myBible logo myBible
My account
Revideált Károli Biblia
Audio not available for this version

Efezusiakhoz írt levél 1

1 Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola, az efezusi szenteknek és azoknak, akik hisznek Krisztus Jézusban.
2 Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
3 Áldott az Isten, a mi Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben, a Krisztusban.
4 Mert kiválasztott minket őbenne a világ teremtetése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk őelőtte.
5 Szeretetében előre elhatározta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akaratának tetszése szerint,
6 kegyelme dicsőségének magasztalására, amellyel megajándékozott minket a Szeretettben.
7 Benne van a mi váltságunk az ő vére által, a bűnök bocsánata kegyelmének gazdagsága szerint,
8 amelyet nagy bőséggel közölt velünk minden bölcsességgel és értelemmel.
9 Megismertette velünk akaratának titkát az ő jó kedve szerint, amelyet előre elhatározott magában,
10 az idők teljességének rendjére nézve, hogy Krisztusban mindeneket egybeszerkeszt, mind amelyek a mennyben, mind amelyek a földön vannak.
11 Őbenne kaptunk örökséget, ahogyan az előre el volt rendelve annak végzése szerint, aki mindent az ő akaratának tanácsából munkál,
12 hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedtünk Krisztusban.
13 Őbenne titeket is – miután hallottátok az igazság beszédét, üdvösségetek evangéliumát, amelyben hittetek is – megpecsételt a megígért Szentlélekkel,
14 aki örökségünk záloga, hogy megváltsa tulajdonát dicsőségének magasztalására.
15 Ezért én is, miután hallottam az Úr Jézusban való hitetekről és minden szentek iránt való szeretetetekről,
16 nem szűnök meg hálát adni értetek imádságaimban, megemlékezve rólatok,
17 hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kijelentés Lelkét, hogy őt megismerjétek;
18 és világosítsa meg szívetek szemeit, hogy megtudjátok, milyen reménységre hívott el, és milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között,
19 és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma bennünk, akik hiszünk hatalma erejének ama munkája szerint,
20 amelyet megmutatott Krisztusban, amikor feltámasztotta a halottak közül, és a maga jobbjára ültette a mennyekben,
21 felül minden fejedelemségen, hatalmasságon, erőn, uraságon és minden néven, amelyet valaki kap nemcsak e világon, hanem az eljövendőben is.
22 És az ő lába alá vetett mindent, és őt rendelte mindenek fölött való fővé az egyházban,
23 amely az ő teste és teljessége annak, aki mindent mindennel betölt.
BOOK
CHAPTER
Version
English
Română
Magyar
Español
Italiano
Reader Settings
Font Size
Font Family
Footnotes
Numbers and Titles
Commentary icons
Cross-references
Report an error
Bible Commentary: 0
What’s wrong?
More
Interface language
Color scheme

This item is not available right now.