Zsoltárok könyve 77
77
A karmesternek, Jedútúnnak: Ászáf zsoltára.
2
Hangosan kiáltok Istenhez, Istenhez kiáltok, hogy figyeljen rám.
3
Nyomorúságom idején az Úrhoz folyamodom, kezem éjjel is kitárom feléje lankadatlanul, de lelkem nem tud megvigasztalódni.
4
Istenre gondolok, és csak sóhajtozom, róla elmélkedem, és elcsügged a lelkem. (Szela.)
5
Szemeimet nyitva tartod, szótlanul hánykolódom.
6
Gondolkozom a régi napokon, a hajdani esztendőkön.
7
Eszembe jutnak énekeim éjjelente, szívemben elmélkedem, és ezt kutatja lelkem:
8
Vajon végleg eltaszít az Úr, és kegyelmére többé nem számíthatok?
9
Végképp elfogyott szeretete, érvénytelen lett ígérete nemzedékről nemzedékre?
10
Elfelejtette kegyelmét az Isten, vagy elnyomta irgalmát a harag? (Szela.)
11
Az az én bajom – gondoltam –, hogy megváltozott a Felséges jóindulata.
12
Emlékezem az Úr tetteire, visszagondolok hajdani csodáira.
13
Végiggondolom minden tettedet, elmélkedem dolgaidon.
14
Szent a te utad, Istenem! Van-e olyan nagy Isten, mint a mi Istenünk?
15
Te vagy az Isten, aki csodákat tettél, megismertetted erődet a népekkel.
16
Megváltottad hatalmaddal népedet, Jákób és József fiait. (Szela.)
17
Láttak téged a vizek, ó, Isten, láttak a vizek, és megremegtek, a mély vizek is reszkettek.
18
A felhők ontották a vizet, a magas fellegek mennydörögtek, nyilaid pedig cikáztak.
19
Mennydörgésed hangzott a forgószélben, villámok világították be a világot, reszketett és rengett a föld.
20
Utad a tengeren át vezetett, ösvényeid a nagy vizeken, lépteid nyoma nem látszott.
21
Mint nyájat, úgy vezetted népedet Mózes és Áron által.