1 És odamentek hozzá a farizeusok és a szadduceusok, és azzal a kéréssel kísértették őt, hogy mutasson nekik mennyei jelt.

2 Ő pedig azt felelte nekik: Amikor esteledik, azt mondjátok: szép idő lesz, mert vörös az ég alja,

3 reggel pedig: ma zivatar lesz, mert az ég borús és vörös. Képmutatók! Az ég ábrázatját meg tudjátok ítélni, az idők jeleit pedig nem tudjátok?

4 Ez a gonosz és parázna nemzedék jelt kíván, de nem adatik neki jel, csak a Jónás próféta jele. És otthagyva őket elment.

5 Tanítványai a túlsó partra mentek, és elfelejtettek kenyeret vinni magukkal.

6 Jézus pedig azt mondta nekik: Vigyázzatok, és őrizkedjetek a farizeusok és a szadduceusok kovászától!

7 Ők azért így tanakodtak egymás között: Nem hoztunk magunkkal kenyeret.

8 Jézus észrevette ezt, és azt mondta nekik: Mit tanakodtok magatok között, ti kicsinyhitűek, hogy nem hoztatok kenyeret?

9 Még most sem értitek, és elfeledkeztetek az ötezer öt kenyeréről, és hogy a maradékkal hány kosarat töltöttetek meg?

10 Nem emlékeztek a négyezernek hét kenyerére sem, és hogy hány kosarat töltöttetek meg?

11 Hát nem értitek, hogy nem a kenyérről beszéltem, amikor azt mondtam, hogy őrizkedjetek a farizeusok és a szadduceusok kovászától?

12 Ekkor értették meg, hogy nem arról szólt, hogy a kenyér kovászától, hanem hogy a farizeusok és szadduceusok tanításától őrizkedjenek.

13 Amikor pedig Jézus Cézárea Filippi környékére ment, megkérdezte tanítványait: Az Emberfiát kinek tartják az emberek?

14 Ők pedig azt felelték: Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.

15 És ti kinek tartotok engem? – kérdezte őket.

16 Simon Péter pedig így válaszolt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.

17 Jézus pedig azt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert ezt nem test és vér jelentette ki neked, hanem az én mennyei Atyám.

18 De én is mondom neked, hogy te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel az egyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.

19 És neked adom a mennyek országának kulcsait: amit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lesz, és amit feloldasz a földön, oldva lesz a mennyekben is.

20 Akkor megparancsolta tanítványainak, hogy senkinek se mondják, hogy ő a Krisztus.

21 Ettől fogva kezdte Jézus jelenteni tanítványainak, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, és sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, és meg kell öletnie, és harmadnapon feltámadnia.

22 Péter félrevonta őt, és feddni kezdte: Isten őrizz, Uram, ez nem történhet meg veled!

23 Ő pedig megfordult, és azt mondta Péternek: Távozz tőlem, Sátán, botránkozásomra vagy nekem, mert nem Isten dolgaira gondolsz, hanem az emberekéire.

24 Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és úgy kövessen engem.

25 Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti az ő életét énérettem, megtalálja azt.

26 Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, a lelkében pedig kárt vall? Vajon milyen váltságot adhat az ember az ő lelkéért?

27 Mert eljön majd az Emberfia az ő Atyjának dicsőségében az ő angyalaival, és akkor megfizet mindenkinek cselekedete szerint.

28 Bizony mondom nektek, az itt állók között vannak némelyek, akik nem ízlelik meg a halált, míg meg nem látták eljönni az Emberfiát az ő országában.