myBible logo myBible
My account
Új Fordítású Biblia
Audio not available for this version

Krónikák II. könyve 14

14 Ászá azt tette, amit jónak és helyesnek lát Istene, az Úr.
2 Eltávolíttatta az idegen oltárokat és az áldozóhalmokat, összetörette a szent oszlopokat és kivágatta a szent fákat.
3 A júdaiaknak pedig megparancsolta, hogy őseik Istenét, az Ur at keressék, és teljesítsék a törvényt és a parancsolatokat.
4 Eltávolította Júda összes városából az áldozóhalmokat és a tömjénező oltárokat, és uralkodása alatt béke volt az országban.
5 Épített Júdában erődített városokat, mert béke volt az országban. Nem viseltek ellene háborút azokban az években, mert nyugalmat adott neki az Úr.
6 Ezt mondta a júdaiaknak: Építsük ki ezeket a városokat, vegyük őket körül fallal, lássuk el tornyokkal, kapukkal és zárakkal, amíg a mienk az ország, mert kerestük Istenünket, az Ur at, és ő nyugalmat adott nekünk mindenfelől. El is végezték sikeresen az építkezést.
7 Ászá haderejét háromszázezer júdai pajzsos és kopjás, továbbá kétszáznyolcvanezer benjámini könnyű pajzsot viselő íjász alkotta. Ezek mind vitéz harcosok voltak.
8 Kivonult ellenük az etióp Zerah egymilliós haderővel és háromszáz harci kocsival, és megérkezett Márésá alá.
9 Ászá is kivonult ellene, és csatarendbe álltak a Cefatá-völgyben Márésánál.
10 Akkor Ászá így kiáltott Istenéhez, az Úr hoz: Ur am, neked nem nehéz megsegíteni az erőtlent a sokasággal szemben! Segíts meg bennünket, Ur unk, Istenünk, mert rád támaszkodunk, és a te nevedben vonultunk e tömeg ellen! Ur am, te vagy a mi Istenünk, mutasd meg, hogy ember nem tehet ellened semmit!
11 És megverte az Úr az etiópokat Ászá és Júda előtt. Megfutamodtak az etiópok,
12 Ászá és hadinépe pedig egészen Gerárig üldözte őket. Elestek az etiópok, senki sem maradt életben közülük, mert összetörtek az Úr és az ő serege előtt. A júdaiak igen sok zsákmányt ejtettek.
13 Megvertek Gerár környékén minden várost, mert az Úr tól való rettegés fogta el azokat. Kifosztottak minden várost, mert sok zsákmány volt bennük.
14 A jószágok aklait is lerombolták, és rengeteg juhot és tevét hajtottak el. Így tértek vissza Jeruzsálembe.
BOOK
CHAPTER
Version
English
Română
Magyar
Español
Italiano
Reader Settings
Font Size
Font Family
Footnotes
Numbers and Titles
Commentary icons
Cross-references
Report an error
Bible Commentary: 0
What’s wrong?
More
Interface language
Color scheme

This item is not available right now.