myBible logo myBible
My account
Revideált Károli Biblia
Audio not available for this version

Zsidókhoz írt levél 6

6 Ezért elhagyva a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk a tökéletességre. Ne kezdjük el újra lerakni az alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenbe vetett hitnek,
2 a mosakodásokról, a kézrátevésről, a halottak feltámadásáról és az örök ítéletről szóló tanításnak.
3 Ha Isten megengedi, ezt meg is tesszük.
4 Mert lehetetlen dolog, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, és megízlelték a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szentléleknek,
5 akik megízlelték az Isten jó beszédét és az eljövendő világ erőit,
6 de elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mert újra megfeszítik önmaguknak és nyilvánosan megcsúfolják az Isten Fiát.
7 Mert a föld, amely beissza a gyakran ráhulló esőt, és hasznos termést hoz a földművesnek, áldást nyer Istentől,
8 amelyik pedig tövist és bogáncskórót terem, az megvetett, közel van az átokhoz, és a vége megégetés.
9 De ha így szólunk is, szeretteim, felőletek ezeknél jobb dolgokról vagyunk meggyőződve, ami üdvösséggel jár.
10 Mert Isten nem igazságtalan, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekről és a szeretetről, amelyet az ő neve iránt tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és szolgáltok.
11 Kívánjuk pedig, hogy mindegyikőtök ugyanazt a buzgóságot tanúsítsa a reménység teljes bizonyossága iránt mindvégig,
12 hogy ne legyetek restek, hanem követői azoknak, akik hit és béketűrés által öröklik az ígéreteket.
13 Mert Isten, amikor ígéretet tett Ábrahámnak, mivelhogy nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött,
14 és így szólt: Bizony megáldalak téged, és bizony megsokasítlak téged.
15 És mivel hosszútűrő volt, megkapta az ígéretet.
16 Mert az emberek nagyobbra esküsznek, és náluk minden vitának véget vet és mindent megerősít az eskü.
17 Ezért Isten is esküvéssel kezeskedett, mert még meggyőzőbben akarta megmutatni az ígéret örököseinek, hogy végzése változhatatlan.
18 Azért, hogy két változhatatlan tény által, amelyekre nézve lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erős vigasztalásunk legyen nekünk, akik hozzá menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet,
19 amely biztos és erős horgonya lelkünknek, és beljebb hatol a kárpitnál,
20 ahova útnyitóul bement értünk Jézus, aki örökre a Melkisédek rendje szerinti főpap lett.
BOOK
CHAPTER
Version
English
Română
Magyar
Español
Italiano
Reader Settings
Font Size
Font Family
Footnotes
Numbers and Titles
Commentary icons
Cross-references
Report an error
Bible Commentary: 0
What’s wrong?
More
Interface language
Color scheme

This item is not available right now.