1 Azután az ország népe elővezette Jóáházt, Jósiás fiát, és királlyá tette apja után Jeruzsálemben.

2 Huszonhárom esztendős volt Jóáház, amikor uralkodni kezdett, és három hónapig uralkodott Jeruzsálemben.

3 Ekkor eltávolította őt Egyiptom királya Jeruzsálemből, és adót vetett ki az országra, száz talentum ezüstöt és egy talentum aranyat.

4 Egyiptom királya testvérét, Eljákimot tette királlyá Júda és Jeruzsálem fölött, akinek nevét Jójákimra változtatta. Testvérét, Jóáházt pedig fogta Nékó és elvitte Egyiptomba.

5 Huszonöt esztendős volt Jójákim, amikor uralkodni kezdett, és tizenegy esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. De gonoszul cselekedett az ÚR, az ő Istene előtt.

6 Felvonult ellene Nebukadneccar, Babilónia királya, és kettős béklyót vetett a lábaira, és Babilónba vitte.

7 Az ÚR házában lévő edények egy részét is elvitte Nebukadneccar Babilónba, és a maga templomában helyezte el azokat Babilónban.

8 Jójákim egyéb dolgai pedig és utálatos cselekedetei, amelyeket fölróttak neki, íme, meg vannak írva Izráel és Júda királyainak a könyvében. És fia, Jójákin uralkodott utána.

9 Nyolcesztendős korában kezdett uralkodni Jójákin, és három hónapig és tíz napig uralkodott Jeruzsálemben. De ő is gonoszul cselekedett az ÚR szemében.

10 Az esztendő fordultával elküldött érte Nebukadneccar király, és elvitette őt Babilónba az ÚR házának drága edényeivel együtt, és testvérét, Cidkijját tette királlyá Júda és Jeruzsálem fölött.

11 Huszonegy esztendős korában kezdett uralkodni Cidkijjá, és tizenegy esztendeig uralkodott Jeruzsálemben.

12 Gonoszul cselekedett az ÚR, az ő Istene szemében, és nem alázta meg magát Jeremiás próféta előtt, aki az ÚR nevében szólt hozzá.

13 Sőt még Nebukadneccar király ellen is pártot ütött, aki megeskette őt Isten nevére. Makacs és önfejű volt ahelyett, hogy megtért volna az ÚRhoz, Izráel Istenéhez.

14 Sőt még a papok fejedelmei és a nép is mindnyájan szaporították a bűnt a népek undokságai szerint, és beszennyezték az ÚR házát, amelyet megszentelt Jeruzsálemben.

15 Pedig az ÚR, atyáik Istene időben elküldte hozzájuk követeit, mert kedvezni akart népének és lakóhelyének.

16 De ők kigúnyolták Isten követeit, beszédeit megvetették, és gúnyt űztek prófétáival, míg végül az ÚR haragja fölgerjedt népe ellen, és többé már nem volt segítség.

17 Rájuk hozta a káldeusok királyát, aki fegyverrel ölte meg ifjaikat szent hajlékukban, és nem kedvezett sem az ifjaknak, sem a szüzeknek, sem a vén és elaggott embereknek: mindnyájukat kezébe adta.

18 Babilónba vitette Isten házának mindenféle edényét, nagyokat, kicsinyeket egyaránt, valamint az ÚR házának kincseit és a királynak és vezéreinek kincseit.

19 Isten házát felgyújtották, Jeruzsálem kőfalait lerombolták, palotáit mind felégették, és minden kincsét elpusztították.

20 Akik a fegyver elől megmenekültek, azokat elhurcolta Babilónba, és az ő és fiai szolgáivá lettek mindaddig, amíg a Perzsa Birodalom uralomra nem jutott.

21 Hogy beteljesedjék az ÚRnak Jeremiás szája által mondott beszéde: míg a föld le nem rója szombatjait, elpusztulva nyugszik egész idő alatt, amíg betelik a hetven esztendő.

22 És Círus perzsa király első esztendejében, hogy beteljesedjék az ÚRnak Jeremiás szája által mondott beszéde, felindította az ÚR Círus perzsa király lelkét, és ő kihirdettette egész birodalmában élőszóval és írásban is a következőket:

23 Így szól Círus, a perzsa király: Az ÚR, a menny Istene nekem adta e föld minden országát, és megparancsolta nekem, hogy házat építsek neki Jeruzsálemben, amely Júdában van. Aki közületek az ő népe közül való, legyen vele az ÚR, az ő Istene, és menjen föl oda.