isten haragját és ítéletét. Ez igaz, és Isten türelmesen várta, hogy megváltozzanak, ők azonban mégsem így tettek. Mindez semmit nem változtat azon a kemény valóságon, hogy mindenkit megöltek, még a gyerekeket is. (Bizonyára még több gyerek veszett oda az özönvíz idején, mint ahányat az izraeliták megöltek.) Tény, hogy egyelőre, az események teljes összefüggéséről csupán korlátozott információval rendelkezve egyszerűen csak el kell fogadnunk ezt a nehéz kérdést, bízva Isten jóságában, amit pedig annyiféle más módon bemutatott. A hit nem csak azt jelenti, hogy szeretjük Istent, amikor egy szép napon gyönyörű erdőben sétálunk, csodálatos látnivalók és hangok között. Akkor is fontos bízni benne, ha nem értünk mindent teljesen.
Hogyan segít Jn 14:9 és 1Kor 10:1-4, valamint még sok hasonló ige, hogy megtanuljunk bízni Isten szeretetében, igazságosságában és jóságában még akkor is, amikor olyasmit látunk, amit nehéz összeegyeztetni az Istenről alkotott képünkkel?

EGW idézet:

Isten közölte az izraelitákkal, hogy az emoreusok törvénytelensége még nem érte el a csúcspontját, és hogy addig nem jogos az országból való kiűzetésük és elpusztításuk, míg nem telik be törvénytelenségük pohara. Bálványimádó bűnösök voltak, de annyira még nem telt be a pohár, hogy elpusztíthassa őket. Isten az Ő szeretetében és irgalmában azt akarta, hogy még láthatóbb módon áradjon feléjük a világosság, mert lehetővé akarta tenni  számukra,  hogy  megláthassák hatalmának csodálatos munkálkodását, és így ne hozhassanak fel semmilyen kifogást a gonosz cselekedeteikre. Így munkálkodik az Úr a nemzetekkel. Egy bizonyos próbaidő révén mutatja ki hosszútűrését a nemzetek, a városok és az emberek iránt. Amikor azonban már nyilvánvalóvá válik, hogy nem térnek meg, eljön rájuk is az ítélet. Ekkor érkezett el az emoreusokra is az ítélet, és eljön majd az idő, amikor a parancsolatok áthágói is meglátják, hogy Isten egyetlen bűnösnek sem kedvez. – The Review and Herald, 1893. május 2.
 
Sokan kegyetlennek vélik az Urat, mivel itt megköveteli népétől, hogy más nemzetek ellen viseljen hadat. Azt állítják, hogy ez ellenkezik jóságos jellemével. Ámde Isten teremtette a földet, Ő alkotta az embert, hogy a földön lakjon, ezért kezének minden műve fölött korlátlan hatalommal rendelkezik. Az embernek nincs joga így szólni Alkotójához: „Miért teszed ezt?” Isten jellemében nincs igazságtalanság. Ő a világ ura. Földi alattvalóinak túlnyomó része mégis fellázadt ellene, mégis lábbal tiporja törvényét... Az Atya itt haragja eszközeként használta népét, hogy megbüntesse a gonosz nemzeteket, melyek gyötörték és bálványimádásra csábították népét. – A Te Igéd igazság, I. köt., 1117. o.

Azonban Krisztus minden követője talál alkalmat arra, hogy kimutassa keresztény kedvességét és szeretetét, és ezáltal kimutassa, hogy Jézus Krisztus vallásának hívei közé tartozik. Ez a vallás megtanít bennünket a türelem és a béketűrés gyakorlására durva és igazságtalan körülmények között is… „Nem fizetve gonosszal a gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért; sőt, ellenkezőleg, áldást mondván, tudva… arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek.” (1Pt 3:9) Krisztus nem viszonozta a  szidalmat szidalommal…  Vallása  a  lélek szelídségét és csöndességét hirdeti. A Biblia vallását követve állandóan szükségünk van a türelmes, gyöngéd, önmegtagadó és önfeláldozó lelkületre. Ha Isten Igéje maradandó elvvé válik az életünkben, akkor minden szavunk és hétköznapi tettünk arról fog árulkodni, hogy Krisztus gyermekei vagyunk… Ha befogadjuk Isten Igéjét a szívünkbe, akkor kivész az önhittség és az önelégültség lelkünkből. Életünk hatalom lesz a jóra, mert a Szentlélek Isten dolgaival tölti meg a gondolatainkat. – Isten csodálatos kegyelme, 248. o.
 

