Ézsaiás könyve 41
41
Hallgassatok rám, ti szigetek, nyerjenek új erőt a népek! Közeledjenek, azután szóljanak, hadd szálljunk perbe egymással!
2
Ki serkentette föl napkeletről azt, akit igazságban hív az ő lábához? A népeket kezébe adja, és királyok fölött uralkodóvá teszi, hogy kardjával mint a port szórja szét őket, és mint repülő polyvát az íja által!
3
Kergeti őket, és békén vonul olyan úton, amelyen még nem járt a lába.
4
Ki tette, ki vitte végbe ezt? Ki az, aki kezdettől fogva létrehívja a nemzedékeket? Én, az ÚR vagyok az első, és az utolsókkal is én vagyok.
5
Látják a szigetek, és megrémülnek, a föld végei reszketnek. Közelednek egymáshoz, és egybegyűlnek;
6
mindenki segíti a társát, és ezt mondják egymásnak: Légy erős!
7
Bátorítja a mester az ötvöst, és aki az üllőt veri simítókalapáccsal, így szól a forrasztásról: „Jó az így”, és megerősíti szögekkel, hogy ne mozogjon.
8
De te, szolgám, Izráel, Jákób, akit kiválasztottam, barátomnak, Ábrahámnak magva,
9
te, akit a föld széléről hoztalak el, annak legvégső határáról hívtalak el, és azt mondtam neked: Szolgám vagy, kiválasztottalak, és nem vetlek meg.
10
Ne félj, mert veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, sőt megsegítelek, és igazságom jobbjával támogatlak.
11
Íme, megszégyenülnek, és gyalázat éri azokat, akik fölgerjednek ellened, semmivé lesznek, és elvesznek, akik veled perlekednek.
12
Keresed, de nem találod az ellened támadókat, megsemmisülnek teljesen, akik téged háborgatnak.
13
Mert én vagyok URad, Istened, aki fogom jobb kezedet, és azt mondom neked: Ne félj, én megsegítelek!
14
Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel! Megsegítelek, mondja az ÚR, a te megváltód, Izráelnek Szentje!
15
Íme, éles fogú, új cséplőhengerré teszlek. Hegyeket csépelsz és törsz össze, és halmokat zúzol pozdorjává.
16
Szétszórod, hogy elvigye a szél, és a forgószél szétszélessze őket. Te pedig ujjongani fogsz az ÚRban, és dicsekszel Izráel Szentjében.
17
A nyomorultak és szegények vizet keresnek, de nincs, nyelvük eleped a szomjúságtól. Én, az ÚR, meghallgatom őket, én, Izráel Istene, nem hagyom el őket.
18
A kopár hegyeken folyókat fakasztok és a völgyek között forrásokat. A pusztát bővizű tóvá teszem és a kiaszott földet vizek forrásaivá.
19
A pusztában cédrust és akácot nevelek, mirtuszt és olajfát. A kietlenbe ciprust és kőrisfát ültetek, sudárcédrussal együtt.
20
Hadd lássák, hadd tudják meg, hadd vegyék észre és értsék meg mindnyájan, hogy az ÚR keze művelte ezt, Izráel Szentje teremtette ezt!
21
Hozzátok ide ügyeteket! – így szól az ÚR. Adjátok elő érveiteket! – így szól Jákób királya.
22
Adják elő, és jelentsék ki nekünk, hogy mi fog történni! Mondjátok meg, mi történt régen, hadd fontoljuk meg! Adjátok tudtunkra az elkövetkezőket, azt, ami eljövendő!
23
Jelentsétek meg, mi lesz ezután, hogy megtudjuk, hogy istenek vagytok-e! Tegyetek akár jót vagy gonoszat, hogy megdöbbenjünk és féljünk.
24
Íme, ti semmik vagytok, és dolgaitok is semmire valók. Utálatos az, aki titeket választ.
25
Fölserkentem északról azt, aki eljött, és napkelet felől azt, aki hirdeti nevemet. Etapossa a fejedelmeket, mint az agyagot, ahogyan a fazekas a sarat tapodja.
26
Ki jelentette ki ezt kezdettől fogva, hogy tudhatnánk jó előre, hogy azt mondhatnánk: Igaz! Senki sem jelentette ki, nem is tudatta senki, senki sem hallotta szavatokat.
27
Én hirdettem először Sionnak: Íme, itt vannak! Én adtam örömhírmondót Jeruzsálemnek.
28
Körülnézek, de nincs senki, nincs ezek között egy sem, aki tanácsot adott volna, akit ha megkérdezek, megfelelt volna.
29
Íme, semmik ők mindnyájan, semmit érő a cselekedetük, bálványuk pedig csak szél és hiábavalóság.