myBible logo myBible
My account
Új Fordítású Biblia
Audio not available for this version

Timóteushoz írt I. levél 4

4 A Lélek pedig világosan megmondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert megtévesztő lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak,
2 és olyanokra, akik képmutató módon hazugságot hirdetnek, mert lelkiismeretük érzéketlenné vált.
3 Ezek tiltják a házasságot és bizonyos ételek élvezetét, amelyeket Isten azért teremtett, hogy hálaadással éljenek velük a hívők és azok, akik megismerték az igazságot.
4 Mert Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele,
5 mert Isten igéje és a könyörgés megszenteli.
6 Ha ezeket tanítod a testvéreknek, jó szolgája leszel Krisztus Jézusnak, hiszen a hit és az igaz tanítás igéivel táplálkozol, amelynek követőjévé lettél.
7 A szentségtörő és vénasszonyos meséket pedig utasítsd el, inkább gyakorold magad a kegyességben,
8 mert a test sanyargatásának kevés a haszna, a kegyesség viszont mindenre hasznos, mert megvan benne a jelen és a jövendő élet ígérete.
9 Igaz beszéd ez, és teljes elfogadásra méltó,
10 hiszen azért fáradozunk és küzdünk, mert az élő Istenben reménykedünk, aki üdvözítője minden embernek, de leginkább a hívőknek.
11 Rendeld el ezeket, és tanítsd!
12 Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tiszta életben.
13 Amíg megérkezem, legyen gondod a Szentírás felolvasására, az igehirdetésre, a tanításra.
14 Ne hanyagold el a benned levő kegyelmi ajándékot, amelyet prófécia által kaptál a vének kézrátételével.
15 Ezekkel törődj, ezekkel foglalkozz, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt.
16 Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is.
BOOK
CHAPTER
Version
English
Română
Magyar
Español
Italiano
Reader Settings
Font Size
Font Family
Footnotes
Numbers and Titles
Commentary icons
Cross-references
Report an error
Bible Commentary: 0
What’s wrong?
More
Interface language
Color scheme

This item is not available right now.