1 Manassé tizenkét esztendős volt, amikor uralkodni kezdett, és ötvenöt esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Hefcibáh volt.

2 Az ÚR szemében gonoszul cselekedett, a pogányok utálatossága szerint, akiket az ÚR kiűzött Izráel fiai elől.

3 Mert újra megépítette a magaslatokat, amelyeket apja, Ezékiás leromboltatott, és oltárokat emelt a Baalnak, és Asérát állított, amint Aháb, Izráel királya cselekedett, és leborult az ég minden serege előtt, és nekik szolgált.

4 Oltárokat is építtetett az ÚR házában, amelyről pedig azt mondta az ÚR: Jeruzsálembe helyezem nevemet!

5 Oltárokat építtetett az egész mennyei seregnek az ÚR házának mind a két udvarában.

6 A fiát is átvitte a tűzön, és igézést és jelmagyarázást űzött, meg ördöngösöket és titokfejtőket tartott. Az ÚR szemében sok gonosz dolgot cselekedett, hogy őt haragra ingerelje.

7 És az Asérá-bálványt, amelyet készített, bevitte abba a házba, amelyről azt mondta az ÚR Dávidnak és fiának, Salamonnak: Ebbe a házba és Jeruzsálembe helyezem nevem mindörökké, mert ezt választottam Izráel minden nemzetsége közül.

8 Nem mozdítom ki többé Izráel lábát erről a földről, amelyet eleiknek adtam, ha hűségesen teljesítik mindazt, amit parancsoltam nekik, és egészen a törvény szerint élnek, amelyet Mózes, az én szolgám parancsolt nekik.

9 Ők azonban nem engedelmeskedtek, mert tévelygésbe ejtette őket Manassé, hogy azoknál a pogányoknál is gonoszabbul viseljék magukat, akiket az ÚR kipusztított Izráel fiai elől.

10 Akkor így beszélt az ÚR szolgái, a próféták által:

11 Mivel Manassé, Júda királya ezeket az utálatosságokat cselekedte, melyekkel gonoszabb dolgokat művelt mindannál, amit az előtte való emóriak cselekedtek, és Júdát is vétekbe ejtette bálványai által,

12 azért ezt mondja az ÚR, Izráel Istene: „Íme, olyan veszedelmet hozok Jeruzsálemre és Júdára, hogy mindenkinek, aki azt hallja, mind a két füle belecsendül.

13 És kiterjesztem Jeruzsálemre is Samária mérőzsinórját és Aháb házának mértékét. Kitörlöm Jeruzsálemet, amint kitörlik a tálat, és kitörölve leborítják.

14 Elhagyom örökségem maradékát, és ellenségei kezébe adom őt, zsákmánya és martaléka lesz minden ellenségének.

15 Azért, mert gonoszul cselekedtek előttem, és haragra ingereltek engem őseik Egyiptomból való kijövetelének napjától fogva mindmáig.

16 És Manassé nagyon sok ártatlan vért is kiontott, úgyannyira, hogy Jeruzsálem mindenfelől megtelt vele. Ezenkívül van az a vétke, amellyel vétekbe ejtette Júdát, és az ÚR szemében gonoszul cselekedett.

17 Manassé többi dolga pedig és minden cselekedete és vétke, amelyet elkövetett, vajon nincs-e megírva Júda királyainak krónikáskönyvében?”

18 És elaludt Manassé, és atyáihoz tért, és eltemették a palota kertjében, Uzzá kertjében, és fia, Ámón lett utána a király.

19 Ámón huszonkét éves volt, amikor uralkodni kezdett, és két esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Mesullemet volt, a jotbai Hárúc leánya.

20 Az ÚR szemében gonoszul cselekedett, mint az apja, Manassé.

21 Teljesen azon az úton járt, amelyen apja, tisztelte a bálványokat, akiket apja is szolgált, és imádta azokat.

22 Elhagyta az URat, atyái Istenét, és nem járt az ÚR útján.

23 Ezért pártot ütöttek Ámón ellen saját szolgái, és megölték a királyt a palotájában.

24 Az ország népe azonban levágta mindazokat, akik pártot ütöttek Ámón király ellen, és az ország népe királlyá tette helyette Jósiást, a fiát.

25 Ámón többi dolga pedig, amit cselekedett, vajon nincsen-e megírva Júda királyainak krónikáskönyvében?

26 Az Uzzá-kertben levő sírba temették el. És fia, Jósiás lett utána a király.