Jób könyve 7
7
Csak küzdelem a halandó sorsa a földön, napjai úgy telnek, mint a napszámosé!
2
Ahogyan a rabszolga eped az árnyék után, és a napszámos várja a munkabért,
3
úgy jutottak nekem hiábavaló hónapok, nyomorúságos éjszakákkal fizettek ki engem.
4
Ha lefekszem, azt kérdem: Mikor kelhetek fel? Hosszú az este, és tele vagyok nyugtalansággal hajnalig.
5
Testemet férgek és porkéreg borítja, bőröm beforrad, majd kifakad újra.
6
Napjaim gyorsabbak a takács vetélőjénél, és reménytelenül múlnak el.
7
Gondold meg, hogy csak szellő az életem, szemem nem lát többé jót.
8
A szemek, amelyek eddig láttak, többé nem találnak; szemed engem keres, de én már nem vagyok.
9
Eltűnik a felhő, tovaszáll: éppígy nem jön vissza, aki leszáll a holtak hazájába.
10
Nem tér vissza többé a házába, lakóhelyén sem tudnak róla többé.
11
Nem is tartóztatom meg a számat, beszélni fogok szorongó lélekkel, panaszkodni fogok keserű szívvel.
12
Tenger vagyok-e vagy tengeri szörny, hogy őrséget állítasz ellenem?
13
Mikor azt gondolom, hogy vigaszt nyújt az ágyam, panaszomat enyhíti fekhelyem,
14
akkor álmokkal rettentesz, látomásokkal rémítesz meg engem.
15
Inkább választom a fulladást, inkább a halált, mint e csontvázat.
16
Elég volt az életemből, nem kell tovább! Hagyj békén, hiszen csak leheletnyi az időm!
17
Micsoda az ember, hogy ily nagyra tartod, és hogy így törődsz vele?
18
Minden reggel megvizsgálod, minden pillanatban próbára teszed.
19
Miért nem veszed le rólam a szemed? Nyálamat sem engeded lenyelni?
20
Ha vétkeztem, mit követtem el ellened, emberek őrzője? Miért tettél a céltábláddá? Talán terhedre vagyok?
21
Miért nem bocsátod meg vétkemet, miért nem nézed el bűnömet? Hiszen már a porban fekszem, amikor keresel, már nem leszek.