myBible logo myBible
My account
Revideált Károli Biblia
Audio not available for this version

Thesszalonikaiakhoz írt I. levél 5

5 Az időkről és időpontokról pedig, testvéreim, nem szükséges írnom nektek,
2 mert ti magatok is jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj.
3 Mert amikor ezt mondják: „Békesség és biztonság”, akkor tör rájuk hirtelen a végveszély, mint a szülési fájdalom a várandós asszonyra, és már nem menekülnek meg.
4 De ti, testvéreim, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvajként lepne meg.
5 Ti mindnyájan a világosság fiai és a nappal fiai vagytok, nem vagyunk az éjszakáé, sem pedig a sötétségé!
6 Ne aludjunk tehát, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok.
7 Mert akik alszanak, éjjel alszanak, és akik részegek, éjjel részegednek meg.
8 Mi azonban, akik nappaliak vagyunk, legyünk mértékletesek, öltsük fel a hit és szeretet páncélját és sisak gyanánt az üdvösség reménységét.
9 Mert Isten nem haragra rendelt minket, hanem arra, hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk Jézus Krisztus által,
10 aki meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár alszunk, vele együtt éljünk.
11 Vigasztaljátok azért egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan teszitek is.
12 Kérünk titeket, testvéreim, hogy becsüljétek azokat, akik fáradoznak közöttetek, és elöljáróitok az Úrban, és intenek titeket;
13 munkájukért viseltessetek irántuk megkülönböztetett szeretettel. Éljetek egymással békességben!
14 Kérünk titeket, testvéreim, hogy intsétek a rendetleneket, bátorítsátok a csüggedteket, gyámolítsátok az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkivel.
15 Vigyázzatok, hogy senki rosszért rosszal ne fizessen, hanem mindenkor jóra törekedjetek egymás iránt és mindenki iránt!
16 Mindenkor örüljetek!
17 Szüntelen imádkozzatok!
18 Mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Krisztus Jézusban számotokra.
19 A Lelket ki ne oltsátok!
20 A prófétálást ne vessétek meg!
21 Mindent vizsgáljatok meg és ami jó, azt tartsátok meg!
22 Őrizkedjetek mindentől, ami gonosznak látszik!
23 Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket mindenestül, és őrizze meg a ti egész valótokat, mind lelketeket, mind testeteket feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.
24 Hű az, aki elhívott titeket, és ő meg is cselekszi azt.
25 Testvéreim, imádkozzatok értünk is.
26 Köszöntsetek minden testvért szent csókkal.
27 Kötelezlek titeket az Úrra, hogy olvassátok fel ezt a levelet minden testvér előtt.
28 A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme veletek!
BOOK
CHAPTER
Version
English
Română
Magyar
Español
Italiano
Reader Settings
Font Size
Font Family
Footnotes
Numbers and Titles
Commentary icons
Cross-references
Report an error
Bible Commentary: 0
What’s wrong?
More
Interface language
Color scheme

This item is not available right now.