„A kanaániták bibliai képe alapján elmondható, hogy különösen gonoszak voltak, a megsemmisítésük pedig a bűneik miatti isteni ítélet volt. A kiirtásuk nem az első, de nem is az utolsó eset volt, amikor Isten ilyesmit tett. A kanaániták sorsa és 1Mózes 6–7. fejezetében az emberiség sorsa (Noé családjának a kivételével) arányaiban és a végrehajtás eszközeiben is eltér…
Isten nem akarta, hogy az izraeliták általában a herem (teljes elpusztítás) szabályát kövessék a kívülállókkal szemben. 5Móz 7:1 kimondottan megnevezi, ezzel körül is határolja a célkeresztbe kerülő népeket. Az izraelitáknak nem kellett így eljárni az arameusokkal, az edomitákkal és az egyiptomiakkal vagy bárki mással szemben (vö. 5Móz 20:10-18). A kanaániták viszont arra a sorsra jutottak, mint ami végül minden bűnösre rászakad: elszenvedték Isten ítéletét…
Az üdvösség történetében szükséges lépés volt az, hogy Isten eltörölte a kanaánitákat… A kanaánitákra egészében véve nehezedett rá Isten ítélete, de kaptak előzetes figyelmeztetést, legalább negyven éven át (lásd Ráháb szavait Józs 2:8-11 szakaszában)” (Daniel I. Block: The NIV Application Commentary: Deuteronomy. Grand Rapids, Mich., 2012, Zondervan, 98–99. o.).

KÉRDÉSEK A BIBLIA ÉS AZ EVANGELIZÁLÁS C. KÖNYV ALAPJÁN
2Korinthus 1–7; Evangelizálás,„Útkészítő munka” c. alfejezet
1. Kik a Második Korinthusi Levél címzettjei?
2. Milyen lelkiállapotban írta Pál ezt a levelet?
3. Kik számára „leplezett a mi evangéliumunk”?
4. Mire kérte forrón Pál a korinthusiakat?
5. Mi az igazság hirdetésének legjobb útkészítője, ajtónyitója?
 

