---

¹ Jórám pedig, Aháb fia Jósáfátnak, Júda királyának tizennyolcadik évében lett Izráel királya Samáriában, és tizenkét évig uralkodott.
² És gonoszul cselekedett az ÚR szemében, bár nem annyira, mint apja és anyja. Mert lerontotta a Baal oszlopát, amelyet apja készíttetett.
³ De mégis követte Jeroboámnak, Nebát fiának bűneit, aki vétekbe vitte Izráelt, és nem tágított attól.
⁴ Mésának, Móáb királyának nagyon sok juha volt, és Izráel királyának adóként százezer bárány és százezer kos gyapját fizette.
⁵ De amikor Aháb meghalt, Móáb királya elpártolt Izráel királyától.
⁶ Kivonult tehát Jórám király azon a napon Samáriából, és megszámlálta egész Izráelt.
⁷ Utána elment, és követeket küldött Jósáfáthoz, Júda királyához, ezt üzenve neki: Móáb királya elpártolt tőlem. Eljössz-e velem harcolni Móáb ellen? Erre ő így felelt: Elmegyek én éppúgy, mint te, az én népem éppúgy, mint a te néped, az én lovaim éppúgy, mint a te lovaid.
⁸ Majd megkérdezte: Melyik úton menjünk föl? Ő így felelt: Az Edóm pusztájának útján.
⁹ És elment Izráel királya, Júda királya és Edóm királya. Mikor már hét napja bolyongtak az úton, nem volt vize sem a tábornak, sem a velük levő állatoknak.
¹⁰ Akkor ezt mondta Izráel királya: Jaj, jaj. Azért hívta össze az ÚR ezt a három királyt, hogy Móáb kezébe adja őket!
¹¹ De Jósáfát így szólt: Nincs-e itt az ÚR prófétái közül egy, hogy tanácsot kérhetnénk általa az ÚRtól? És így felelt Izráel királyának egyik szolgája: Itt van Elizeus, Sáfát fia, aki Illés kezére szokta tölteni a vizet.
¹² Erre Jósáfát azt mondta: Nála van az ÚR beszéde. Elment tehát hozzá Izráel királya és Jósáfát meg Edóm királya.
¹³ Elizeus azonban azt mondta Izráel királyának: Mi közöm van hozzád? Menj apád meg anyád prófétáihoz! És mondta neki Izráel királya: Ne utasíts el, mert az ÚR gyűjtötte össze ezt a három királyt, hogy Móáb kezébe adja őket!
¹⁴ Erre Elizeus így felelt: Él a Seregek URa, aki előtt állok, hogy ha nem nézném Jósáfátnak, Júda királyának személyét, rád sem tekintenék, meg sem látnálak.
¹⁵ De most hozzatok ide egy lantost. És mikor a lantos játszani kezdett, az ÚR keze megérintette a prófétát,
¹⁶ és így szólt: Ezt mondja az ÚR: Csináljatok sok gödröt e patak medrében.
¹⁷ Mert azt mondja az ÚR: Nem láttok szelet, nem láttok esőt, és e patak mégis megtelik vízzel, hogy igyatok mind ti, mind a nyájatok és az állataitok is.
¹⁸ De ez még csekélység az ÚR előtt, még Móábot is a kezetekbe adja,
¹⁹ és bevesztek minden kulcsos várost és minden szép várost. Kivagdaltok minden jó fát, és betömtök minden forrást, és minden jó szántóföldet teleszórtok kövekkel.
²⁰ Reggel az történt, hogy amikor áldozatot szoktak bemutatni, íme, víz áradt Edóm felől, és megtelt a környék vízzel.
²¹ Mikor pedig meghallotta az egész Móáb, hogy feljöttek a királyok őellenük harcolni, összegyűltek mindnyájan, akik fegyvert foghattak, és megálltak tartományuk határán.
²² És mikor reggel fölkeltek, és a nap feljött a víz fölött, a móábiak úgy látták, mintha velük szemben vöröslene az a víz, mint a vér.
²³ Akkor ezt mondták: Vér ez! Bizonyára megvívtak egymással a királyok, és megölték egymást. Prédára most, Móáb!
²⁴ De mikor odaértek Izráel táborához, fölkeltek az izráeliek, és megverték a móábiakat, és azok megfutamodtak előlük. Betörtek hozzájuk, és leverték Móábot.
²⁵ Lerontották városaikat, a jó szántóföldjeikre követ hánytak, míg beborították azt a kövek, és minden forrást betömtek, és minden jó fát kivágtak, úgyhogy csak Kír-Hareset kőfalait hagyták meg. De azt is körülvették a parittyások és lerontották.
²⁶ Amikor látta Móáb királya, hogy legyőzik a viadalban, maga mellé vett hétszáz fegyverforgató férfit, hogy keresztültörjenek Edóm királyához, de nem tudtak.
²⁷ Akkor vette elsőszülött fiát, aki úgy volt, hogy majd helyette uralkodik, és égőáldozatul feláldozta a kőfalon. Ezen Izráel népe oly igen felháborodott, hogy elmentek onnan, és visszatértek hazájukba.