1 Sába királynője pedig, hallva Salamon hírét, eljött Jeruzsálembe igen nagy sereggel és tevékkel, amelyek fűszereket, igen sok aranyat és drágaköveket hoztak, hogy próbára tegye Salamont nehéz kérdésekkel. Salamonhoz ment, és beszélt vele mindenről, ami a szívén volt.

2 De Salamon megfelelt minden szavára, mert semmi sem volt Salamon elől elrejtve, amire ne tudott volna megfelelni.

3 És mikor látta Sába királynője Salamon bölcsességét és a palotát, amelyet épített,

4 az asztalának étkeit, udvari szolgáinak ülésrendjét, hivatalnokainak rendjét és öltözékeiket, pohárnokait s azoknak öltözetét és az égőáldozatot, amellyel az ÚR házában áldozott, még a lélegzete is elállt.

5 És ezt mondta a királynak: Mind igaz volt, amit országomban hallottam dolgaidról és bölcsességedről.

6 De nem akartam hinni a beszédnek, míg én magam el nem jöttem, és saját szememmel meg nem láttam. És íme, a felét sem mondták el a te bölcsességed nagyságának. Fölülmúltad azt a hírt, amit hallottam rólad.

7 Boldogok az embereid, és boldogok a szolgáid, akik szüntelen előtted állnak, és hallhatják bölcsességedet!

8 Áldott legyen az ÚR, a te Istened, aki annyira kedvelt, hogy trónjára emelt, hogy az ÚRnak, a te Istenednek királya légy. Mivel Istened szereti Izráelt, és fenn akarja őt tartani örökké, azért tett királlyá felettük, hogy jogot és igazságot szolgáltass.

9 Majd adott a királynak százhúsz talentum aranyat és igen sok balzsamot és drágaköveket. Nem is volt ahhoz fogható balzsam, mint amilyet Sába királynője adott Salamon királynak.

10 Hírám szolgái meg Salamon szolgái is, akik aranyat hoztak Ófírból, ébenfát és drágaköveket is hoztak.

11 A király az ébenfából lépcsőket készíttetett az ÚR házába és a királyi palotába, s az énekeseknek citerákat és lantokat. Nem láttak ezekhez hasonlókat azelőtt Júda országában.

12 Salamon király is adott Sába királynőjének mindent, amit csak kívánt és kért tőle, de másfélét, mint amit ő hozott a királynak. Azután visszatért országába szolgáival együtt.

13 Az arany súlya pedig, amely esztendőnként befolyt Salamonhoz, hatszázhatvanhat talentum volt

14 azonkívül, amit az árusok és a kereskedők hoztak. De még Arábia királyai és az ország helytartói is hoztak aranyat és ezüstöt Salamonnak.

15 Csináltatott Salamon király kétszáz pajzsot vert aranyból. Mindegyik pajzshoz hatszáz sékel vert aranyat használtak fel.

16 Háromszáz kerek pajzsot is csináltatott vert aranyból. Mindegyik pajzshoz háromszáz sékel aranyat használtak fel. Ezeket a király a libánoni erdei palotában helyezte el.

17 Készíttetett a király egy nagy elefántcsont trónt és beboríttatta színarannyal.

18 Hat lépcsője volt a trónnak, és aranyzsámoly volt hozzáerősítve. Karfái voltak mindkétfelől az ülés mellett, és két oroszlán állt a karok mellett.

19 Tizenkét oroszlán állt ott a hat lépcsőn kétfelől. Senki soha olyat még nem csinált egyetlen országban sem.

20 Salamon király minden ivóedénye aranyból volt, a libánoni erdei háznak összes edénye is tiszta aranyból. Nem volt az ezüstnek semmi értéke Salamon idejében.

21 Mert hajói voltak a királynak, amelyek Tarsísba jártak Hírám szolgáival együtt. Háromévenként egyszer jöttek meg a hajók Tarsísból, és aranyat, ezüstöt, elefántcsontot, majmokat és pávákat hoztak onnan.

22 Salamon király felülmúlta a föld minden királyát gazdagságban és bölcsességben.

23 És a föld minden királya találkozni kívánt Salamonnal, hogy hallhassa bölcsességét, amelyet Isten adott a szívébe.

24 Mindnyájan évenként ajándékot vittek neki: arany- és ezüstedényeket, ruhákat, fegyvert, fűszereket, lovakat és öszvéreket.

25 Salamonnak négyezer lova és harci szekere volt istállóiban és tizenkétezer lovasa, ezeket a harci szekerek városaiban és Jeruzsálemben, a király mellett helyezte el.

26 Így uralkodott minden király fölött az Eufrátesz folyamtól a filiszteusok földjéig és Egyiptom határáig.

27 A király úgy felhalmozta Jeruzsálemben az ezüstöt, mint a köveket, és a cédrusfa is oly sok volt, mint a vadfügefák a lapályon.

28 És Salamonnak lovakat szállítottak Egyiptomból és sok más országból.

29 Salamon egyéb dolgai, úgy az elsők, mint az utolsók is, nincsenek-e megírva Nátán próféta könyvében és a silói Ahijjá próféciájában és Jedó prófétának Jeroboámról, Nebát fiáról írt látomásaiban?

30 Salamon negyven évig uralkodott Jeruzsálemben egész Izráelen.

31 Azután elaludt, és atyáihoz tért Salamon, és eltemették apjának, Dávidnak a városában; utána fia, Roboám lett a király.