Alapszöveg: 1Kor 10:3–4; 5Móz 1:30
I. ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS
A könyv korabeli szövetségkötési szerződésekre jellemző szerkezeti felépítésének köszönhetően Mózes beszéde egy „előszóval”, „bevezetővel” kezdődik (5Móz 1:1–5), amelynek kettős szerepe van. Először is jelzi, hogy mit fog tartalmazni a könyv, amint ezt a következő kifejezés is megerősíti: „Ezek az igék…” (5Móz 1:1). Ezek a „szavak” nemcsak Mózes prófétai és vezetői beszédére utalnak, hanem Isten „szavaira”, parancsolataira is (vö.: 4Móz 36:13), amelyeket Mózes a későbbiekben meg fog magyarázni (5Móz 1:5), továbbá Isten valamennyi közbelépésére az üdvtörténelem eseményei során. Másodsorban a bevezetőből megtudjuk Mózes utolsó bizonyságtételének helyét és időpontját:
„a Jordánon túl a pusztában, a Veres tenger ellenében”, „a negyvenedik esztendőben” (5Móz 1:3), azaz Izrael hosszú vándorlásának utolsó évében.
A bevezető után következik a történeti prológus, amely felsorolja mindazokat a történelmi jelentőségű eseményeket, amelyekből Mózes tanulságokat vont le népe számára.
A tanulmány témái:
•    Jusson eszedbe és reménykedj!
•    Isten küzd éretted
•    Isten teljesíti a szavát
•    Kegyelem és igazság
II.    MAGYARÁZAT
Mózes visszatekint az elmúlt időszak történéseire, és három fontos eseményt emel ki az izraeliták vándorlásának idejéből: Isten szövetséget köt az Ő népével a Hóreb-hegyen (5Móz 1:6–18); a nép fellázad Kádes-Barneánál (5Móz 1:19–46); és végül meghódítja az Ígéret Földjét (5Móz 2:1–3:29).
Isten szövetséget köt népével a Hóreb-hegyen (5Móz 1:6–18)
A Hóreb-hegy az a hely, ahol Isten megnyilatkozott népe számára. Hóreb és Sínai ugyanannak a helynek a megnevezése: az a hegy, ahol Isten megjelent Izrael számára, szövetséget kötött vele, és átadta neki az Ő Törvényét (2Móz 3:1). Mózes hangsúlyozza az Izrael és Isten közötti személyes kapcsolatot („az Úr, a mi Istenünk” [5Móz 1:6; Isten e megszólítása gyakori Mózes ötödik könyvében]). Mózes emlékezteti a népet Isten buzdítására: „Elég ideig laktatok e hegy alatt” (5Móz 1:6).
Bármennyire is magasztos volt ez az imádati alkalom, Isten úgy ítélte meg, hogy elérkezett a cselekvés ideje. Izrael Ura nem a tétlen kolostorok, csak az imák és elmélkedések Istene, hanem az a Mindenható, aki buzdítja népét, hogy elinduljon és birtokba vegye az országot, amely felől ígéretet tett a pátriárkáknak: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak (5Móz 1:8; vö.: 1Móz 12:7). Ezért nevezi Mózes Istent „a ti atyáitok Istenének” (5Móz 1:11). Ez az esemény tehát Isten ígéretének teljesedéseként van bemutatva. Ezt a gondolatot erősíti Mózesnek a nép nagyságára tett utalása: Izrael az ezerszeresére nőtt, „elanynyira, hogy oly sokan vannak most, mint az égnek csillagai” (5Móz 1:10), és ez a csoda Isten ígéretének köszönhetően valósulhatott meg (vö.: 1Móz 15:5; 22:17). Az előttük álló küldetés nemcsak a háborúra való felkészülés súlyos felelősségét feltételezte, hanem a nép nemzetként való önszerveződését is: Izraelnek bölcs (5Móz 1:13) és igazságos (5Móz 1:16) bírákat kellett választania magának.
Elmélkedésre és megbeszélésre: Miért nevezi Mózes Istent „a ti atyáitok Istenének”? Mennyire fontos a hitbéli elődeinkről való megemlékezés napjaink vallásgyakorlatában? Ha nagyon fontos, azt jelenti, hogy a vallásunk kizárólag a múltra összpontosít? Ha nem, akkor miért nem?
A nép fellázad Kádes-Barneában (5Móz 1:19–46)
Mózes Kádes-Barnea környékét olyan helynek írja le, mint „amelyet az Úr, a mi Istenünk ád nékünk” (5Móz 1:20). Láthatjuk, hogy a kijelentés igéje jelen idejű, ami Isten ezen ajándékának időszerűségét és bizonyosságát hangsúlyozza. Mózes emlékezteti Izrael gyermekeit, hogy Isten bátorítása ellenére (5Móz 1:20–21) és ígérete dacára, hogy harcolni fog érettük, ahogyan Egyiptomban is tette (5Móz 1:30; vö.: 2Móz 14:14), a nép kételkedett benne, félt és nem vállalta a küldetéssel járó kockázatokat (5Móz 1:32). Izrael két hibát követett el.
Első hibája az volt, hogy kémeket küldött Kánaán harci kapacitásának felderítésére, felmérésére. Amikor az izraelita hírszerzők meglátták, hogy a kánaánita őslakosok mennyire erősek és hatalmas termetűek, megijedtek és nem akartak harcba szállni velük. Második hibájuk: amikor megértették, hogy Isten megharagudott rájuk a hitetlenségük miatt, úgy döntöttek, hogy saját fejük után mennek, és meggondolatlanul szembeszállnak az ellenséggel, Isten támogatása nélkül. Ennek eredménye az lett, hogy az izraeliták akkor nagy vereséget szenvedtek és nem mehettek be Kánaánba, majd Isten megesküdött, hogy negyven évig fognak vesztegelni a pusztában (5Móz 2:14). A szerző ugyanezt az igét („megesküdött”) használja akkor is, amikor Isten Izrael atyáinak tett esküjére utal. Ironikus módon a „negyvenedik év” egy újabb emlékeztető arra, hogy Isten beváltotta ígéretét. Mózes felhasználja ezeket az eseményeket arra, hogy emlékeztesse a népet Isten ígéretére, és figyelmeztesse, mielőtt átkelne a Jordánon, hogy a biztos jövő érdekében meg kell tanulnia a múltjában rejlő leckét.
