1Mi előnye van akkor a zsidónak, vagy milyen haszna van a körül metél ke désnek?
2Minden tekintetben sok. Mindenekelőtt az, hogy az Isten rájuk bízta az ő beszédeit.
3De mi van akkor, ha némelyek nem hittek? Vajon azok hitetlensége nem teszi-e hiábavalóvá Isten hűségét?
4Semmiképpen sem. Sőt inkább az Isten legyen igaz, minden ember pedig hazug, amint meg van írva: Igaznak bizonyulj beszédedben, és győzedelmes légy, amikor vádolnak téged.
5Ha pedig a mi igazságtalanságunk Isten igazságát mutatja meg, mit mondjunk? Vajon igazságtalan az Isten, ha kiönti ránk haragját? Emberi módon szólok.
6Semmiképpen sem. Hiszen akkor hogyan ítélhetné meg Isten a világot?
7De ha Isten igazsága az én hazugságom által növekedett az ő dicsőségére, akkor miért ítélnek el engem továbbra is mint bűnöst?
8Ne tegyük akkor inkább a rosszat, hogy abból jó származzék? – amivel minket rágalmaznak is, és egyesek mondogatják, hogy mi így beszélünk, ezért méltán sújt minket az ítélet.
9Akkor most mi a helyzet? Különbek vagyunk? Semmiképpen sem! Már korábban kimondtuk az ítéletet, hogy zsidók és görögök mindnyájan bűn alatt vannak,
10amint meg van írva: Nincs egy igaz sem,
11nincs, aki megértse, nincs, aki keresse Istent.
12Mindnyájan elhajlottak, valamennyien haszontalanokká lettek. Nincs, aki jót tegyen, nincs egyetlenegy sem.
13Nyitott sír a torkuk, nyelvükkel álnokságot szólnak, áspiskígyó mérge van a nyelvük alatt.
14Szájuk telve átokkal és keserűséggel.
15Lábuk gyors a vérontásra,
16romlás és nyomorúság van útjaikon,
17és a békesség útját nem ismerik.
18Nincs istenfélelem a szemük előtt.
19Tudjuk pedig, hogy amit a törvény mond, azoknak mondja, akik a törvény alatt vannak, hogy minden száj megnémuljon, és az egész világ Isten ítélete alá kerüljön.
20Mert a törvény cselekedeteiből senki sem igazul meg előtte, hiszen a törvény csak a bűn felismeréséért van.
21Most pedig a törvénytől függetlenül jelent meg Isten igazsága, amelyről bizonyságot tesznek a törvény és a próféták.
22Istennek ez az igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által lesz mindazoké, akik hisznek. Mert nincs különbség,
23mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek Isten dicsősége nélkül,
24és az ő kegyelméből ingyen igazulnak meg a Krisztus Jézusban való váltság által.
25Mert Isten őt rendelte engesztelő áldozatul az ő vérében való hit által, hogy megmutassa igazságát, mivel a korábban elkövetett bűnöket elnézte,
26mert Isten hosszútűrő, és megjelentette igazságát a mostani időben, hogy igaz legyen ő, és megigazítsa azt, aki hisz Jézusban.
27Hol van tehát a dicsekedés? Ki van zárva. Milyen törvény által? A cselekedeteké által? Nem, hanem a hit törvénye által.
28Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedeteitől függetlenül.
29Avagy Isten egyedül a zsidóké? Nem a pogányoké is? Bizony a pogányoké is.
30Mert egy az Isten, aki megigazítja a körülmetéltet hitből és a körülmetéletlent hit által.
31Érvénytelenné tesszük tehát a törvényt a hit által? Semmiképpen! Sőt inkább megerősítjük a törvényt.