Elmélkedésre és megbeszélésre: Hitéletünkre nézve milyen tanulság rejlik Mózes megismételt szavaiban: „Az Úr, a ti Istenetek maga hadakozik ti érettetek”? Hogyan magyarázza, tisztázza ez a kijelentés Isten azon módszerét az Ígéret Földjének birtokbavételére, amit az Ő népe számára kilátásba helyezett? Miért buktak el az izraeliták, amikor saját döntésük nyomán egyedül indultak harcba?
Az Ígéret Földjének meghódítása (5Móz 2:1–3:29)
Miután hosszú időt töltöttek Kádes-Barneában, Izrael gyermekei elindultak észak felé, az Ígéret Földjének irányába, de a megígért országot nem hódították meg azonnal. Érdekes tény, hogy Kánaán felé tartó útjuk során olyan népek és területek közt kellett végigvonulniuk, amelyek felől Isten ígérete nem tett említést: Edom, Moáb és Ammon. Negyven évig tartó pusztai vándorlásuk alatt az izraeliták megtapasztalhatták Isten különleges gondviselését és oltalmát (5Móz 2:7). Majd csak miután meghaltak a lázadó nemzedék tagjai, jutott el Izrael arra a pontra, hogy birtokba vegye az Ígéret Földjét. A kánaánita ellenségek sorra, egymás után vereséget szenvedtek, és az izraeliták elfoglalták a területeiket, míg az egész ország a birtokukba került, és megszervezték a terület felosztását maguk között.
A hódítás körüli etikai probléma
A Kánaán meghódításáról szóló bibliai leírás főként a győzelmekre összpontosít, anélkül hogy közvetlen módon érintené a folyamattal társítható érzékeny etikai problémákat. Mindazonáltal a bibliai szöveg felkínál néhány elvet és támpontot, amely segít tisztázni ezt a kérdést:
•    Isten ad. Ő az ország Ura és Adományozója. Ez az alapelv többször megerősítést nyer Mózes ötödik könyvében (5Móz 1:8, 20, 25, 35). Nem az egész országot kapta meg Izrael. Kaptak egy részt Edom földjéből Ézsaú leszármazottjai (5Móz 2:5), a Moáb földjéből egy részt a Lót utódjai (5Móz 9, 19).
•    Isten elvesz. Az Úr nem adta meg Izrael lázadó nemzedékének a megígért földet, és büntetésképpen negyven évig kellett vándorolnia a pusztában. Ne feledkezzünk meg a tényről, hogy maga Mózes sem örvendhetett Isten ajándékának, hiszen ő is elbukott a megmérettetésen, az Úrba vetett bizalom terén (5Móz 3:27). Isten elvette az országot az amoritáktól (emoreusoktól), mivel nagy volt az ő gonoszságuk (lásd 1Móz 15:16). Isten ítéleteként értelmezendő az, hogy az izraeliták azon nemzedéke nem léphetett be az Ígéret Földjére, és a pusztában kellett meghalnia, csakúgy mint a kánaániták kiutasítása az országból.
•    Isten hadakozik. Ez az elv – amely ismételten elhangzik Józsué előtt – azt sugallja, hogy tulajdonképpen Isten áll ezen ítélet mögött. Érdemes megjegyezni, hogy ez az ítélet, amely egyenértékű a gonosz kiirtásával, Isten népe iránt tanúsított kegyelmének bizonyítéka is egyben.
Eszkatológiai távlatok
Figyeljük meg, miként alkalmazza Ellen G. White – eszkatológiai és messianisztikus vonatkozásban – Ábrahámnak az Ígéret Földje meghódítására vonatkozó profetikus látomását (lásd 1Móz 15:16–18): „Majd meghallotta Isten hangját, amely arra figyelmeztette, hogy ne reménykedjék az Ígéret Földjének azonnali birtokba vételében, és megjövendölte azt is, hogy Ábrahám ivadékai szenvedni fognak, mielőtt letelepednek Kánaánban. Ekkor feltárult előtte a megváltás terve – a nagy áldozat Krisztus halála által –, valamint dicsőséges eljövetele. Ábrahám látta az édeni szépségben helyreállított földet is, amelyet az ígéret végső és tökéletes teljesedéseként örökkévaló birtokába ad Isten” (Pátriárkák és próféták. 137. o.).
Elmélkedésre és megbeszélésre: Isten kiterjesztett megváltási tervében miért játszott elengedhetetlen szerepet Kánaán országának meghódítása? Kánaán jellemzése miért emlékeztet az Éden-kertre? A tökéletes szentség eléréséhez miért elengedhetetlen a gonosz teljes kiirtása?
III. ALKALMAZÁS
Egy bölcs ember mondta: „Életem során a legtöbb aggodalmam értelmetlennek bizonyult.” Miért igaz ez az állítás főként a keresztények esetében? Tételezzük fel, hogy egy hatalmas terv résztvevője vagy, és aggódsz a sikere miatt. Milyen jelentősége van számunkra Isten azon ígéretének, hogy hadakozni fog érettünk? Hogyan segít ez nekünk? Az Úrba vetett hit hogyan szabadít meg a szorongástól, és könnyíti meg számunkra a sikert?